Pascal gondolata irányítsa figyelmünket arra az ősi jelképre, ami egyházunk címerében is központi helyen van, és segítsen hitünk megélésében, ünneplésünk gazdagításában – s ez a bárány képe. A szelíd engedelmesség tulajdonságát megtestesítő állat jelképének üzenete keresztyén hitünk titkához, Jézus Krisztus halál felett aratott diadalához, a húsvét áldozatához vezet el bennünket, amely a bűn szolgaságából való szabadulásunknak a forrása. A bárány ábrázolása kettős tartalmat hordoz, mert egyfelől mozgásban van, mint aki él, halad, sőt elöl jár, és visszatekint az őt követőkre. Másrészt olyan, mint akit megöltek, mert sebet hordoz. Ősi ábrázolásokon ott van a kehely, melybe kiömlő vére folyt. Kettős tartalmat hordoz abban is, hogy e jelképben benne foglaltatik a múlt, az ószövetségi páskabárány, amely a tizedik csapás idején vérével Isten népe védelmezője volt a halál ellen, húsa pedig erőt adó táplálékul szolgált az ígéret földje felé elindulásban. (2Móz 12,1-11) Másrészt hirdeti az új szövetséget, Isten bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29-36), és ő a jövendő, aki méltó arra, hogy az ítélet idején felnyissa a hétpecsétes könyvet (Jel 5,7-9).
Amikor a bárányra tekintünk, győzelmi jelképet látunk nála, a kereszt jelét hordozó zászlót, amely alá állhat megváltott népének serege, akik megmosták ruhájukat a bárány vérében, és az Isten tulajdonaivá lettek. A bárány, mint az Úr szenvedő szolgájának képe, feltámadásával az újjászületést kínálja a benne hívőknek, az Őt követőknek. A „bárányság” ezáltal lelki minőséget és állapotfelvállalást is jelent, hiszen az Úr szolgálatában való apostoli küldetést ebben a világban farkasok közé küldött bárányokként kell végezni, és ennek a lelkületnek kell megmaradni a többi bárány legeltetését feladatként kapó pásztori munkában állóknak. Így örökítődik meg a bárányok mellől királyságba szólított Dávid életműve, így érthető meg az írások beteljesüléseként Dávid fiának sorsa a kereszten, és így válik élővé a húsvét ünneplése a megváltottak gyülekezetében.
A magyar nyelvben az ünnep elnevezéséül szolgáló „húsvét” minden bizonnyal sokakban az ünnepi sonka elfogyasztását idézi fel, pedig éppen arra akar utalni, hogy a halál árnyékának völgyében haladó, nyomorúságok, háborúságok és elmúlás miatt böjtben levő emberiség számára elérkezik az élet diadala, a szabadulás ajándéka, mellyel úgy érdemes élni, mint az erőt adó táplálékkal. Egészen életünk részévé kell válnia. Az Istennel való kapcsolatunknak, a hitünknek ez a lehetősége és jelentősége adatik a húsvéttal, a bárány áldozatában való részesülésünkkel. A bárány táplálja a pusztai vándorlásban levő népet, amely az örök élet felé menetel, ezért merítsünk mi is erőt Krisztusból! Halála, feltámadásának jótéteménye, teste és vére jegyeiben legyen ünnepünk örömévé, mely éltet, ha élünk vele. A szeretet útjának a lámpása ez, mert megérteti, hogy áldozat- és szenvedésvállalás nélkül nincs megőrzött élet. Megkérdez bennünket, milyen választ tudunk adni Isten Krisztusban felénk megbizonyított, értünk való áldozatos szeretetére.
Virágh Sándor (Sárospatak)