„…Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik.” (4)

Látogatók érkeznek messze földről, mert hallanak egy halálos betegségből felgyógyult királyról, és saját szemükkel is látni akarják, hogy igaz-e a hír. Azonban a király nem az irgalmas Istent mutatja be a látogatóknak, akinek a kezéből vehette az élet ajándékát, hanem a palotáját, meg a kincstárát. Joggal mondhatjuk, hogy egy szánalmas értékcsere játszódik le előttünk. Van egy igazi csoda, egy megmentett élet, de a király nem ezt akarja a vendégeinek megmutatni, csupán múlandó kincseket, amit aztán azok később meg is akarnak szerezni maguknak.

A király hencegése irigységet szült a látogatókban, az irigység pedig majd háborúhoz vezetett. Milyen gyarló az ember. Az egyik azért, mert elfelejti a lényeget, a másik meg kihasználja ezt. Ország egy másik ország ellen, egyik nép a másik ellen fordul, mert nem a gyógyulást adó Istenre néz. Megrázóan személyes is ez a kérdés. Mit láttak a palotádban? Mit mutattál meg? Milyennek akarod láttatni magad? Azt akarod elhitetni, hogy minden a tied, hogy kezedben tartod az életed, hogy számtalan dolog felett hatalmad van? Hát már elfelejtetted, hogy te vagy az a nyomorult, és szánalomra méltó, aki kétségbeesve kiáltott Istenhez szabadításért? Te vagy az, aki nemrégen arról tett vallást, hogy javára vált a nagy nyomorúság, most pedig azzal dicsekszik, hogy milyen kincsek vannak a palotájában? Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, figyelmeztet Jézus szava, hanem inkább gyűjtsetek magatoknak el nem múló kincseket a mennyben. „ Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Lk. 12,23)