Vannak azonban olyan hétköznapi pillanatok, amelyeket nem tudunk meghatározni, szavakkal keretezni, de ünnepi fénnyel ragyogják be a lelkünket. Nem nagybetűs ünnepek ezek, nincsenek benne a naptárban, hanem egyszer csak „ úgy” ott teremnek bennünk. Észrevétlen érkeznek. Egy szóval, egy dallammal, egy baráti kézfogással vagy egy váratlan vendéggel, hogy magukkal ragadjanak, átjárjanak, és el nem múló örömmel töltsenek be.
Ilyen ünnep a találkozás. Önmagunkkal, a másik emberrel, Istennel. Rohanó, mindig sietős világunkban azonban nem akarunk megállni. Aki mégis merte vállalni ennek a kockázatát, és a Miskolc-Avasi Egyházközség gyülekezeti közösségében eltöltött egy-egy októberi péntek estét, részesévé lehetett azoknak a múltat és jelent összehangoló zenés esteknek, amelyek arra a nagy harmóniára utaltak, amelyre teremtettünk.
Először is arra, hogy az életünk minden perce ajándék az Élet Urától. Ezért nem tehetünk úgy, mintha mi birtokolnánk időnket, és egy kis részt alkalmanként adnánk belőle Istennek is. Éppen ellenkezőleg! A ma emberének azt kellene észrevennie és megtanulnia, amit a zsoltáros vall, hogy „életem ideje kezedben van.” Milyen jó helyen! Mert ez a kéz megajándékoz. Nekünk adta az ősz színeit, a nyári nap érlelte gyümölcsöket, a családi vagy baráti beszélgetéseket, a muzsika dallamait, a vers rímeit, a könnyeket vagy a felszabadult, örömteli pillanatokat. Meglep egy csésze gőzölgő tea, mézespogácsa édes illatával és az őszi esték láthatóvá váló leheletével.
Aki ma Istenről akar beszélni, így kezdheti. Sokszor tapasztaltam már, hogy túl kell lépni a jól megszokott kereteket, amikor Istenről akarunk beszélni az embereknek. Ha ezt meg merjük tenni, olyan helyzetekben lehet istentiszteletté a hely és az idő, amiről nem is gondoltuk volna, és olyan embereket érint meg az evangélium üzenete, akik egyébként minden „egyházi” ellen tiltakoznak. Ezeken az őszi estéken ezt az üzenetet szerettük volna továbbítani. Evangéliumot, nem a megszokott módon. A régi klasszikus értelemben vett evangelizációkat én személy szerint nagyon szeretem. Amikor a hitben erősek bizonyságot tesznek életük Uráról, Jézus Krisztusról. Itt is ez történt, csak más keretek között. Amikor Jézus evangelizált, leült valakinek az asztalához, vagy a természetből vett képekkel beszélt az Isten országáról. Egy esküvő alkalmával bort adott a vendégek poharába, és bizonyára szívesen hallgatta, énekelte maga is a kor népszerű dallamait, amelyek a legszebb emberi érzések kifejezői lehettek és lehetnek ma is.
Vagyis emberi létünket teljes egészében megélte, átélte, és így tette számunkra teljessé. Téved tehát, aki azt gondolja, hogy Isten tőlünk nem vár mást, minthogy bizonyos elvárásoknak, szokásoknak, kereteknek megfeleljünk. Sokkal többet vár. Éljünk vele! Éljük vele mindennapjainkat! Keresztyénségünk egyik legnagyobb próbaköve, hogy mi történik a hétköznapjainkban. Ünneppé válik-e abban az értelemben, hogy beragyogja Krisztus fénye. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy nem elrejteni akarom Isten elől az életem, nem kizárom belőle és csak bizonyos napokon, időkben engedek neki helyet az életemben, hanem engedem, hogy helyére tegye életem minden dolgát. Vagyis mindig mindenben meglássam az Ő csodálatos tervét, engem kereső szabadító szándékát.
Ezekkel az estékkel ez volt a szándékunk. Őszi színek címet adtuk ezeknek a zenés „evangelizációknak”. Első alkalommal a Kontraszt duó közreműködésével hangzottak a versek, prózák. A két kiváló hegedűművész, Bekes Anna és Zsekov Éva Mónika keze alatt sok népszerű dallam csendült fel Vivalditól Bartókig. A versek Lévay József, Reményik Sándor, Kányádi Sándor írásai voltak, de mai írók, mint Schaffer Erzsébet vagy Pajor András művei is elhangzottak – ezeket jómagam tolmácsoltam.
A második és harmadik alkalommal népszerű külföldi és magyar slágereket hallhattunk Louis Armstrong Csodálatos világától egészen Seres Rezső Szeressük egymást gyerekek című daláig – Molnár András, Zoller János és Juhász Péter közvetítésében. Természetesen itt is hallható volt bizonyságtétel, ahogyan Zsindelyné Tüdős Klára, Böszörményi Jenő és mások írásai vallottak hétköznapokban megélt hitükről. Az utolsó estén pedig régi magyar énekek „reformálódtak” és reformáltak, vagyis Sztárai Mihály, Németi Ferenc, István deák és Lévay József gyönyörű zsoltárparafrázisai, imádságai szólaltak meg az Miskolc-Avasi Örömhír kamaraegyüttes feldolgozásában. A reformáció így jött közénk élő hitvallásként. Szólt az evangélium szava, Igéből, énekből, versből. Reményik Sándor és Bódás János verseit Menyhárt Szabolcs tolmácsolta. A sorozat méltó zárása volt ez az este.
Együtt voltunk fiatalok és idősek, teáztunk, sütit ettünk és lehet, hogy csak úgy észrevétlen, találkozhattunk Istennel.
Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor