Amikor egy ifjú pár szerelmes szívvel házasságot köt, akkor ott ég lelkükben a vágy, hogy egész életüket szeretetben, békességben, boldogan együtt éljék le. Meg vannak arról győződve, még ha az egész világon mindenki más elválna, az ő szerelmük akkor is örökké megmaradna, mert olyan tökéletesen boldog szerelem, mint az övék, még soha nem akadt a történelem során. Aztán telik az idő és minden második házaspár elválik.
Az előző részben láthattuk, a párok azért kötnek házasságot, mert egymásban vélik megtalálni az oly nagyon áhított boldogságot, ugyanakkor az is tény, hogy senki sem akar cseléd vagy rabszolga lenni a párja mellett. A menyasszony és a vőlegény is azt reméli, hogy a társától megkapja mindazt a jót, amire vágyik.
Azt gondolom minden film, amit érdemes megnézni két dologtól lehet jó. Izgalmas a történet amit feldolgoz, és talán még ettől is izgalmasabb a film zenéje. Anélkül, hogy különösebb elemzésbe, bocsátkoznék a fenti cím alatt megkomponált filmekről és a hozzá írt zenei témáról, annyit kell tudnunk, hogy egy különleges küldetésről szól. Olyan feladatot kell teljesíteni a főhőseinknek, aminek sikere bizonytalan. Ezért lehetetlennek látszik a küldetés.
lismerem, meghökkentő cím lehet ez nekünk, reformátusoknak, akik számára a mindenszentek napja nem ünnep, elhunyt szeretteink lelki üdvéért sem imádkozunk, és józan módon valljuk, hogy még ebben az életben kell szeretetünket kifejezni családtagjaink, barátaink, környezetünk felé. Október végén, november elején sok református keresztyén ember mégis ellátogat szerettei sírjához a temetőbe. Távol álljon tőlem, hogy írásommal egy rosszul értelmezett temető kultuszra, vagy további értelmetlen mécses és koszorú vásárlásra buzdítsam az olvasót. Mégis, szeretteink sírjainak felkeresésében - gyerekkori emlékeinket segítségül hívva -, sok olyan kincsre lelhetünk, ami készíthet minket a veszteségre, és támogatást jelenthet számunkra az emlékezés idején.