Vasárnap reggel az asszonyok korán felkeltek, megvásárolták a szükséges illatszereket, elindultak a sírhoz. Sejthetjük, hogy miről beszélgettek az úton. Szívük tele volt fájdalommal, az elmúlt napok eseményeivel. Elhalkulnak a kérdések, a miértek elhallgatnak, csak tények maradnak és összetört remények. Egyetlen egy aktuális kérdést fogalmaznak meg: Kicsoda hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától? - Mert ismerik teherbíróképességüket, erejüket és egyértelmű, hogy teljes erőfeszítésükkel sem tudnák megmozdítani azt az óriási követ, mely eléjük tornyosul a sírnál. Tudták, hogy ott áll a kő, tudták, hogy nem tudják megmozdítani, hogyan indultak el mégis segítség nélkül?

Megszólító és elgondolkodtató ez a jelenet, hiszen mi magunk is ismerjük ezt a helyzetet, amikor a fájdalom és kétségbeesés következményeként elveszítjük reális ítélőképességünket. Hányszor indultunk úgy neki egy útnak, hogy ha megmértük volna emberi erőnket, egyértelmű, hogy bele sem fogunk, mert képtelenség teljesíteni. Tudtuk, erőnk feletti út vár ránk és mégis nekivágtunk, mert hittünk a csodában, hittük, hogy időben ott lesz a segítség, amire szükségünk van.

Ez az időszak - amibe már hosszú ideje belekényszerültünk -, miközben az elszigeteltséget, a magányt, a bezártságot, a félelemet erősítette bennünk, megtaníthatott minket arra is, hogy tudjunk segíteni, segítséget elfogadni és segítséget nyújtani. Tudjunk, merjünk és akarjunk hinni abban a csodás segítségben, amely képes az előttünk álló nagy köveket elhengeríteni. A zsoltáros csodásan megfogalmazza hitvallását: ‘az én segítségem az Úrtól van’ (Zsolt.121 :2)

A húsvét csodálatos, felemelő üzenete és örömhíre az, hogy van számunkra segítség, van megoldás. A legyőzhetetlennek tűnő akadályt, azt az óriási követ, mely megállítja a tovább haladásunkat, Isten elmozdítja az útból. A kő elmozdítása azt jelenti, hogy van esély a kilátástalannak tűnő helyzetekben is. Azt jelenti, szabaddá vált számunkra az út az élet felé, Jézus Krisztus felé. Azt jelenti, hogy nem egyedül kell tovább mennünk. Vele együtt válunk szabaddá félelmeinktől, melyeket előhívnak a megmozdíthatatlannak tűnő kövek. Vele együtt válunk szabaddá a jövőtől való félelemtől, a „hogyan tovább” -októl. Mellette naponta átéljük, hogy a mi segítségünk az Úrtól van és a segítség mindig időben érkezik.

Fogadjuk hálás szívvel ezt a felénk nyújtott segítséget!

Áldás

‘Húsvéti fény

Az Élők Istene

aki a sötétségben világosságot támaszt

áldjon meg téged

Ragyogjon rád Isten feléd forduló arcáról

a Feltámadott Krisztus tekintetéből

az öröm meleg fénye

a remény mindent átjáró ragyogása

amelyet nem tarthat fogva

egyetlen sötét sír sem’ /Varga Gyöngyi/

Domahidiné Darab Ágnes