A dicséret szavaival együtt szállt szívünk hálaadása a Mindenható színe elé azért, hogy 50 éve tett fogadalmunk, hitvallásunk óta Urunk kegyelmes szeretetében hordozta életünket, bár már sokan visszaadták lelküket a Teremtőnek.
Nagytiszteletű Szabó Ágnes lelkésznő a Pál levele a rómaiakhoz 10. részének 9. verse alapján hirdette Urunk Igéjét, mely mindannyiunk számára emlékezés, az új elköteleződés, a megfogalmazandó és megélt hitvallástételre buzdítás alkalma volt. Szívünkre helyezve az Ige tanítását: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol” (Károli). Megható élmény volt újra az úrasztala köré állni, megerősítve több évtizede tett hitvallástételünket, Isten és az anyaszentegyház iránti hűségünket. Ezekben az ünnepi percekben jutott eszembe a 472. dicséret néhány szava: „Sok szolgád, férfi, nő, ma bízva,/Szívünket átadjuk neked;” Ünnepi köszöntőt mondott a gyülekezet lelkipásztornője, majd Horváth János gondnok úrral együtt emléklapot és virágot adtak át az ünnepelteknek e jeles nap alkalmából. Ezt követően a Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének jegyei által a bűnbocsánat kegyelmi ajándékában is részesülhettünk. Az istentisztelet után a gyülekezet presbitériuma nevében a gondnok úr a gyülekezeti teremben szeretetvendégségre hívta a jubilánsokat és minden érdeklődőt. Ekkor nyílt lehetőségünk a faluból rég elkerült, az ország számos pontjára szétszóródott egykori iskolatársakkal, kátésokkal beszélgetni. Számomra nagy élmény volt Budapest és környékéről, Sátoraljaújhely vonzáskörzetéből, valamint Debrecenből érkezett volt osztálytársaimmal találkozni. Felidézte bennem az 50 évvel ezelőtti iskolai diákéveket, annak csintalanságait, a konfirmációra való készülés emlékeit. Szinte nem hagytuk egymást beszélni, olyan lelkesedéssel, szeretettel szóltunk a mögöttünk hagyott 50 évről. Nagyszerű alkalom volt ez az elszármazott és a helyi közösség újraértelmezésének megerősítéséhez.
Összegezve: Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy az ilyen és ehhez hasonló alkalmakat ragadja meg, vegyen részt ezeken, vagy segítsen a szervezésben. Kövesse példánkat, hisz rohanó világunkban alig jut idő egymásra. A gyülekezet templomos közössége az, amely minden időben stabil közösségi háttérként szolgált, és szolgál ma is. Szeretném minden résztvevő nevében megköszönni a gyülekezet fáradságos munkáját, a presbitérium és a nagytiszteletű lelkésznő pontos, minden részletre kiterjedő szervezését, erőfeszítését, hogy ilyen rendkívüli élményben volt részünk. Hisz a meghívó igéi teljesedtek be rajtunk Isten kegyelméből: „Dicsérem az Urat teljes szívből: az igazak környezetében és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig.” (Zsolt 111, 1-3) Köszönjük ezt az áldott, szép alkalmat, hogy lélekben gazdagodva, hitünkben, összetartozásunkban megerősödve részünk lehetett benne. Istené a dicsőség!
Áldást, békességet kívánva: Bók László 50 éve konfirmált
Nagytiszteletű Szabó Ágnes lelkésznő a Pál levele a rómaiakhoz 10. részének 9. verse alapján hirdette Urunk Igéjét, mely mindannyiunk számára emlékezés, az új elköteleződés, a megfogalmazandó és megélt hitvallástételre buzdítás alkalma volt. Szívünkre helyezve az Ige tanítását: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol” (Károli). Megható élmény volt újra az úrasztala köré állni, megerősítve több évtizede tett hitvallástételünket, Isten és az anyaszentegyház iránti hűségünket. Ezekben az ünnepi percekben jutott eszembe a 472. dicséret néhány szava: „Sok szolgád, férfi, nő, ma bízva,/Szívünket átadjuk neked;” Ünnepi köszöntőt mondott a gyülekezet lelkipásztornője, majd Horváth János gondnok úrral együtt emléklapot és virágot adtak át az ünnepelteknek e jeles nap alkalmából. Ezt követően a Krisztus megtöretett testének és kiontott vérének jegyei által a bűnbocsánat kegyelmi ajándékában is részesülhettünk. Az istentisztelet után a gyülekezet presbitériuma nevében a gondnok úr a gyülekezeti teremben szeretetvendégségre hívta a jubilánsokat és minden érdeklődőt. Ekkor nyílt lehetőségünk a faluból rég elkerült, az ország számos pontjára szétszóródott egykori iskolatársakkal, kátésokkal beszélgetni. Számomra nagy élmény volt Budapest és környékéről, Sátoraljaújhely vonzáskörzetéből, valamint Debrecenből érkezett volt osztálytársaimmal találkozni. Felidézte bennem az 50 évvel ezelőtti iskolai diákéveket, annak csintalanságait, a konfirmációra való készülés emlékeit. Szinte nem hagytuk egymást beszélni, olyan lelkesedéssel, szeretettel szóltunk a mögöttünk hagyott 50 évről. Nagyszerű alkalom volt ez az elszármazott és a helyi közösség újraértelmezésének megerősítéséhez.
Összegezve: Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy az ilyen és ehhez hasonló alkalmakat ragadja meg, vegyen részt ezeken, vagy segítsen a szervezésben. Kövesse példánkat, hisz rohanó világunkban alig jut idő egymásra. A gyülekezet templomos közössége az, amely minden időben stabil közösségi háttérként szolgált, és szolgál ma is. Szeretném minden résztvevő nevében megköszönni a gyülekezet fáradságos munkáját, a presbitérium és a nagytiszteletű lelkésznő pontos, minden részletre kiterjedő szervezését, erőfeszítését, hogy ilyen rendkívüli élményben volt részünk. Hisz a meghívó igéi teljesedtek be rajtunk Isten kegyelméből: „Dicsérem az Urat teljes szívből: az igazak környezetében és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig.” (Zsolt 111, 1-3) Köszönjük ezt az áldott, szép alkalmat, hogy lélekben gazdagodva, hitünkben, összetartozásunkban megerősödve részünk lehetett benne. Istené a dicsőség!
Áldást, békességet kívánva: Bók László 50 éve konfirmált