„Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett sarokkő.” (10)

Két elsőre egymástól eltérő epizódot olvasunk, melyek tartalmilag mégis ugyanazt a témát járják körbe: Jézus elfogatásának, bántalmazásának szándékáról szólnak. Mint ha valami tárgyaláson lennénk: a vád és védelem folyamatos kereszttüzében. A mai szakaszban (12, 1-12) Jézus a gonosz szőlőművesek példázatán keresztül az ellenfelei akaratát tárja fel, előre jelezve halálos ítéletüket. A történet drámai befejezésével a hallgatók magukra ismernek ugyan, de önvizsgálat helyett, továbbra is Jézus elfogatását szervezik, melynek sikerétől csak a sokaságtól való félelem akadályozza meg őket.

Jézus példázatokban elmondott szavai a leleplezés és a szembesítés mellett bizonyságot tesznek önmagaról, a 118. zsoltár verseinek felidézésével. Az építkezés képét használva, a köveket válogató építők a nem megfelelő darabokat félredobják, míg ezzel szemben a nagy építő, azt, amelyet mások megvetettek, kidobtak, azt választja sarokkőnek. Jézus az Úrtól lett sarokköve, alapja mindennek, akit nem sokkal később megvetnek, lenéznek, megcsúfolnak, meghazudtolnak, a városon kívülre dobnak.

„Mit kísértetek engem?” 12,15

Jézus példázata után a farizeusok támadása, provokációja folytatódik tovább. A Mester óriási lelki nyomásnak van kitéve újra és újra. A farizeusi kérdés ugyanis tökéletes csapdahelyzetet teremt, amire nem lehet jól megfelelni. Hiszen ha Jézus azt javasolja, hogy fizessenek adót, akkor a római megszállás alatt szenvedő népet idegeníti el, ugyanakkor, ha arra biztatja a népet, hogy ne fizessenek adót, akkor Róma büntetését vonja magára, népére. Komoly tehát a dilemma. A két rossz felelet közül melyik a kevésbé rossz választás? Még jó, hogy Jézus ennek a hízelgéssel indított, látszatkérdésnek is látja, ismeri a fonákját. Szó sincs itt Jézus elismeréséről, illetve kérdésfeltevésről, valójában újra és újra próba elé állítják a Mestert. A témafelvetés csak egy újabb ürügy arra, hogy a nép előtt ellehetetlenítsék, szavait később felhasználhassák ellene.

Jézus ekkor odahozat egy dénárt, aminek az egyik oldalán Tiberius császár képe van, azzal tehát neki tartoznak, mert az övé. Majd hozzáteszi, adjátok meg Istennek ami az Istené. Mi az, ami az Istené? Pontosabban mi az, ami nem az Övé? Megváltás és teremtés jogán - hiszen az Ő képmására alkotott minket -, Isten tulajdonai vagyunk, amivel arra kaptunk meghívást, hogy a szívünk szeretetét, bizalmát, irányítását Neki adva, az Ő dicsőségét sugározzuk.