Április utolsó vasárnapján az emődi gyülekezet új templomkaput vett használatba. Az előző hét az előkészületekkel telt. A régi kapu elbontása, az új hazaszállítása és összeszerelése sok feladatot adott a presbitériumnak. Vasárnap reggelre azonban már fehér orgonával díszítve várta a híveket a székelykapu.
Az ünnepi istentisztelet a templom előtt kezdődött, ahol Szőnyi Tamás esperes úr megáldotta a gyülekezetet, majd a 100. zsoltárt közösen énekelték az egybegyűltek. Az istentisztelet alapigéje Jézus szavai voltak: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.” (Jn10,9) Esperes úr kiemelte, hogy mai világunkban sokszor találkozunk zárt ajtókkal, sőt olyan falakkal, amelyek láthatatlanok ugyan, mégis bezárják az életet, korlátok közé szorítják mindazt, ami Isten eredeti szándéka szerint növekedésre való. A mai ember sok mindenre és mindenkire tekintettel van, néz körbe, ki figyeli, de arra nem ügyel, hogy felülről mit szólnak a dolgaihoz. Jézusban adatott számunkra a nyitott ajtó, Ő emberi életünk szabadítója és beteljesítője. Ahogy megnyílik az új templomkapu az istentiszteleti időben a kereső lelkeknek, úgy nyílik majd meg a rendelt időben az üdvösség kapuja is azoknak, akik számára Jézus maga az ajtó. Az őrállók feladatával kapcsolatban elhangzott, hogy Isten tervei az ember számára komoly feladatot jelentenek. A szolgálat lehetőségét meg kell ragadni, hiszen azok az erdélyi fák sem gondolhatták, hogy egyszer az emődi templom elé rendeltetnek őrállóul.
Kósa Enikő lelkipásztor megköszönte az igei szolgálatot, majd megköszönte mindazok segítségét is, akik az előkészületekben részt vettek.
A keményfából ácsolt, díszes faragású kaput Szekeres Károly faragta Parajdon, Székelyföldön. Az adományozó Kósa Lajos gondnok, aki Isten iránti háláját kívánta kifejezni a megtartó, őriző szeretetért. Szándéka szerint a feliratok vigasztalásul, bátorításul lehetnek a kapun be- és ki járóknak. Az érkezőket zsoltáridézet fogadja: „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel” (Zsolt100,4a), az istentiszteletről hazaindulókat Tamási Áron szavai: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”
Az ünnepi istentisztelet a Himnusszal és 434. dicsérettel fejeződött be utalva arra, hogy a templomkapu valóban jel, előképe egy másik kapunak: „Kísérd lépteink éltünk végeig…, míg elfogy az út, s mennyben nyitsz kaput.”
ÁLDÁS a bejövőnek, BÉKESSÉG kimenőnek.
Az ünnepi istentisztelet a templom előtt kezdődött, ahol Szőnyi Tamás esperes úr megáldotta a gyülekezetet, majd a 100. zsoltárt közösen énekelték az egybegyűltek. Az istentisztelet alapigéje Jézus szavai voltak: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.” (Jn10,9) Esperes úr kiemelte, hogy mai világunkban sokszor találkozunk zárt ajtókkal, sőt olyan falakkal, amelyek láthatatlanok ugyan, mégis bezárják az életet, korlátok közé szorítják mindazt, ami Isten eredeti szándéka szerint növekedésre való. A mai ember sok mindenre és mindenkire tekintettel van, néz körbe, ki figyeli, de arra nem ügyel, hogy felülről mit szólnak a dolgaihoz. Jézusban adatott számunkra a nyitott ajtó, Ő emberi életünk szabadítója és beteljesítője. Ahogy megnyílik az új templomkapu az istentiszteleti időben a kereső lelkeknek, úgy nyílik majd meg a rendelt időben az üdvösség kapuja is azoknak, akik számára Jézus maga az ajtó. Az őrállók feladatával kapcsolatban elhangzott, hogy Isten tervei az ember számára komoly feladatot jelentenek. A szolgálat lehetőségét meg kell ragadni, hiszen azok az erdélyi fák sem gondolhatták, hogy egyszer az emődi templom elé rendeltetnek őrállóul.
Kósa Enikő lelkipásztor megköszönte az igei szolgálatot, majd megköszönte mindazok segítségét is, akik az előkészületekben részt vettek.
A keményfából ácsolt, díszes faragású kaput Szekeres Károly faragta Parajdon, Székelyföldön. Az adományozó Kósa Lajos gondnok, aki Isten iránti háláját kívánta kifejezni a megtartó, őriző szeretetért. Szándéka szerint a feliratok vigasztalásul, bátorításul lehetnek a kapun be- és ki járóknak. Az érkezőket zsoltáridézet fogadja: „Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel” (Zsolt100,4a), az istentiszteletről hazaindulókat Tamási Áron szavai: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”
Az ünnepi istentisztelet a Himnusszal és 434. dicsérettel fejeződött be utalva arra, hogy a templomkapu valóban jel, előképe egy másik kapunak: „Kísérd lépteink éltünk végeig…, míg elfogy az út, s mennyben nyitsz kaput.”
ÁLDÁS a bejövőnek, BÉKESSÉG kimenőnek.