„Nyitottabbá próbálom tenni a világot”

Nehéz véleményt mondani/írni egy még „gyerekcipőben járó” dologról. Már pedig talán sokunknak meglepő, de a Facebook ilyen, hiszen még alig múlt 7(!) éves. Ugyanakkor hihetetlen, hogy alig hét év alatt mire vitte. Mark Zuckerberg eredetileg arra tervezte, hogy barátaival, egyetemi társaival könnyebben szervezhessék a közös programjaikat, mára viszont odáig jutott, hogy több száz millió regisztrált felhasználója van, akik sok esetben ezen az oldalon keresztül szervezik életüket.

Hogy ez mennyiben jó, avagy mennyiben rossz dolog, mindenki döntse el magában. Virtuális barátságokat kötni – valljuk be őszintén – nem szerencsés. A már meglévő barátságokat ilyen és ehhez hasonló oldalakon ápolni nem lehet. De én nem gondolom azt, hogy valójában erre kellene használnunk ezt, illetve a többi közösségi oldalt.

Mint mindennek az internet világában, van jó és van rossz oldala is. Kezdjük talán a rosszakkal. A mai globalizálódott világban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne legalább egy külföldi ismerőse. S persze milyen jól mutat az „ismerősei” között. Aztán persze vannak, akik – sokszor csak magukkal versengve – boldog- boldogtalant ismerősnek jelölnek, mert így eldicsekedhetnek vele a megfelelő facebookos körökben, hogy több száz akár több ezer ismerősük van. Megint csak mások egyenesen Facebook-függők lesznek, akik azt is megosztják ismerőseikkel, hogy reggel felébredtek, és tíz perc múlva már túl vannak az első kávén. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a nyelvújításban is jeleskedik a Facebook. Hiszen a lájkolni (like/tetszik gomb az oldalon) olyannyira beleolvad különösen a fiatalok nyelvhasználatába, hogy rá sem jönnek maguktól, hogy ez bizony nem Kazinczy nyelve. És ott van az unaloműző alkalmazások tömkelege, ahol megtudhatod, hogy milyen cipő, virág, állat stb. vagy, vagy éppen azt, hogy hány százalékban vagy okos (az utóbbinál ha kb. tízszer megcsinálod ugyanazt a tesztet, akkor akár 100% is lehet az eredmény). De mindezek mellett azért vannak jó „tulajdonságai” is a Facebooknak. Gondolok itt például arra, hogy rohanó világukban van „aki” figyelmeztet arra, hogy egy barátunknak születésnapja van. Ez persze csak apróság, de a figyelmesség mint pozitív tulajdonság oly sok minden más mellett kiveszőben van. Saját tapasztalatból tudom, hogy sok esetben visszatartó erő, hogy bizony mások is látják az üzenőfalon szereplő írásainkat, megosztott videóinkat, fotóinkat. És ez nem baj! Nyugat-Európában állásinterjúk alkalmával bizony megnézik az illető facebookos adatlapját, a róla készült fotókat. S ami talán a legpozitívabb lehetősége a Facebooknak, hogy könnyebben kérdeznek az emberek egymástól. Különösen igaz ez a fiatalokra. Ismét csak saját tapasztalat, hogy hittanos gyerekek szívesebben kérdeznek itt, mint hittanórán, mert ott azért a többiek előtt „ciki” ilyen komoly kérdéseket feltenni. Persze felmerül a kérdés, hogy mennyire van létjogosultsága a virtuális lelkigondozásnak. Számomra ez már eldöntött kérdés. „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!” (1Thessz 5,21)

Arra a kérdésre, hogy ki mire és hogyan használja az ilyen jellegű oldalakat, nem az én tisztem megfelelni. Bár talán nem árt tudnunk, hogy a katolikus egyház tervezi egy útmutató készítését a „megfelelő internetes stílusról”.

Mészáros Viktória lelkipásztor, Hernádcéce

Facebook, avagy ne csinálj magadnak faragott képet!

Az elmúlt időben a parancsolatokkal foglalkozunk a budai gyülekezetben az esti zenés ifjúsági istentiszteleten. A II. parancsolat kapcsán egy ifisem világított rá, hogy de hisz a Facebook is valahol faragott kép. Elindult a fantáziám, de vajon kinek a képe, arca, amit megjelenítünk? Az az én valódi arcom, életem, ami átsüt az oldalamon? Valóban mindig olyan a valóságom, mint amit megjelenítek, kiposztolok? Olyan az életem összhatása a hétköznapokban is, mint amilyen a megszerkesztett oldalam? Attól félek, hogy nem minden esetben. Ahogy a sátánt alakító Al Pacino az Ördög ügyvédjében, látva a fiatal ügyvéd (Keanu Reeves) elbukását, így szól a film végén: „Hiúság. A kedvenc bűnöm!” Eszembe jutott, hogy a hiúság a magamutogatás kalitkájába zárhat bennünket a sátán. Mutasd magad sikeresnek, vidámnak, gazdagnak, érdekesnek, extrémnek, egyedinek, magányosnak, megérinthetetlennek stb. Mindezt egyszerre! Mert így leszünk különlegesek, így akarnak a barátaink, ismerőseink lenni. Ez a kulcs, hogy közösségben legyünk.

Vajon milyen ez a közösség? Mit adok, és mit kapok ettől a közösségtől? Leginkább magamat adom, és azt szeretem, ha saját magamat látom viszont. Milyen jó, hogy te itt, ott amott voltál, milyen érdekes a te életed és sorolhatnám. Ez a látvány könnyedén válhat a mi aranyborjúnkká, csak ennek a bálványnak az arca nem Hathor (szerelem, a szépség, a vidámság, a bőség, az ég istennője, a zene és a tánc barátja) vagy Hnum (termékenység, az alkotás istene, fazekaskorongon alkotta az isteneket és az embereket) vonásait hordozzák (egyiptomi mitológiából vett istenségek), hanem a saját vonásainkat. Szomorú, amikor magunk előtt tetszelgünk és mindezt felöltöztettük a közösségvállalás ruhájába. Milyen a te oldalad, olyan vagy a valóságban is, vagy csak olyan szeretnél lenni? Van-e igazi közösséged, amihez tartozol? Valamint isteneid vagy Istened van? A választ csak te tudhatod…

Szontágh Szabolcs lelkipásztor

DigitáliSírás

A 20. század nyolcvanas éveiben a kommunikációban lezárult, és vele együtt elkezdődött egy, az egész világra kiható, emberek közötti, új kapcsolati kultúra. A forma kultúráját, fokozatosan felváltotta a dinamika kultúrája, ami napjainkban is hihetetlen gyorsasággal változik és fejlődik. Létrejöttek azok a technikai eszközök, amelyek a kommunikációs közegekben új lehetőségeket teremtettek az információ áramlásában és az emberi kapcsolattartás szokásaiban (net, mobiltelefon stb.), megváltoztatva ezzel életformánkat, sőt életvitelünket is. Persze lehet mondani, hogy: „keresd a pénzt”, ami az üzleti szférára igaz is, de a változás hatása alól maga az egyén, vagy akár a non-profit szervezetek sem vonhatják ki magukat. Utólag szinte egyértelműnek látszik, hogy létre kellett jönni azoknak a virtuális tereknek is, ahol ezt a dinamikát ki lehet használni. Ezek a közösségi oldalak, ahol mindent meg lehet osztani mindenkivel, másodpercre pontosan, azonnal. Mostanra egy Mark Zuckenberg nevű 26 éves fiatalember tartja folyamatos „megosztó” aktivitásban a világot, az általa alapított Facebook nevű közösségi oldallal, amelynek mára 600 millió regisztrált tagja van, és ez a szám folyamatosan növekszik. Talán neki fogjuk megköszönni, hogy Amerikában (is) végre megtudják, hogy hol van Magyarország, nem tévesztve össze Budapestet Bukaresttel. Vett egy magyar fajtatiszta fehér pulit, és regisztrált neki egy adatlapot, amit aztán néhány percen belül több ezer közösségi tag ismerhetett meg, és fejthette ki véleményét ezzel egy időben (a visszajelzések alapján). Az biztos, hogy kiadta a jelszót: „tegyünk mindent közösségivé!” – és ezzel egy időre kijelölte az utat a világ egyik fele számára. Ugyanis a másik fele ellenzi, rossznak tarja, elzárkózik tőle és nem használja. Természetesen ezek a megállapítások nem számszaki adatok alapján fogalmazódtak meg, de tény, hogy ebben a kérdésben polarizálódott a világ. Közben pedig a kommunikációs eszközök fejlődnek, az internetes sávszélesség nő, a közösségi oldalak látogatottsága rekordokat döntöget, és nem kerülhető el a digitális írás alapjainak a megtanulása. Ennek elsajátítása egyértelműen korosztályonként változik, lásd: a közösségi oldalakon az 50-től 65 éves korú felhasználók száma dinamikusan növekszik, és az USA-ban ez már a 30% felé közelít.

A Pápa beszédében már olyan szavakat használ, mint „megosztás”, „profil”, „ismerős”. Fontos észben tartani, hogy a virtuális kapcsolat nem veheti át a közvetlen kapcsolatok helyét – említette meg üzenetében. Szerintem a kérdés, hogy egyáltalán rendelkezünk-e internetes stratégiával, és azt értelmes szolgálatba tudjuk-e állítani. Egyházi, diakóniai, egészségügyi, oktatási szolgálatba. Jézus dicsőítésének szolgálatába. Mert megosztani van mit. Az evangélium üzenetét, a feltámadás örömhírét. Oszd meg és uralkodj – magadon!

„Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” (Józs 1,9)

Asztalos József

református közösségszervező szak, SRTA

Az vagy, amit megosztasz

Először akkor figyeltem fel a Facebookra, amikor a tavaszi választások eredményeiről az átszavazók miatt össze-vissza kezdtek tájékoztatni. Egy politikai érdeklődésű ismerősöm folyamatosan közzétette az újdonságokat, mi pedig saját információink alapján hozzászólásainkkal folyamatosan frissítettük azt. A hírcsatornák összefoglalói így már nem tudtak újat mondani nekünk. Nemrég ért a másik érdekes élmény: egy ifjú ismerősömet hamarabb utolértem a Facebookon mint telefonon, pedig többször is próbálkoztam a hívással. Lehetne a példákat sorolni, aki „rajta van”, érti, aki nincs, nagy eséllyel szkeptikus marad.

A közösségi hálóban rejlő óriási lehetőségeket már felfedezte a politika és az üzlet is. Politikusok közvélemény-kutatásra és videoüzenetre, bankok pedig személyes köntösbe bújtatott reklámra használják, és számos nyereményjátékban részt vehetünk, ha személyes üzenőfalunkra kiteszünk egy-egy hirdetést. Nagy kérdés, hogy nekünk – az egyháznak, a keresztyén embernek – van-e keresnivalónk egy ilyen „ördögien” jól kitalált rendszerben?

A szkepticizmusnak csak akkor látom helyét, ha valaki az internetet mint technológiát utasítja el, ugyanis a Facebook az internet személytelen és sokszor azonosíthatatlan információinak világában éppen a személytől személyig ható kapcsolatokat tudja megerősíteni. Ez azért nagy vívmány, mert minden más modern kommunikációs eszköz elsősorban a tömegtájékoztatás igényét tudja kiszolgálni, kihagyva ezzel a személyességet. Szoktunk rá hivatkozni, hogy Jézus Krisztus is szólt tömegekhez, ezért nekünk is minden modern kommunikációs eszközön meg kell szólalni, de nem szabad elfelejteni, hogy a mi Urunk szolgálatában is többnyire a személyes találkozások hoztak életet megváltoztató helyzeteket. Ezért a személyesség a misszióban nem kerülhető el, az interneten a személyességet pedig remekül testesíti meg ez a közösségi alkalmazás. A nagy dilemma – mint mindenben – ez: Te vagy a használó, vagy Téged használnak (ki)?

Nagyon egyszerű egyébként a Szentírásban útmutatót találnunk a Facebook használatára: Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! (1Kor 10,31) De akár a jól ismert „az vagy, amit megeszel” mondást is bátran formálhatjuk át így: az vagy, amit megosztasz. Ezen elvek mentén használom jómagam is a közösségi oldalt. Használom magánemberként: régi barátokra találok rá, évfolyam-találkozót szervezek, üzeneteket váltok, képeket és személyes véleményeket osztok meg. Remekül hasznát veszem, mint kerületi sajtóreferens: kaptam már meghívót Facebookon egyházi alkalomra, értesültem kis református közösségek fontos alkalmairól, és jómagam is közzéteszek érdekesnek vélt tartalmakat egyházkerületünk életéből. Végül, de nem utolsó sorban használom úgy is, hogy lelki épülésre alkalmas tartalmakkal próbálom gazdagítani személyes ismerősimet, a tirek.hu napi áhítataiból teszek közzé majd’ minden nap egyet. „Ez a Te személyes mindennapi igehirdetésed, szolgálatod” – fogalmazta meg nemrég erről egyik barátom. Érdekes, addig nem is gondoltam erre.

Rácsok András

sajtó- és kommunikációs referens