Bálint Istvánt bemutató portrénknak aktualitást ad a most átadott Trianon-fa, és a nemrég átadott orgona a Sárospataki Teológia imatermében. Egyre több helyen találkozhatunk munkáival, fába faragott hitvallásával. Bálint István szeret a háttérben maradni, nehezen szánta rá magát e beszélgetésre. „Mutasd meg a munkáimat inkább" - mondta. „Nekem elég, hogy a környezetemben élők elismernek, dicsérik a munkámat." Aztán mégis beszélgetni kezdtünk:
A Magyarországi Református Egyház Tudományos Testülete, a Doktorok Kollégiuma 2004-ben tartott budapesti közgyűlése során határozatot hozott arról, hogy „Aranygyűrűs teológiai doktori" címmel tünteti ki azokat a lelkipásztorokat, teológiai tanárokat, akik a magyar református teológia terén életművükkel korszakalkotó jelentőségű munkát végeztek.
A fénykép mellett nincs felirat. Nem felejtettem el. Dr. Romhányiné Papp Mária - ezt kellett volna odaírnom, és mint ahogy azt egy folyóirat Portré rovatában illenék, azt is fel kellett volna tüntetnem, hogy ki ő. Ezzel azonban gondban voltam. Dr. Romhányiné Papp Mária ugyanis fogalom számomra. Írhatnám, hogy tanár, művész, háziasszony, autodidakta kőműves és burkoló, és még mennyi minden. Nekem leginkább az ünnepet jelenti. A miskolc-felsővárosi gyülekezet ünnepein szinte mindig énekel. Keresem a jelzőket, amelyekkel érzékeltethetném, hogy hogyan, és mit is jelent ez nekem, de a zene az, amit természetéből fakadóan nem lehet szavakkal jellemezni. Maga az áhítat.
Fony egy kicsi falu Abaújban, a világ vége egyik kies dombocskáján. Van egy kicsi iskolája annál az útelágazásnál, ahol eldönthetem, hogy Regéc, Vilmány vagy Korlát felé menjek. Az iskola nem egy hatalmas épület. Első látásra kiderül, nem több száz gyerekre tervezték. Az épület nagy tantermében két marék gyerek. Kicsik és kisebbek.
Elfoglalt, de időt szán ránk. Reggel, mert utána még dolga van. Nehezen szánja rá magát a beszélgetésre, végül győz az a gondolat, hogy bár ő nem érdekes, és nem szeret szerepelni, hátha használ vele az Ügynek.
1. Az iskola egy kissé kellemetlen dolog, ahol illik a lehető legkevesebb időt eltölteni. A szülő beszalad reggel, egy puszi kíséretében leteszi a csomagot, majd délután felveszi, kapkodva begombolja a kabátot, sapkát igazgat, és akkor futás: el innen!
Beidek Endre és felesége, Beidekné Kovács Adrienn otthonukban fogadtak egy rövid beszélgetésre. Otthon volt a három gyermek is: lelkesen jöttek elém, és barátságos nyitottsággal mutatták meg a halakat az akváriumban, a teknőst, aki a szárazat szereti és nem a vizet, a játékokat, amelyeket össze lehet rakni, vagy szét lehet szórni a dobozokból. Lelkesen érdeklődtek a fényképező iránt, amelynek középen nagy szeme van, és a diktafon iránt, amelynek a mikrofon a füle.
Hétköznap délután érkezem Sajósenyére, hogy az előre egyeztetett időpontban beszélgethessünk. Egy nagyobb csoportot találok a szép épületek által határolt rendezett kis udvaron. Sétálni készülnek együtt. Már az iroda ablakából látom indulásukat. Nem figyelhetem sokáig őket, hiszen nem ezért jöttem.
Ez a portré egy kis faluban élő református keresztyént mutat be. Amikor a beszélgetés készült, azt gondoltam, nehéz kérdést teszek föl. Ha ugyanis azt kérdezik tőlünk: „ki vagy?", a bemutatkozás után megállunk. Bele kell gondolnunk, hogyan fogalmazzuk meg a továbbiakat. Mónika azonban nem lepődött meg, válaszolni kezdett.
Id. Virágh Sándort kérdezi dr. Sándor Endre
Debrecenben a nagytemplomi imateremben különösen szép fali táblák ékesítik a fehér falat. A debreceni sajátosságú, egykor porcelán csigacsinálók fából születtek újjá, és bibliai igéket hordoznak.
Régóta ismerem, mégsem nekem jutott eszembe, hogy bemutassam, olyan természetesen van jelen az életemben - mint sok száz más emberében. „Önök kérték", én pedig örömmel tettem eleget a kérésnek. Tudtam, hogy komolyan veszi a feladatait, megnyilatkozásait, de ritkán láttam ilyen kedvesen zavarban. Ez persze hamar oldódott, és mivel óráin, lelkigondozói beszélgetéseiben gyakran mesél - sokan példáin keresztül értettük meg a lelkigondozás alapkérdéseit -, szinte kérdeznem sem kell.
Rácz Béla bácsit sokan a harangok villamosításáról ismerik. Mádon, otthonában látogattam meg a 82 esztendős tanítót, tanárt, kántort. A kapun át a kertbe lépve egyszer csak éles, alig hallható sípolás fogad. Mint megtudtam: saját fejlesztésű macskariasztó, amely mozgást érzékelve ad ki éles hangot, hogy távol tartsa a macskákat.
A portré rovat készítése mindig azzal kezdődik, hogy összedugjuk a fejünket és kitaláljuk, kit mutassunk be. Előfordul, hogy sokat törjük a fejünket, és van, amikor könnyű helyzetben vagyunk, mint most is, mivel új emberekkel találkozhatunk Sárospatakon.
Dr. Frank Sawyer tanszékvezető egyetemi tanár a Sárospataki Teológián. Felesége Aria Sawyer nyelvtanár.
Beszélgetésünk magyarul zajlik, professzor úr egyébként is magyarul szokott prédikálni (ahogyan magyar palástjához illik), és gyakran előadást is magyarul tart. Mindenki hallja, hogy nem itt születtek, de mi magyarok, kis néphez tartozva mindig örömmel halljuk, ha valaki a mi anyanyelvünkön szól hozzánk, és nem tőlünk várja az alkalmazkodást. Nem betűhűen gépelek, így a szöveg nem fogja visszaadni a beszélgetésnek ezt a sajátos báját. Az Olvasó előtt mentségem az lehet, hogy a könnyebb olvashatóság kedvéért döntöttem így.
A Portré rovat elképzeléseink szerint sosem csupán egy személyt mutat be: szeretnénk megmutatni feladatvállalásokat, keresztyén gondolatokat, örömöket, nehézségeket. Ebben a Portréban szeretnénk kifejezni megbecsülésünket mindazok iránt, akik vállalták, hogy több gyermeket nevelnek, nagy családról gondoskodnak. Istennek hála többen vannak, és csöndben végzik mindennapi szolgálatukat. Vegyék mindnyájan megbecsülésünk és tiszteletünk jelének ezt az írást háttérben maradni tudó áldozatvállalásukért!
Portré rovatunkban általában egy embert mutatunk be. Elmondjuk, ki ő, milyen gondolatai vannak életéről, világáról, a világról. Ezzel a portréval kicsit gondban vagyok. Beszélgető partnerem ugyanis úgy beszélget velem, ahogyan él. Nem megszokott tényeket közöl.
Valamennyire ismerem Asztalos Pétert, volt alkalmunk nem egyszer beszélgetni. Sok mindent kérdeznék, hiszen általában mindenről érdemben, megfontoltan, sőt, szeretettel nyilatkozik, legyen szó egyes emberről, vagy rendszerekről. A feltett kérdésre célirányosan, de részleteket is megvilágítóan válaszol, sok mindent szóba hozva.
Fifinek becézik. Becsületes neve Beganovics Fadila. Kissé nehéz elsőre kimondani, de árulkodik viselője színes hátteréről. Felvidékiként a Sárospataki Református Gimnázium tanulója.
Éva történetének legfrissebb, a nyilvánosság előtt zajlott eseményeit ismertem meg először. Sokan megismerhettük őt és lányát egy televíziós sorozat egyik epizódjában.
Nem régi hír: Kazincbarcikán az Egyházkerület új alapítással átvette egy általános iskola működtetését. Lesz tehát a barcikaiaknak, és a környékbeli falvak reformátusságának iskolája. A nagy terv megvalósulásán sokat fáradozó helyi lelkipásztorral és feleségével régóta témája beszélgetéseinknek az intézményátvétel. Ők ajánlották figyelmembe az egyik „álmodót”, Székelyné Varga Máriát, aki nem csak álmodni segíti őket, de a megvalósításból is oroszlánrészt vállal. El is kísértek a „Kistérségi Társulás” irodájába, beszélgetésünk helyszínére.
Először a Tiszteletes Úrtól kapott puli hogylétét tisztázzuk, hiszen a tenyésztőnek és a gazdának egyaránt fontos a kis Csoma, aki nemrég került új helyére. Aztán lassan megtudom azt is, hogy vegyészmérnök férjével él, fia gépészmérnök, lánya pszichológus, a szűk család és gyermekek választottjai élnek együtt egy fedél alatt.
Amikor először jártam az iskolájukban, a falra akasztott képek tűntek föl. Egyik-másik munka előtt meg kellett állnom: igényes, elgondolkodtató munkák, melyeket a diákok alkottak. Másodszor a gyermekeket figyelhettem meg rajzolva, táncolva, motiváltan, koncentráltan dolgozva, illetve a munkatársakat, akik mosolyogva, lelkesen magyarázták, hogyan élnek, tanítanak, milyen előadásra készülnek éppen.
Életre szóló választás
A Házasság-hete kapcsán kerestem meg Babuci nénit és Péter bácsit, akik a Miskolc-Avasi gyülekezet aktív tagjai, akik az Istentiszteletre ma is karonfogva érkeznek. Az általuk képviselt értékrendről, családról, házasságról beszélgettünk.
Az 50-es években nem volt egyszerű értelmiségi családból bejutni az egyetemre. Nekik azonban megadatott. A Debreceni Egyetemen találkoztak, onnan indult közös életútjuk.
Kiss István 47 éve szolgál lelkipásztorként három Borsod-Gömöri faluban, Alsószuha – Zádorfalva- Szuhafő gyülekezeteiben. Költözés előtt áll. Amikor megérkeztünk az alsószuhai parókia udvarára, a frissen kaszált fű illata lengte be az eső utáni levegőt. A tornácon megállva rácsodálkoztunk a környező dombok szelíd vonulataira, a fák és bokrok tavaszt ünneplő virágaira. Valami rendkívüli nyugalom áradt itt mindenből.
Vadnai Zoltán református lelkipásztorral beszélgettünk, aki egy éve szervezője a Tiszáninneni Református Egyházkerületben a gyülekezeteket összefogó alkalmaknak.