Bár a breszt-litovszki béke már 1918-ban, majd a rigai- és koppenhágai egyezmények rendelkeztek a hadifoglyok mielőbbi hazaengedéséről, de a közben mind Oroszországban, mind Magyarországon bekövetkezett politikai változások miatt a magyar foglyok tömege csak 1922-ben térhetett haza. Így a nyolcéves hadifogság után, 1922-ben indult haza id. Balla Lajos orosz feleségével, s gyermekük útban hazafelé az orosz fővárosban született meg. A hazatérés után a volt hadifogoly előbb Tákoson, majd élete végéig a Zemplén-megyei Vilyvitányban volt református kántortanító. Balla Lajos - bár születésének helye messze van hazánktól – szülőföldjének, és igazi pátriájának élete végéig a kis zempléni falut tekintette.
Később két testvére született még: Bertalan felnőtt korában tanítóként, majd tanárként szolgált, míg Viktor gyermekorvosként. Szüleik a nehéz körülmények ellenére nagy szeretetben nevelték őket. Az elemi iskola elvégzése után mindhárman a „Bodrog-parti Athénben”, a Sárospataki Református Kollégiumban folytatták tanulmányaikat, s életük végéig nagy szeretettel emlegették a pataki diákéveket, életüknek eme meghatározó szakaszát.
Balla Lajos később sem szakadt el a Kollégiumtól, hiszen a teológiai tanulmányait is az ősi falak között kezdte meg. A történelem azonban ismét közbeszólt az életében: 1944-ben bevonult katonai szolgálatra, Kassára, s mint teológus hallgató tartalékos tábori lelkészként szolgált. 1945 elején orosz fogságba esett, s mint egykor édesapja, ő is Oroszországba került hadifogolyként, az Asztraháni terület vidékére. A fogság ideje alatt súlyosan megbetegedett - maláriás lett -, ezért viszonylag korán hazajöhetett. Felgyógyulása után folytathatta teológiai tanulmányait, de a további időszak is tartalmazott számára megpróbáltatásokat, hiszen tanulmányainak utolsó évében halt meg szeretett édesanyja.
Az iskola befejezése után segédlelkészként szolgált Megyaszón, Cigándon és Nagyrozvágyon, ahonnan 1950-ben a bodrogközi Semjénbe hívták meg lelkipásztornak, ahol még abban az évben házasságot kötött Tömösváry Gizellával. Házasságukat az Isten három gyermekkel áldotta meg: Gizellával, Ádámmal és Ágnessel. Életének minden tekintetben meghatározó helye volt és maradt Semjén. Gyülekezetét szerető gondoskodással és lendületes prédikációival, őszinte, szeretetteljes beszélgetéseivel építgette.
1980-ban meghívást kapott az emődi gyülekezet presbitériumától a megüresedett lelkészi hely betöltésére, mely szolgálatot húsz éven keresztül látta el. Az emődi évei alatt is a prédikátori szolgálatot tartotta a legfontosabbnak. Örömmel töltötte el gyermekeinek és családtagjainak a közelsége. Ezt az örömteli időszakot szeretett felesége 1993-ban bekövetkezett halála szakította meg.
A Mennyei Atya különös gonddal rendelt mellé társat Petrovics Alíz nyugdíjas tanítónő személyében, akivel élete végéig szeretetben, hitben éltek. Isten ajándékának tekintette, hogy nyugdíjas éveiben még alkalomszerűen hirdethette az igét a Miskolc-diósgyőri református gyülekezetben. 2007. február 09-én 85 éves korában hívta haza magához Megváltó Ura.
Egész életében szerényen, alázatosan élt, és így végezte szolgálatait. Aki hallotta őt, máig szívesen emlékszik prédikációira. Balla Lajos 2012-ben lett volna 90 éves.
Sajtos Szilárd szds.
tábori lelkész
Később két testvére született még: Bertalan felnőtt korában tanítóként, majd tanárként szolgált, míg Viktor gyermekorvosként. Szüleik a nehéz körülmények ellenére nagy szeretetben nevelték őket. Az elemi iskola elvégzése után mindhárman a „Bodrog-parti Athénben”, a Sárospataki Református Kollégiumban folytatták tanulmányaikat, s életük végéig nagy szeretettel emlegették a pataki diákéveket, életüknek eme meghatározó szakaszát.
Balla Lajos később sem szakadt el a Kollégiumtól, hiszen a teológiai tanulmányait is az ősi falak között kezdte meg. A történelem azonban ismét közbeszólt az életében: 1944-ben bevonult katonai szolgálatra, Kassára, s mint teológus hallgató tartalékos tábori lelkészként szolgált. 1945 elején orosz fogságba esett, s mint egykor édesapja, ő is Oroszországba került hadifogolyként, az Asztraháni terület vidékére. A fogság ideje alatt súlyosan megbetegedett - maláriás lett -, ezért viszonylag korán hazajöhetett. Felgyógyulása után folytathatta teológiai tanulmányait, de a további időszak is tartalmazott számára megpróbáltatásokat, hiszen tanulmányainak utolsó évében halt meg szeretett édesanyja.
Az iskola befejezése után segédlelkészként szolgált Megyaszón, Cigándon és Nagyrozvágyon, ahonnan 1950-ben a bodrogközi Semjénbe hívták meg lelkipásztornak, ahol még abban az évben házasságot kötött Tömösváry Gizellával. Házasságukat az Isten három gyermekkel áldotta meg: Gizellával, Ádámmal és Ágnessel. Életének minden tekintetben meghatározó helye volt és maradt Semjén. Gyülekezetét szerető gondoskodással és lendületes prédikációival, őszinte, szeretetteljes beszélgetéseivel építgette.
1980-ban meghívást kapott az emődi gyülekezet presbitériumától a megüresedett lelkészi hely betöltésére, mely szolgálatot húsz éven keresztül látta el. Az emődi évei alatt is a prédikátori szolgálatot tartotta a legfontosabbnak. Örömmel töltötte el gyermekeinek és családtagjainak a közelsége. Ezt az örömteli időszakot szeretett felesége 1993-ban bekövetkezett halála szakította meg.
A Mennyei Atya különös gonddal rendelt mellé társat Petrovics Alíz nyugdíjas tanítónő személyében, akivel élete végéig szeretetben, hitben éltek. Isten ajándékának tekintette, hogy nyugdíjas éveiben még alkalomszerűen hirdethette az igét a Miskolc-diósgyőri református gyülekezetben. 2007. február 09-én 85 éves korában hívta haza magához Megváltó Ura.
Egész életében szerényen, alázatosan élt, és így végezte szolgálatait. Aki hallotta őt, máig szívesen emlékszik prédikációira. Balla Lajos 2012-ben lett volna 90 éves.
Sajtos Szilárd szds.
tábori lelkész