Feladataik: a testi-környezeti higiéné biztosítása, hivatalos ügyek intézése, lelkigondozás.
A családok, távol élő hozzátartozók terheit jelentősen csökkenti, ha a hirtelen megváltozott élethelyzetben (betegség, magány) van kihez fordulni segítségért. Az idősektől nagyon sok elismerést, dicséretet kapunk. Imádságukba foglalják gondozóikat, és áldást kérve az Úrtól köszönik meg munkájukat.
Két gondozott testvérünk gondolatait szeretnénk megosztani, mely írásban érkezett hozzánk.
Csőri Istvánné, Judit néni az elsők között kérte a gondozásba vételét. Természetesen a tőle távol élő gyermekeivel megbeszélve. Az ő gondolatait szeretnénk megosztani a kedves olvasó testvérekkel.
Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy megindult a Református Egyház keretein belül ez az időseket segítő szolgálat, mert nagyon-nagyon elkél ez a fajta segítség, mert nagyon sok idős van.
Én, bár még nem vagyok tolókocsiban, tudok járni, de borzasztó nagy gondot jelent például elmenni bevásárolni, a postára a csekkeket feladni, gyógyszereket felíratni, kiváltani. Itthon a porszívózás, felmosás nagyon nehéz nekem. Ezek borzasztó nagy könnyebbséget jelentenek így.
A férjem református lelkész volt, 44 évig szolgált Megyaszón, és most nagyon örülünk, hogy Megyaszón ide fejlődött a helyzet, hogy az öregeken ilyen módon is tud az egyház segíteni.
A férjem naponta járt időseket látogatni, naponta gyalog járta be a nagy Megyaszót, nem volt autó. Az idősek nagyon szerették, igényelték, hogy menjen. Beszélgettek, imádkoztak.
A lelkipásztor látta el ezt a feladatot, tehát nem volt a lelkipásztor mellett diakónus.
Általában egyedül járt, bár voltak kivételes esetek, amikor a kurátor ment vele, de nagyon kevés ilyen alkalom volt.
Karácsony estén a nagyon elhagyatott idős, magányosan élőt meglátogatták. Annak idején volt itt egy jó magán pék, süttettek kalácsot, a kurátor és a lelkipásztor elmentek meglátogatni az egyedül élő időseket.
Kórházba ritkán mentek el látogatni, hiszen nem volt autó, s a buszjárat is nagyon ritka volt, tehát nehéz volt ezt megoldani.
Nagyon jó érzéssel tölt el ez a gondoskodás, nagy szeretettel várom gondozómat, Ibolyát. A beszélgetés, az emberekkel találkozni, az maga nagyon jó, hisz én is egyre kevésbé tudok menni- már a templomba is nagyon nehezen tudok elmenni, mindig gyalog megyek oda a kerteken keresztül, de vasárnapról vasárnapra érzem, hogy egyre nehezebb.
Kincses Jánosné gondozottunk gondolatai
Engedjék meg, hogy gondolataimat és érzéseimet az imádság jóságáról, fontosságáról és erőt adó hatalmáról ezúton elmondjam.
71 éve születtem Abaújszántón református családban negyedik gyermekként. Édesapám 7 éves koromban sajnos meghalt, jöttek az 50-es évek, nagyon nehéz nélkülözéssel teli gyermekkorom volt, míg 1959-ig le nem érettségiztem, utána mindjárt tudtam dolgozni a helyi földműves szövetkezetben és így könnyebb volt. Nem az önéletrajzommal akarom untatni Önöket, de összefügg az imádság fontosságával az egész életem.
Szülőfalumban tiszteletes Úr tanított az imádságra és természetesen az édesanyám is. Tizennégy éves koromban, 1956-ban, a testvérem unszolására, édesanyám kivándorolt Amerikába,. Utána kerültem Ongára a nővéremhez, ő mindig azt mondta a nyári szünetben (az iskola elvégzéséig kollégista voltam), hogy vigyem a gyerekeit (egy lány, és egy fiú volt) a templomba. Ott is mindig arra kértem a Jó Istent, hogy sikerüljön leérettségiznem és utána munkát találni.
Arra kértem a Jó Istent, hogy egy becsületes, rendes fiút tereljen az utamba. Igen jól imádkoztam. Nem csak kérek, hanem hálát is adok az imáimban, mert Kincses János volt mozdonyvezető megkérte a kezem, és 1961. október 31-én, a reformáció emlékünnepén kötöttünk házasságot.
44 évi házasság után 2005. február 2-án elhunyt. Presbiter is lett közben, a sírjánál az akkori gondnok is búcsúztatta.
Ezt követően jöttek a betegségek. A tüdőkórházban voltam 2007-ben tüdőgyulladással, és egy mezőkövesdi betegtársammal esténként felhúzódtunk törökülésbe, és véget nem érve imádkoztunk ( ő rákos beteg volt, sajnos elhunyt) míg a többi betegtársak tv-t néztek.
Mozgásszervi problémám is előjött a férjem halála után, így sokat járok fürdőkbe. Mezőkövesden – ha sikerül karácsonyra vagy húsvétra beutalót kapnom – mindig úrvacsorázom. Máshol is tiszteletemet teszem az Úr házába, Harkányban, Nagykanizsán és Zalakaroson is úrvacsoráztam, és természetesen mindig köszönetet mondok a Jó Istennek, hogy az ünnepeket nem kell egyedül, magányosan töltenem.
2011. december 15-től január 15-ig voltam légzési gondokkal a kórházban, és egyszer csak csörög a telefonom, az ongai nagytiszteletű asszony keres. Istenem megint meghallgatta imádságomat, mert január 15-től kaptam egy házi beteggondozót. Nem is tudom kifejezni boldog érzéseimet és hálámat, mert egy áldott jó gondozóm lett, Kovács Zoltánné született: Kozák Mária személyében. Sokszor végiggondolom, hogy talán nem is bírtam volna ki a hosszú gondokkal teli telet az ő áldozatos gondoskodása, szeretete nélkül.
Mindenre gondja van velem kapcsolatban. Megrendelem-e az oxigént, van-e receptem még, nem is beszélve arról, hogy a takarítás gondja, terhe is az övé. Segít a fürdésben, mint egy bébinek bekrémezi a hátam, mert oda nem ér a kezem.
Megsegíti a Jó Isten erővel őt is, és majd gazdagon megjutalmazza.
Végül, de nem utolsósorban elmondom, hogy Jónyer Lajosné, a Diakóniai Központ vezetője segített eljutnom Nemesbikkre, a Református Szeretetotthonba, ahová felvételemet előjegyezték.
Remélem, öreg napjaimban megtalálom lelki békémet, és elénekelhetem a zsoltárból: „ Hadd menjek, Istenem, mindig feléd”
Kérem a Jó Istent, hogy minden református emberre – bárhol él a világban – áradjon áldása, gondviselő szeretete, mert amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.
A Bőcsi Idősek Otthonában 60 idős ember gondozását-ápolását végezzük bentlakásos formában szintén ez év januárjától.
Tartalmas időtöltést szervezünk számukra református keresztény hitben a hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt.
A helyi gyülekezet tagjaitól és nagytiszteletű lelkipásztorától sok segítséget kapunk. A nőszövetség rendszeresen látogatja intézményünket. Azoknak a közelben lakó időseknek, akik már nem tudnak vasárnaponként elmenni a templomba, lehetőséget biztosítunk az istentiszteleteken való részvételre.
Az intézményvezető, Kovács Katalin keresztény példamutatással és hittel munkálkodik azon, hogy munkatársai megfelelő munkakörülmények között biztonsággal végezhessék a 24 órás szolgálatot. Október 1. az Idősek Világnapja. Ezen alkalomból egyhónapos rendezvény-sorozatot szervezett az intézmény vezetése. A megnyitón Csomós József püspök úr szolgált. Majd hetente két alkalommal különféle programokkal színesítettük a mindennapokat. A helyi iskola, óvoda műsorait láthattuk. A nőszövetség saját készítésű süteményekkel és az idősek szívéhez szóló versekkel kedveskedett.
A MÁON Református Szeretetotthon fiataljainak műsora után együtt dicsértük az Urat zsoltárok éneklésével.
A hónapot a reformáció napjának megemlékezésével és ökumenikus istentisztelettel zártuk.
Hálaadással köszönjük a lehetőséget, hogy szolgálhatunk.
A családok, távol élő hozzátartozók terheit jelentősen csökkenti, ha a hirtelen megváltozott élethelyzetben (betegség, magány) van kihez fordulni segítségért. Az idősektől nagyon sok elismerést, dicséretet kapunk. Imádságukba foglalják gondozóikat, és áldást kérve az Úrtól köszönik meg munkájukat.
Két gondozott testvérünk gondolatait szeretnénk megosztani, mely írásban érkezett hozzánk.
Csőri Istvánné, Judit néni az elsők között kérte a gondozásba vételét. Természetesen a tőle távol élő gyermekeivel megbeszélve. Az ő gondolatait szeretnénk megosztani a kedves olvasó testvérekkel.
Nagyon megörültem, amikor meghallottam, hogy megindult a Református Egyház keretein belül ez az időseket segítő szolgálat, mert nagyon-nagyon elkél ez a fajta segítség, mert nagyon sok idős van.
Én, bár még nem vagyok tolókocsiban, tudok járni, de borzasztó nagy gondot jelent például elmenni bevásárolni, a postára a csekkeket feladni, gyógyszereket felíratni, kiváltani. Itthon a porszívózás, felmosás nagyon nehéz nekem. Ezek borzasztó nagy könnyebbséget jelentenek így.
A férjem református lelkész volt, 44 évig szolgált Megyaszón, és most nagyon örülünk, hogy Megyaszón ide fejlődött a helyzet, hogy az öregeken ilyen módon is tud az egyház segíteni.
A férjem naponta járt időseket látogatni, naponta gyalog járta be a nagy Megyaszót, nem volt autó. Az idősek nagyon szerették, igényelték, hogy menjen. Beszélgettek, imádkoztak.
A lelkipásztor látta el ezt a feladatot, tehát nem volt a lelkipásztor mellett diakónus.
Általában egyedül járt, bár voltak kivételes esetek, amikor a kurátor ment vele, de nagyon kevés ilyen alkalom volt.
Karácsony estén a nagyon elhagyatott idős, magányosan élőt meglátogatták. Annak idején volt itt egy jó magán pék, süttettek kalácsot, a kurátor és a lelkipásztor elmentek meglátogatni az egyedül élő időseket.
Kórházba ritkán mentek el látogatni, hiszen nem volt autó, s a buszjárat is nagyon ritka volt, tehát nehéz volt ezt megoldani.
Nagyon jó érzéssel tölt el ez a gondoskodás, nagy szeretettel várom gondozómat, Ibolyát. A beszélgetés, az emberekkel találkozni, az maga nagyon jó, hisz én is egyre kevésbé tudok menni- már a templomba is nagyon nehezen tudok elmenni, mindig gyalog megyek oda a kerteken keresztül, de vasárnapról vasárnapra érzem, hogy egyre nehezebb.
Kincses Jánosné gondozottunk gondolatai
Engedjék meg, hogy gondolataimat és érzéseimet az imádság jóságáról, fontosságáról és erőt adó hatalmáról ezúton elmondjam.
71 éve születtem Abaújszántón református családban negyedik gyermekként. Édesapám 7 éves koromban sajnos meghalt, jöttek az 50-es évek, nagyon nehéz nélkülözéssel teli gyermekkorom volt, míg 1959-ig le nem érettségiztem, utána mindjárt tudtam dolgozni a helyi földműves szövetkezetben és így könnyebb volt. Nem az önéletrajzommal akarom untatni Önöket, de összefügg az imádság fontosságával az egész életem.
Szülőfalumban tiszteletes Úr tanított az imádságra és természetesen az édesanyám is. Tizennégy éves koromban, 1956-ban, a testvérem unszolására, édesanyám kivándorolt Amerikába,. Utána kerültem Ongára a nővéremhez, ő mindig azt mondta a nyári szünetben (az iskola elvégzéséig kollégista voltam), hogy vigyem a gyerekeit (egy lány, és egy fiú volt) a templomba. Ott is mindig arra kértem a Jó Istent, hogy sikerüljön leérettségiznem és utána munkát találni.
Arra kértem a Jó Istent, hogy egy becsületes, rendes fiút tereljen az utamba. Igen jól imádkoztam. Nem csak kérek, hanem hálát is adok az imáimban, mert Kincses János volt mozdonyvezető megkérte a kezem, és 1961. október 31-én, a reformáció emlékünnepén kötöttünk házasságot.
44 évi házasság után 2005. február 2-án elhunyt. Presbiter is lett közben, a sírjánál az akkori gondnok is búcsúztatta.
Ezt követően jöttek a betegségek. A tüdőkórházban voltam 2007-ben tüdőgyulladással, és egy mezőkövesdi betegtársammal esténként felhúzódtunk törökülésbe, és véget nem érve imádkoztunk ( ő rákos beteg volt, sajnos elhunyt) míg a többi betegtársak tv-t néztek.
Mozgásszervi problémám is előjött a férjem halála után, így sokat járok fürdőkbe. Mezőkövesden – ha sikerül karácsonyra vagy húsvétra beutalót kapnom – mindig úrvacsorázom. Máshol is tiszteletemet teszem az Úr házába, Harkányban, Nagykanizsán és Zalakaroson is úrvacsoráztam, és természetesen mindig köszönetet mondok a Jó Istennek, hogy az ünnepeket nem kell egyedül, magányosan töltenem.
2011. december 15-től január 15-ig voltam légzési gondokkal a kórházban, és egyszer csak csörög a telefonom, az ongai nagytiszteletű asszony keres. Istenem megint meghallgatta imádságomat, mert január 15-től kaptam egy házi beteggondozót. Nem is tudom kifejezni boldog érzéseimet és hálámat, mert egy áldott jó gondozóm lett, Kovács Zoltánné született: Kozák Mária személyében. Sokszor végiggondolom, hogy talán nem is bírtam volna ki a hosszú gondokkal teli telet az ő áldozatos gondoskodása, szeretete nélkül.
Mindenre gondja van velem kapcsolatban. Megrendelem-e az oxigént, van-e receptem még, nem is beszélve arról, hogy a takarítás gondja, terhe is az övé. Segít a fürdésben, mint egy bébinek bekrémezi a hátam, mert oda nem ér a kezem.
Megsegíti a Jó Isten erővel őt is, és majd gazdagon megjutalmazza.
Végül, de nem utolsósorban elmondom, hogy Jónyer Lajosné, a Diakóniai Központ vezetője segített eljutnom Nemesbikkre, a Református Szeretetotthonba, ahová felvételemet előjegyezték.
Remélem, öreg napjaimban megtalálom lelki békémet, és elénekelhetem a zsoltárból: „ Hadd menjek, Istenem, mindig feléd”
Kérem a Jó Istent, hogy minden református emberre – bárhol él a világban – áradjon áldása, gondviselő szeretete, mert amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.
A Bőcsi Idősek Otthonában 60 idős ember gondozását-ápolását végezzük bentlakásos formában szintén ez év januárjától.
Tartalmas időtöltést szervezünk számukra református keresztény hitben a hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt.
A helyi gyülekezet tagjaitól és nagytiszteletű lelkipásztorától sok segítséget kapunk. A nőszövetség rendszeresen látogatja intézményünket. Azoknak a közelben lakó időseknek, akik már nem tudnak vasárnaponként elmenni a templomba, lehetőséget biztosítunk az istentiszteleteken való részvételre.
Az intézményvezető, Kovács Katalin keresztény példamutatással és hittel munkálkodik azon, hogy munkatársai megfelelő munkakörülmények között biztonsággal végezhessék a 24 órás szolgálatot. Október 1. az Idősek Világnapja. Ezen alkalomból egyhónapos rendezvény-sorozatot szervezett az intézmény vezetése. A megnyitón Csomós József püspök úr szolgált. Majd hetente két alkalommal különféle programokkal színesítettük a mindennapokat. A helyi iskola, óvoda műsorait láthattuk. A nőszövetség saját készítésű süteményekkel és az idősek szívéhez szóló versekkel kedveskedett.
A MÁON Református Szeretetotthon fiataljainak műsora után együtt dicsértük az Urat zsoltárok éneklésével.
A hónapot a reformáció napjának megemlékezésével és ökumenikus istentisztelettel zártuk.
Hálaadással köszönjük a lehetőséget, hogy szolgálhatunk.