- Ha szétnézek itt, már értem miért maradtál. Feltehetően az itt töltött éveket sok más tényező is befolyásolta. Hogyan indult a lelkészi pályád 47 évvel ezelőtt?

- A Debreceni Theológiáról exmisszusként kerültem ide 1975. október 1-tól. Előtte már Hajdúsámsonba is jártam, télen lovaskocsival jöttek elém az állomásra. Majd Ráski püspök mellé akartak rendelni, de én inkább a falut választottam. Ablonczy Laci bácsi volt az esperes, aki aztán ide rendelt ki. Ugyanazon a napon költözött ki az elődöm Ablonczy Zsolt, amelyiken én beköltöztem a parókiára. 1980-ban iktattak be, akkor már Kürti László volt a püspök.

- Aztán a gyülekezet egyben a családod is lett?

- Így is mondhatjuk. Mert egy lelkész és gyülekezet kapcsolata valóban olyan mint egy nagy családé. A faluban ott vagyunk a családok hétköznapjaiban és ünnepeiben egyaránt. Ismerjük egymást, tudunk egymásról, segítünk akinek tudunk. Amikor idejöttem a gyülekezet családjai vállalták az étkeztetésem, vagyis „sorkosztos” lettem. A harmadik család, Kiss Barnabás családja volt, akik vállalták a fiatal lelkész ellátását. A gyülekezett elkötelezett szolgálatkész családja volt. Nekem aztán valóban a családom lettek, mert a lányuk lett a feleségem. Kiss Erzsébettel 1977. július 28-án kötöttünk házasságot. Két lányunk született Eszter és Anna, és ma már hat unokánknak örülhetünk. Számukra is otthon ez a parókia. A családi ünnepeket, szünidőket itt töltik velünk együtt.

- Beszéljünk egy kicsit a te szűken vett családodról. Édesapád is lelkész volt?

- Igen és ő az egyik példaképem mind a mai napig. A prédikációit ma is szívesen hallgatnám. Szégyellem, hogy nem figyeltem rájuk eléggé. Amikor 1956-ban Gesztelybe költöztünk Édesapám a forradalom idején Miskolcon rádióbeszédet is tartott. Ezért aztán a későbbiekben hátratételt szenvedett, de mindig megmaradt annak az egyenes embernek, aki volt. Én harmadik gyerekként születtem 1950. december

5-én Újlőrincfalván. Aztán Mezőkövesdre költöztünk, ahol óvodába jártam, de előfordult, hogy hazaszöktem, mert nem akartam megenni tökfőzeléket.

- Ezzel még ma is így lehet sok gyerek. De nem innen kerültél a Teológiára, hanem Hernádnémetiből.

- Előbb Gesztelybe költöztünk ott jártam iskolába, aztán a Hermann Ottó Gimnáziumban érettségiztem Miskolcon, akkor már Hernádnémetiben laktunk. Innen kerültem Debrecenbe. A Teológián évfolyamtársaim közt volt többek között Bölcskei Gusztáv, Vladár Gábor, Gál Botond, Makatura József, Szűcs M. Sándor, Szabó Sándor akikkel a teológus focicsapatban is játszottunk.

- Milyen változáson mentek át a gyülekezetek az itt töltött szolgálatod alatt?

- Mondhatjuk, hogy lassan elfogytak. A fiatalok elköltöztek, miután megszűntek a munkalehetőségek a bányában. A földet már nem művelték és az állattartás sem vonzotta őket. Az idősek meg lassan elmentek a minden élők útján. Sok ház maradt üresen. Amikor idekerültem 25 gyerek szerepelt karácsonykor. Most 5 óvodás van. A presbitérium tagjai jöttek dolgozni a templomhoz, a parókiához, a temetőbe kaszálni ha kellett. Ma nagyon nehéz embert találni ilyen munkához. Kirándulásokat szerveztünk, gyülekezeti alkalmakat, szeretetvendégségeket.

- Nagyon szép templomokat őriznek ezek a kis gyülekezetek. Van vasárnaponként mindenhol Istentisztelet?

- Szuhafőn élnek legkevesebben, ott már nem jönnek minden vasárnap. De tudunk egymásról. A templomokat valóban szépen rendben őrizzük, de télen már nem megyünk fel a hegyre, hanem a gyülekezeti teremben tartjuk az Istentiszteleteket. Amikor ide kerültem 100-120 ember is volt az Istentiszteleten. Ma ennek egy tizede. Az elmúlt években a járvány is megtizedelte a gyülekezeteket. De a megmaradtak élni akarnak. Zádorfalván a parókián például turisták számára alakítottunk ki szálláshelyet, hiszen a környéken rengeteg látnivaló van.

- Polgármester voltál Alsószuhán 1990-2006 között. Többet tudtál így tenni a faluért?

- Több kapcsolatom lett, pályázati lehetőségeket tudtam kihasználni, amivel segíteni tudtam a falunak, ugyanakkor a gyülekezetnek is könnyebb volt, mert így megoszlottak a terhek. A faluba bevezették a vizet, megcsinálták az utat, falubuszt vettünk, amivel dolgozni jártak. De a harang villamosításhoz hozzájárult az önkormányzat is. Sok világi és egyházi vezető megfordult abban az időben nálunk. Tőkés Lászlót, a Református Világtalálkozó alkalmából fogadhattuk. De politikusok, neves sportolók, művészek is jártak közöttünk. Fontos volt, hogy legyen kapcsolatunk a tőlünk távol lévőkkel is, mert a mi hétköznapjainkba ők hoztak változást.

- Jó német nyelvtudásod van.

- Ez segített abban, hogy olykor ki tudjak innen lépni és más szemszögből is lássam a világot, másrészt, hogy megmutassam nekik a mi valóságunkat. Sok német barátom lett és van, akik gyakran megfordultak nálunk, vendégül láttuk őket, betekintést nyertek az itteni életbe és segítettek is, ha arra volt szükség. Nekem személy szerint az autóvásárlásban, a lányomnak a külföldi tanulásban.

- Ma a fiatal lelkész generáció számára nem biztos, hogy vonzó lehet három kis falu lelkészének lenni. Régóta ismerlek, de soha nem hallottalak panaszkodni, pedig biztos lett volna rá okod.

- Azért mert én mindig jól éreztem itt magam, azért jöttem ide, hogy összefogjam a három gyülekezetet. Gyülekezetben nőttem fel, pontosan tudtam mire vállalkozok, tudtam hogy lesz nehézsége és lesz öröme. Amikor idejöttem kerítést kellett építeni. Akkor húsz embert egy óra alatt ide lehetett hívni, jöttek és dolgoztak együtt. Ez mindig előre lendített engem is. Ma persze ez már sokkal nehezebb. Az emberek bezárkóznak és persze velem együtt meg is öregedtek. Az öregek helyét pedig nem vették át a fiatalok, mert elköltöztek. De van ebben öröm is, mert ahová elköltöztek ott beépültek a gyülekezetekbe. Mint a mi lányaink is. Ők a Debreceni Nagyerdei gyülekezet tagjai. Három unokánkat itt kereszteltem, hármat pedig már ott, Debrecenben. Szóval ez reményt ad a jövőre.

- Pár éve megkaptad a Dobos Károly díjat, amit a kis gyülekezetekben hűséggel szolgáló lelkészeknek ítélt oda a Magyarországi Református Egyház Zsinata.

- Szőnyi Tamás esperes terjesztett fel erre a díjra és 2016. novemberében kaptam meg. De a Borsod-Gömöri Egyházmegye „kisdobos” díját is átvehettem, amivel szintén abban a megtiszteltetésben részesülhettem, ami a mögöttem levő 47 évi szolgálatot, mégpedig ugyanabban a gyülekezetben végzett szolgálatot ismeri el.

- Ma sokat hallunk a „lelkészi életpáya modellről”. Mi volt pályád során a legnagyobb öröm, illetve legnagyobb kihívás?

- Az itt töltött idő első fele arról szólt, hogy együtt lehettem az emberekkel. Napi szinten találkoztunk, ismertük egymást, segíthettem, ha valakinek szüksége volt a segítségemre, mindig szívesen rendelkezésre álltam. Utaztam, vittem bárkit ha kellett. Talán ennek köszönete volt az, hogy három ciklusban választottak meg polgármesternek. Ezért is maradtam itt. Lett volna alkalom rá, hogy elköltözzek másik gyülekezetbe, de éppen akkor választottak meg polgármesternek, így nem akartam cserben hagyni a falut sem.

- Mit adnál útravalóként a fiatal lelkészeknek? Hogyan lehet megmaradni a lelkészi szolgálatban?

- Amikor itt elkezdtem a szolgálatot az az Ige állt előttem, hogy „Állj az Úr házának pitvarába, és mondd el Júdának minden városából azoknak, a kik imádkozni jõnek az Úr házába, mindazokat az igéket, a melyeket parancsoltam néked, hogy mondd el nékik. Egy szót se hagyj el! ” (Jeremiás 26,2)

Nem kell megtorpanni azonnal egy nehézség láttán, vagy 5-10 év múlva sem. Nem jó az, ha az ember feladja és mindenáron újat akar, talán máshol a jobb reményében. Bár édesapám azt mondta, hogy hosszú idő után unalmassá válhat az ember, de akkor valami nincs rendben. Lehet változást ugyanott is munkálni. Mert a kötődés nagyon fontos. Bizalmat jelent. Azt, hogy odafordulhatok a lelkészhez, hiszen ismer gyerekkoromtól. Azt tanácsolom, amit én magam is minden időben szem előtt tartottam, hogy az Ige szolgálatát helyezzék előtérbe, és mindig ott, ahol vannak végezzék hűséggel az Isten iránti szolgálatot, mert Ő átsegíti minden nehézségen az övéit.

Édesapám tanácsaként ma is fülembe cseng az Ige bátorítása, ezt szeretném útravalóként adni én is:

"Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét…Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. ” (II. Timótheus 2 :15,22)