Hernádkak – tapasztalataink a digitális orgonával

és olyan környezetet teremtsünk, mely a református hitünkhöz méltó értékeket - mint a puritánság, egyszerűség - megtartja, de mégis korunknak megfelelő letisztult, modern hangulatot kelt, és Isten dicsőségét sugározza.

Köszönjük a gyülekezet és a presbitérium nyitottságát, a velünk való együtt gondolkodást. Köszönjük a tervezők és kivitelezők kiváló munkáját.

A fejlesztés gyarapította egyházunk épített örökségét, s őszintén reméljük, hogy a felújított, ízléses belső tér eredményeképpen a gyülekezetünk létszámban, hitben és lélekben is növekedésnek indulhat Isten kegyelméből.

A templom belakása közben, azt éreztük, hogy a korszerű, egyszerű és magasztos templomban tudjuk Istent dicsérni a gyülekezettel, ám mindez megfelelő zenei kíséretet is érdemelne. A korábbi hangszerünk több, mint 40 éve leselejtezett hollandiai református gyülekezet adománya volt amit ezúton is köszönünk nekik. Úgy gondoltuk azonban, hogy egy új orgonára van szükségünk, amely méltó a megújult templomi környezethez.

Egyeztetéseket folytattunk az ország egyik nagy hírű művészével, Fekete Nándorral. aki közreműködött a novemberi hálaadó istentiszteleten a saját digitális orgonájával. Számunkra is kérdés volt, milyen minőséget, hangzást tud biztosítani egy nem tradicionális orgona. A digitális orgonák a klasszikus orgonák hagyományaira építenek, magukban rejtik a szépséges orgonahangot, a legmodernebb technológiákkal is rendelkeznek. Ráadásul a digitális hangszer beszerzése, installációja és karbantartása jóval költséghatékonyabb. Ezért kompromisszumot kötöttünk, és úgy döntöttünk, nem építünk hagyományos orgonát, hanem megelégszünk digitális változatával.

Az eddigi tapasztalataink alapján meg vagyunk elégedve a látványával, hangzásával, kezelhetőségével, mindenkinek ajánljuk. Bízunk benne, sokáig szolgálja majd gyülekezetünket.

Hernádkak, 2022. május 2.

Mike Martin

lelkipásztor