Jóval az ünnep megérkezése előtt elkezdődnek a komoly készületek, hogy a karácsonyt a tőlünk telhető legméltóbb körülmények között tölthessük. Szeretetotthonunk lakói képeslapokat készítenek örvendező, bátorító igékkel, hogy azok időben eljuthassanak a szívünkben élő kedves címzettekhez. Remegős kézimunka ez, bizonytalan betűkkel, de egy pár percnyi odagondolást üzen a feladótól!

Együtt készítjük el az adventi koszorúkat is, és azután mindig akad valaki, aki feladatának érzi, hogy áhítatok, bibliaórák, istentiszteletek alkalmával égjenek rajta a gyertyák.

Nagy igyekezettel figyelünk arra az év minden napján, hogy az intézmény hajlék, otthon legyen főként az itt élők, de az itt dolgozók vagy csak idelátogatók számára is; de karácsonykor még fontosabbnak érezzük, hogy az ajtókon, ablakokon levő, együtt készített díszítések barátságos melegséget kölcsönözzenek a háznak.

A legnagyobb izgalom mégis a karácsonyi szereplésre való felkészülést övezi. Műsorral készülünk ugyanis egymás megörvendeztetésére: lakók és munkatársak együtt! Majd a Szentestét megelőző nap délutánján „szűk családi körben" előadjuk egymás számára, és boldogan érezzük, hogy bár sok-sok nehézség, feszültség adódott ebben az esztendőben is közöttünk, de az Úr Jézus mindannyiunkért ugyanolyan mélyre hajolt, és kegyelméből összetartozunk!

A Szeretetotthon falain belül egy kicsit megállt az idő... A legtöbbek életkorából, egészségi állapotából adódóan mi itt lassabban éljük át a perceket, az órákat, a napokat. Nem rohanunk fejvesztve, hogy ünnep előtt még ezt is, azt is elintézzük, nem kapkodunk idegesen „utolsó pillanatos" ajándékok után, bennünket itt nem vakít el a reklámozott csillogás. Egészen más fények ülnek rá a szívünkre...

Az ünnep felé haladva egyre beljebb vagyunk abban a gondolati világban, amelyikben múlt és jelen között híd épült, és jólesik rajta oda-vissza sétálni. A konyhából áradó régi ízek és illatok, a szeretettel megfőzött és nagy igényességgel tálalt ünnepi ételek jóleső gondoskodásról tanúskodnak. Előkerülnek a fiókok mélyén őrzött réges-régi fenyődíszek, amik ebben az évben ismét felkerülnek a közös karácsonyfára. A legtöbb ma már értéktelennek látszik, de annak, akié, a valamikori otthon, családi élet egy darabja. Jó elüldögélni felettük, és miután a fára felkerülnek, még onnan is kedvesen mosolyognak vissza büszke tulajdonosukra.

Együtt ünnepelünk! A bennünket önmagával megajándékozó Jézussal, és a tőle kapott szeretetben lakótársakkal és munkatársakkal egyaránt. Ez az igazi ajándék, ez a minden várakozást felülmúló csoda!

És együtt ünnepelünk a gyülekezettel, mert mi itt, ezen a helyen egy család vagyunk! A gondnok, a kántor, a Nőszövetség és a hittanos gyermekek mind törekszünk arra, hogy karácsony szent ünnepén szívből szólhasson az ének:

„Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk,

Általa vagyon bűnünkből váltságunk,

A mennyországban örökös lakásunk.

Boldogulásunk." (315,5)

Victor Péter

Victorné Kardos Erika