Isten titka az időzítésben rejlik

Hatalmas, omladozó tornyán rozsdás óra vágyakozik arra, hogy ő is mutatóival jelezhesse az idő múlását.
A Miskolc Diósgyőr-vasgyári református templom belsejébe érve felejthetetlen látvány tárul elénk. Mívesen megmunkált fa padok, fa karzat, gyönyörű orgona. A szószék kedves, nem hivalkodó. Nincs olyan hely a falon, ami ép lenne, mindenhol omlik a vakolat. Szinte elvész a templom belsejében a 25-30 ember. A templom mellett hatalmas gyülekezeti terem, minden adott, hogy egy működő gyülekezet minden korosztályának igényeit kielégítse. Az egész helység olyan, mintha jó pár évvel ezelőtt megállt volna az idő…
Ez esztendő augusztusától sok munka kezdődött el. Olyan gyülekezeti tagokkal, presbiterekkel találkoztam, akik vágyakoznak az igére, a közösségre, a tevékeny hétköznapokra. Észrevettük, hogy vasárnapról vasárnapra egyre többen vagyunk az Isten házában.
A szeptemberi hittan tanévnyitón 130-an vettünk részt. Ez jelentette a gyülekezet területén lévő óvodákban, iskolákban, szakképző iskolákban a hitoktatás kezdetét. A vasárnapi istentiszteletek létszáma most már 80-100 fő között van.
Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselőasszony egy istentisztelet után szerényen elém állt és felajánlotta, hogy kifesteti a gyülekezeti termet. Mindig tudtam, hogy az Isten titka az időzítésben rejlik, de hogy ez ennyire látványos, az engem is lelkesedéssel töltött el. Az elmúlt három hónap e nemes felajánlása segítségével felújítottuk a gyülekezeti termet, a lelkészi hivatalt, konyhát, mosdókat, mintegy 200m2-t.
A szomszéd felsővárosi református gyülekezettől, akikkel igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani, gyönyörű, kovácsoltvas csillárokat kaptunk, ékessége lett a felújított teremnek. Így már tiszta környezetben adunk helyet a téli istentiszteleteknek. A gyermekeknek minden igei alkalom alatt gyermek-istentiszteletet tartunk, így a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt tudnak jönni a gyermekek is.
Újraindítottuk a csütörtöki bibliaórákat. Terveink között szerepel a baba-mama kör, ifjúsági klubdélutánok, kulturális témájú rendezvények.
Augusztusban Horthy Istvánról emlékeztünk meg, aki a gyülekezet főgondnoka volt, valamint úrvacsorát vettünk új kenyér ünnepén. Újborért való hálaadásunkkor már 77-en vettünk úrvacsorát, és néhányan a betegúrvacsorával is éltek.
Nagy örömmel emlékeztünk október 31-én a reformációra. November 1-jén a vasgyári temetőbe látogatóknak hirdettük a feltámadás igéjét.
November 4-ére, az örök élet vasárnapjára meghívtuk azokat a családokat, akik az elmúlt évben veszítették el hozzátartozójukat, így osztoztunk fájdalmukban, és hirdettük a feltámadás hitébe vetett reménységünket.
A vasgyári parókia szobái régen láttak új festéket. A gyülekezet a Borsod-Gömöri Egyházmegyétől kapott segítséget, tiszta, lakható szobákat alakítottunk ki.
December a várakozás ideje. Advent első vasárnapján hálaadó istentiszteletet tartunk, ahol főtiszteletű Csomós József püspök fogja Isten igéjét hirdetni, valamint nagytiszteletű Szőnyi Tamás esperes is elfogadta meghívásunkat. Annyira érezzük, hogy az isteni gondviselés közvetítői ők, szívükön viselik a vasgyári gyülekezet sorsát is számos teendőjük mellett. Esperes úrtól hihetetlen nagy lelki támogatást kapunk szüntelenül. Talán ő fogalmazta meg legjobban az itt történteket: „Reménységen felül történik minden!”
Nagyon jó dolog úgy szolgálni egy gyülekezetben, hogy ilyen odafigyelést, törődést, bíztatást kapunk.
Hiszem, hogy mindannyiunk munkája sokkal jobban működik az imádságoktól, a bátorítástól. Hát ebben is bővölködünk.
A gyülekezeti élethez elengedhetetlen a „láthatatlan” munkatársak sora. De tudjuk, hogy Isten mindig küld munkásokat az Ő aratásába. Így lett hitoktatója, pénztárosa, egyházfia, gyermek-munkában való segítője, a templom és gyülekezeti terem tisztántartásában segítője a gyülekezetnek. Van, aki fogadja az érkezőket, aki az élő virágok elrendezését felvállalta („élő virág, élő gyülekezet” - mondja egy kedves gyülekezeti tagunk), aki kiváló a porszívózásban, aki kirakja az énekeket, a honlapunkat szerkeszti vagy éppen kicseréli a rossz égőket. Ezt is bőséggel megtapasztaljuk. A gyülekezeti élet zökkenőmentességéhez nagyon sok munka kell. Köszönet és hála ennek a bővülő csapatnak innen az újság hasábjairól is. Persze nem felejtem el az „én professzoromat,” Szloboda József angyalföldi lelkészt sem. Sok mindenre tanított ő (a HOGYAN?-ra), aminek most is nagy hasznát veszem.
Így telik meg a vasgyári református templom, boldogok vagyunk a gyülekezet lelkes presbitériumával együtt, hogy a külső és belső, lelki látszata is van annak, hogy Isten ügyét fontosnak tartjuk, a magunkénak érezzük.
Vasgyárban az a 25-30 ember alapja egy éledő, igére éhező gyülekezetnek, akik nem veszítették el a hitüket, megtartották a reménységüket. Mindenkinek megvan a maga története. Az újaknak…a régieknek… a visszatérőknek… Most boldogok, hogy érzik, a Mindenhatónak terve van velük is.
Jómagam és családom mindent megteszünk annak érdekében, hogy méltóak legyünk a gyülekezet megelőlegezett szeretetére. Elég nekem az Úr kegyelme!
Antal Mariann lelkész