Napi lelki táplálék

Ézs 37, 4

Napi Ige – Hangóné Birtha Melinda

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.


„…Imádkozz a még meglevő maradékért!” (4)



Az ellenség szorításában élve jut el az ember arra az igaz felismerésre, hogy szüksége van az Isten oltalmára. Amikor rá kell döbbennie, hogy saját ereje, hatalma nem fogja megmenteni, akkor fordul ahhoz a szabadítóhoz, akitől a felmentést várja. „ Először sírsz, azután átkozódsz, aztán imádkozol.” írja Reményik Sándor a Kegyelem című versében. Milyen tökéletesen látta, hogy a nyomorúságban lévő ember életét ez a sorrend jellemzi. Különösen nagy ajándék, ha végül aztán imádkozni tud az ember. Ezékiás király a szomszédos ellenség fenyegetésétől megrettenve éli meg ezt a helyzetet. Nincs más, nincs több lehetőség, csak ha odafordul a hatalmas Istenhez. Ezért kéri a prófétát: Imádkozz a még meglévő maradékért!
Ez a maradék, azt jelenti, hogy lehet folytatás. Van kivel és lesz kinek folytatni. Hihetetlenül nagy biztatás és reménység van ebben a szóban, hogy „maradék”. Isten elé állva igaz alázattal kérhetjük mi is, hogy maradjunk meg, hogy legyen még számunkra esély a megtérésre. Mert a maradék megtér (Ézs. 10), ahogyan a próféta már korábban le is írja. A maradék közé tartozni kiváltságot jelent. A maradék számára rendkívüli feladat adatik minden korban és minden élethelyzetben. Megmaradni a hitben és megtartani a hitet, életet hordoz. A maradék az utolsó nagy számadásban mondhatja el, mint az apostol „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon……mindazoknak is, akik várva várják az Ő megjelenését.”(II. Tim. 4, 7-8)

Korábbi napok napi lelki táplálékai