„De Ő ezt mondta nekem: elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” 12,9

Milyen jó lenne olyan hittel élni, mint Pál apostol. Milyen jó lenne olyan közel lenni Istenhez, olyan nagyszerű dolgokat megtapasztalni. Olyan hatékonynak lenni a hit átadásában, olyan hatással lenni másokra. Kár, hogy ez együtt jár azzal, amit Pál így vall meg: „tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam”. Ez már nem valami vonzó. A hitet, a sikeres keresztyén életet, az igehirdetés erejét korlátlanul, de főleg szenvedés nélkül szeretnénk. A nehézséget és a szenvedést meghagynánk azoknak, akik nem elég jók a sikerhez. Akik valamiben bűnösök, és akiket méltán büntet Isten.

Azok a képek, melyekben megfogalmazzuk, hogyan szeretnénk látni magunkat és hogyan nem, akkor működnek jól, ha belesimulnak a nagy isteni tervbe, máskülönben vagy hiábavalónak kell látnunk az életünket, vagy téves összehasonlításokba gabalyodunk kiszabadíthatatlanul. A nagy isteni tervben azonban elsősorban helye van az életünknek, vagyis nem valami vákuumban lebeg, nem a véletlenek játékától függ. Másodsorban biztonságban van az életünk, bármi történjék is velünk, hiszen akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van (Rm 8,28). Ezekből következően pedig nem kell, hogy életünket a bizonytalanság legyőzéséért való küzdelem, vagy az egymás legyőzéséért való küzdelem merítse ki, perzselje fel, hanem bármilyen életkörülmények között törődhetünk az odafelvalókkal, miközben földi életünkre nézve tudjuk, hogy gondoskodik rólunk a Mindenható, és még hajunk szála is számon van tartva (Lk 21,18). Nem véletlenül mondja saját életéről Pál, hogy ő tud bővölködni is és szűkölködni is, és bármilyen körülmények között elégedett lenni (Fil 4).

A „bármilyen körülmények között” nem azt jelenti, hogy az ember kifejezetten vágyik a rosszra, szeretne szenvedni, és csak akkor lehetne keresztyén, ha csapás csapás után éri. Mai textusunk sokkal inkább abban erősít: ha nehézséggel küzdesz és erőtlen, hatalom nélküli, „képtelen” vagy, és Arra bízod ügyedet, Aki naponként veled van a világ végezetéig ígérete szerint, akkor a legnagyobb nehézségben is megtapasztalod a „mégist”. Azt a megoldást, erőt, lehetőséget, ami nem belőled következik, hanem Isten áldó jelenlétéből. Ezért dicsekszik Pál az érőtlenségeivel: minél kisebb vagyok, annál nagyobb Ő. Fülünkbe csenghetnek Keresztelő János szavai: neki növekednie kell, nekem pedig alább szállanom (Jn 3,30).