„Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki meg van győződve arról, hogy Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is.” 2Kor 10, 7

Milyen mondanivalója lehet egy mai igeolvasó számára egy ókori veszekedésnek? Mi közünk van a korinthusiak megosztottságához, megszüntethetetlen versengéséhez? Mi építhetne bennünket abban, ha hosszú részeken át azt olvassuk, hogy ezeknek a korinthusiaknak még Pál apostol sem elég jó, még vele is kötözködnek, őt is sértegetik? Mi közünk hozzá? Bár sok bűnünk és nyomorúságunk van, de azért idáig nem süllyedtünk. A korinthusiak példája azonban jó alapot adhat arra, hogy két ránk is jellemző jelenségről elgondolkodjunk, és éppen szélsőségessége miatt alkalmas arra, hogy tükörként szolgáljon.

Az első: ha valaki nem úgy viselkedik, ahogy én elvárom, ha nem illik bele az én általam felállított és használt kategóriába, akkor az az ember megbízhatatlan, kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan, végső soron hazug. A korinthusiak vádaskodása szerint Pál apostol is hol ilyen, hol olyan. Levelekben keménykedik, személyesen viszont gyenge, beszéde is szánalmas. Ha tehát úgy vizsgálom a másik embert, hogy én mondom meg, szerintem milyennek kellene lennie, akkor olyan mértékben tévedek el, hogy még Pál apostol sem lesz elég jó nekem. Az pedig fel sem merülhet, hogy megérthetném, hogyan munkálkodik benne és általa Isten lelke.

A második torzulás: ha valaki másként hisz mint én, akkor az rosszul hisz, nem is hisz. Ha nem úgy hívő, ahogy én gondolom, akkor nem is hívő, hiszen test szerint és nem a Lélek szerint él. A kiindulás: én a Lélek szerint élek. Ha tehát valaki másként hisz, másként beszél, másként cselekszik, az nem lehet a Lélektől. Ez a végtelenül leegyszerűsítő gondolkodás olyan szinten torzítja az önmagamról és a hívő testvéremről alkotott képemet, hogy még Pál apostol sem lesz elég jó, még ő is megítélhető, hogy test szerint él (ahogyan azt a korinthusiak egy csoportja mondta).

A versengés és pártoskodás két jellemző vonása ez a két torzítás, melyek oda vezetnek, hogy Pál apostol már nagyon egyszerűen kénytelen fogalmazni: vegyétek már észre, ami a szemetek előtt van! Az arcotok előtt. Vagy magyarul leginkább: ami az orrotok előtt van, azt nem látjátok. Azt állítjátok, hogy ti Krisztusé vagytok, amit úgy értelmeztek, hogy ha ti igen, akkor mi nem. Nagy baj van. A keresztyénség, a Krisztushoz tartozás ugyanis nem ez. Krisztus befogadott bennünket, benneteket, másokat. Sokféléket. És mindannyiunkért meghalt egyszer. Mindannyiunkért egyszer halt meg. Érdemes tehát megemlékezni Krisztus Urunk parancsáról: „aki nagy akar lenni közöttetek, legyen a ti szolgátok” (Mt 20, 26).