Már az „iskola” is értelmezésre szorul, mert bár valóban oktatási intézmény, annak minden céljával és kellékével, de a tanulói összetétel igen egyedi: javarészt olyan lányok, akiknek szülőjét vagy szüleit hitükért meggyilkolták vagy bebörtönözték. Számuk 8 év alatt 20-ról 560-ra emelkedett a dr. P.P. Job belgyógyász által alapított és vezetett intézetben. „Intézet” helyett lehetne írni „csodá”-t is, ami nem luxusállapotra, hanem arra utalna, hogy puszta létezése túl van az emberi dimenzión, alapítása, felépítése, működése nem hétköznapi, jóllehet az Ige azzal biztat, hogy Isten előtt semmi sem lehetetlen: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” (Jób 42,2). Sok imádság és áldozat eredménye a komplexum, ennyiben magától értetődő a létezése, de továbbra is csoda azok számára, akik benne menedékre, biztonságra lelnek.
Az alapító nemcsak névrokona az idézett bibliai személynek, Jóbnak, hanem részes annak szenvedéseiben is, ugyanis két misszionárius fiát veszítette el az évek során. Mindketten erőszakos halált haltak. Dr. P. P. Job is a Krisztus sebei által gyógyul (1Pét 2,24). Az erőszak által a Krisztus testén ejtett sebek gyógyításával maga is gyógyul, és erőt kap újabb szolgálathoz, mint a prófétai szavak által ígérte Isten (Ézs 40,31). Mintegy 150 országban végzett evangélizációs szolgálatot, és a 70 fele tartva is fáradhatatlan Isten és embertársai szolgálatában, „mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20). Igehirdetéseit Indiában több százezres tömeg hallgatta. Tucatnyi intézményt hozott létre, ezek között található árvaház, nőnevelő intézet, nyomda, egyesület.
Az előadás röviden felvillantotta Dél-India hétköznapjainak napos és árnyoldalait. Keresztyén jelképek magánautókon és közszállítást végző járműveken, természeti szépségek, elképzelhetetlen nyomor. Amit Indiától várunk, akik csak távolról ismerjük. Közben megnő az emberben a hála életének meglevő komfortjáért, és az a magyarországi is, aki folyton panaszkodik, sopánkodik a honi nehézségek miatt, talán megbékélve gondol helyzetére, hálás lesz otthonáért, közösségéért. Legalábbis néhány napig. Ha pedig nagyobb szívet kapott, imádságában gondol azokra, akik ma is életük kockáztatásával, mindennapi veszélyek között hirdetik és élik az evangéliumot, illetve az árvákra, akik a mártírok után maradnak.
Az előadó beszámolt arról is, hogy az otthon lakóinak szerény ellátásához egyéni támogatásokat kap az intézmény, ő maga is két kislány támogatását vállalta. „Messzilányai”-tól időnkét leveleket kap, amik felfrissítik emlékezetét, illetve kapcsolatát ezzel a rendkívüli intézménnyel, annak rendkívüli lakóival és vezetőjével.
Előadását témahű ruhában tartotta, ezzel még közelebb hozta azt a világot, amit végtelen ismertetés sem meríthet ki, de minden egyes személyes beszámoló szemünk és lelkünk elé idézhet, hogy gyarapítsa szívünkben a döbbenetet, a csodálkozást és a hálát.
A konferencia másnapjára készült el India legnagyobb keresztje az Intézmény egyik épületének tetején. Hirdeti a szabadulást ott Indiában, illetve a világ minden táján, „Mert Ő a mi békességünk…” (Ef 2,14)
Az intézmény hétköznapjai, a konferencia tanulságai jelen rövid ismertetőben nem sorolhatók fel, azokat csak az élő előadásból lehet megismerni. És meg lehet ismerni, hiszen az előadó elérhető.
„Kgyt.”