„Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek;” (Lukács 3:5.)

Ha a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye fekvését megnézzük, láthatjuk, hogy a Gömöri-Tornai karszt (Aggteleki karszt) hegységtől indulva a Galyaságot érintve, az Upponyi hegység, Bükk fennsík, Bükkalja, Harangod vidéke nyugati része, borsodi mezőség a Tiszáig: ezt a területet foglalja magába. A jelenlegi országhatártól a Tiszáig terjedő terület. Észak-nyugaton Nógrád megyével és a Dunamelléki Egyházkerülettel vagyunk szomszédok, délen Hajdú-Bihar megyével és a Tiszántúli Egyházkerülettel.

A jelenlegi Borsodi (a 2000. évtől Borsod-Gömöri) Egyházmegye a Felső-Borsodi és Alsó-Borsodi egyházmegyékből alakult úgy, hogy a Bódva völgye átkerült Abaújhoz, a Mezőkövesdi járás pedig a Hevesi (ma Egervölgyi) Egyházmegyéhez. A maradék Felső- és Alsóborsodi rész külsőleg a hegyvidéki részektől az alföldszéli Borsodi- Mezőségi, Tisza-menti síksági terület sokféle egyházközséget foglal magába, a Gömöri tizenhárom és néhány zempléni egyházközséggel kiegészülve. A gömöriek 1920-ban maradtak itt, a zempléniek a közigazgatási járások átszervezésével a szerencsiből a miskolci járásba kerültek ide. 1952-től, 70 éve területi, lelki, hitbeli egységet képez, amit próbáltak megbontani az elmúlt évtizedek során többször is, de a lelkipásztori, gondnoki, presbiteri és gyülekezeti összetartozás kijelentése, kitartása megőrizte a 100 egyházközséget az egyházmegyében, Isten dicsőségét munkálva.

A reformációtól kezdve az óegyháztól örökölt templomok sajátos átalakulást mutatnak, ilyenek a kazettás mennyezetek, festett berendezések, a felső-borsodi tájképes templombelsők. Az épített és tárgyi örökség, úrasztali edények, terítők megőrzése fontos és állandó feladat.

A reformáció bibliás tanítása hamar elterjedt nálunk is, 1543-ban Miskolcon Dévai Bíró Mátyás szolgál. Sorra alakulnak az egyházközségek, bár a történelmi helyzet nem mindig kedvező (azóta is mindig változó), a törökök, vagy mások jelenlétének ellenére az egyházi bizonyságtétel meghatározó.

Kiváló emberek sora kapcsolódik egyházmegyénkhez, közülük csak kettőt emelünk ki: Lorántffy Zsuzsánnát, aki az ónodi várban született, egyházunk nagy mecénása volt élete során. Tompa Mihály lelkész-költő, aki bár Rimaszombaton született, de több helyen egyházmegyénk területén nőtt föl, innen indult tanulmányaira, és szolgált Kelemérben is, majd a hanvai temetőben pihent meg. Ez is összeköt bennünket, Borsodot és a történelmi Gömört.

A rendszerváltás után ismét lehetnek intézmények, ezek szélesítették, színesítették az egyházi közéletet területünkön is. Az Európai Unióba történő belépés után a felvidéki Gömöri Egyházmegyével könnyebbé vált a testvéri kapcsolatok ápolása. 2008. január 5-én a két egyházmegye a Putnokon tartott hálaadó istentisztelet után a Bánréve-Sajószentkirály határátkelőhelyen leleplezte azt az életfa emlékművet, amelyet ideiglenesen itt állítottak fel. A hanvai idősekotthonának udvarán állították fel biztonságban. A későbbiek során a putnoki Fő térre „keveredett”. A kettéhasadt és tovább önállóan növekedett törzs ágai, levelei egymásba kapaszkodnak, újra egymásra találtak. A két egyházmegye azóta is találkozik közös ünnepi alkalmakon.

Területünkön, a Tiszáninneni Egyházkerület központja található, valamit számos tanintézmény, a szeretetszolgálat kerületi és zsinati intézményei. Működik a Lelkészegyesület, a Nőszövetség, két Presbiteri Szövetség.

Mai életünkről el tudjuk mondani, hogy az egyházmegye egészét érintő hitépítő és a gondokat sem eltakaró találkozási alkalom a lelkipásztori, lelkipásztor-főgondnoki csendesnapok megtartása Mályiban a Mécses Központban. A lelkészértekezletek is jó légkörű, őszinte közösségben történnek a szolgálat teljes betöltése érdekben. Volt egyházmegyei presbiteri nap. Az egyházmegye tanulmányi kirándulást tett Wittenbergbe és környékére a Reformáció emlékhelyeit megnézve. A reformáció 500. évfordulóján hálaadó istentisztelet, úrvacsorai közösséggel. Felemelő érzés volt: a lelkipásztorok palástban, a gyülekezeti tagok hosszan sorjázva jöttek be a Miskolc-Belvárosi templomba.

A lelkészcsaládok napját is többször megrendeztük, áhítat után a szabadban töltöttünk el egy napot a közösség gyakorlásával, az igehirdetés és imádság után a kenyér megtörésével. A covid tervezett alkalmakat hiúsított meg, új módokat kényszerültünk keresni a gyülekezeti élet fenntartására. Elektronikus hírközlők különböző lehetőségeivel, egyházi újságok gyakoribb, heti kiadásával, nyomtatott prédikációkkal, telefonhívásokkal tartottuk a kapcsolatot. Az időseknek bevásárlással, gyógyszerek kiváltásával, stb. adtunk közvetlen segítséget. A járvány miatti korlátozások szüneteltetése, vagy csökkenése idején a személyes istentiszteleteket igyekeztünk beindítani, ujjászervezni. Az úrvacsora „porciózva” történő gyakorlata is egy, az eddigiektől teljesen eltérő jelenség. Van olyan, ahol a felkockázott kenyeret tálcára rakják egymástól távol, így kézkontaktus nélkül lehet elvenni. A bort hasonlóan a tálcáról veszik el az úrvacsorázók, egyszer használatos kis poharakkal. A konfirmandus gyermekek úrvacsorájához a szomszéd egyházközségek egymástól kölcsönöznek kelyheket, hogy amikor életükben először, ünnepélyesen úrvacsoráznak, hagyományos kehellyel, de külön tehessék meg. A járvány idején ezek az alkalmak is áttolódtak a nyári időszakra, de hála Isten megtartó kegyelmének, rendben megtörténtek. A gyülekezeti napok, beiktatások, hálaadó alkalmak, kirándulások is kis késéssel, de megtartásra kerültek.

A tiszáninneni úrvacsorai rendet őrizzük, megtartjuk a jegyek feletti imádsággal és a hagyományos négy kérdéssel. Az Úr imádságát és az Apostoli Hitvallást a korábbi, hagyományos formában használjuk.

Istentől kapott elhívásunkat így tudjuk, kívánjuk az Ő dicsőségére betölteni, Krisztusra tekintve, a pünkösdi Lélek megelevenítő áldásával.

Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Egyházmegye esperese