Október, november, és még három és fél hét a decemberből. Hihetetlenül hosszú idő, lélekfárasztóan, bénítóan. „Persze, a vásárlás” – sóhajtunk, és vásárolunk. Előre idegesítő, előre fárasztó, nyomasztó. Közben pedig egyenként belopódznak a karácsonyi reklámok is a tévéműsorok közé. Az elsőnél még bosszankodunk, hogy milyen korán kezdik ebben az évben, aztán megadjuk magunkat. Így kell lennie. Két hónapot el kell idén is töltenünk a „tökéletes karácsony” ideáljának nyomasztó árnyékában.
Tökéletes karácsony. „Gyermekkoromban, az volt az igazi” – ismerjük ezt a tűnődő sóhajt. A fenyőillat, a gyertya, éneklés, sütemény, minden jobb volt, intenzívebb, és még a hóesés is más volt, mert akkor legalább volt, nem úgy, mint manapság… A gyermekkorok karácsonya tovább terheli a tökéletes karácsony igényét, és a tökéletes karácsony hiányának súlyát. Az pedig csak még rosszabb, ha emlékezni sincs mire, mert arra a családi borzalomra jobb, ha nem is emlékszünk. Beszélni sem beszélünk róla, szégyen nélkül is elég az emlék terhe.
A jelen csillogó reklám-karácsonya és a hozott tökéletesség vagy szörnyűség egyaránt nyomasztó. Különben is válság van. A reklámokban pedig – nem tudom, megfigyeltük-e – egyre drágább az átlagos ajándék. És legalábbis elektromos. És az sem baj, ha nincs rá pénzünk, hiszen hitelből is megkaphatjuk szeretetünk jelét, ami nagyon fontos, hisz a karácsony a szeretet ünnepe. A karácsony a szeretet ünnepe… Ettől a ferdítéstől lesz csak igazán magányos, aki hétköznap is az. Aki hétköznap szeretetben él, annak nem kell külön ünnep, aki pedig nem, annak ez csak a felnagyított, kicicomázott hiányérzet napja. Ha rendben vannak a kapcsolatok, akkor mire a drága ajándék? Sokak pedig éppen az eltúlzott ajándékkal „fizetnek be” az ünnepi vacsorára, amelyen nem tűnnek el a rendezetlen kapcsolatok szilánkjai, csupán az ünnepi asztal alatt vagdossák fájón véresre bőrünket, lelkünket.
Milyen szeretet milyen ünnepe lehet a karácsony? Mindez sokakban kérdéseket, kétségeket ébreszt. Fény helyett árnyékba húzódik lelkük. Nem véletlenül égnek a lelki segély szolgálatok telefonvonalai ebben az időszakban.
A karácsony eredetileg Isten szeretetének ünnepe. Isten nélkül hiányos a mondat – hiányos, így valami mérhetetlen űrt sugall. A karácsony Isten szeretetének ünnepe, aki emberré lett értünk, hogy megmenthessen, megválthasson, és megváltását olyan közelségbe hozza, hogy elfogadhassuk. Ha ezzel a teljes mondattal kezdődik az ünnep számunkra, akkor mindegy hányan vagyunk, hogyan vagyunk. Akkor nem a szép múlt hiábavaló újrateremtésén fáradozunk, vagy nyomasztó emlékeink halványításán. Akkor Arra várunk, Aki nem késett, megérkezett, és Aki most sem késik: megérkezik. Akkor nem külső elvárásoknak akarunk megfelelni, nem magányba visszavonulva éljük túl a kötelező alkalmakat. Akkor rájövünk, nekünk is van mit adnunk – valamit, ami nem pénz kérdése, és ami csak több lesz azáltal, ha megosztjuk. Isten szeretete ugyanis megelőző szeretet. Ha ezt megéltük, és ha Ő tanít szeretni, akkor magunk helyett előbb figyelünk másra, előbb tesszük meg botladozóan közeledő lépéseinket, és megtaláljuk azt, ahogy másnak örömöt szerezhetünk. Egy mosollyal, egy kéréssel, süteményillattal vagy egy bögre teával. A megelőző szeretet ugyanis ötletessé tesz, és ennek megélése ünneppé varázsolja karácsonyunkat.
Ez nem jelenti azt, hogy nem fájhatnak dolgok. A keresztyénség nem jelent hazugságot. Ami fáj, az fáj. Nem gondolom, hogy az úton levő József és Mária könnyed jókedvvel vették tudomásul az orruk előtt bezáródó ajtók hideg szelét, és az istállót, mint maradék lehetőséget. A csodák mégis az istállóban kezdődtek, az angyalok pedig a pásztorokhoz érkeztek meg a pusztába a jó hírrel.