A lelkipásztort szolgálati helyébe Gazda István, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese iktatta be. A beiktatást a helyi lelkész szolgálata követte, aki igehirdetése indításában kiemelte, hogy a gyülekezet életében azért is fontos ez a mai nap, mert amint ez szokott lenni, nem csak egyszeresen ünnepel a kis közösség. Ezen napon nem csak egy múltbeli eseményt, hanem hármat is ünnepeltek. Három olyan gyökérre emlékeztek vissza, ami nélkül a mai mályinkai gyülekezet nem létezhetne: a reformációt, az eklézsiát és a templomot. Mind a három olyan dolog, melynek jövőjét az akkori emberek -az ige szavaival élve - nem láthatták, nem hallhatták, és szívük talán meg sem sejtett. A meg nem hallást pedig mi sem igazolhatta volna jobban, mint az, hogy a gyülekezetbe 1937-ben került egy használt felvidéki orgona, s így addig nem volt, ami segítse az éneklést. Az igehirdetést egy olyan diavetítés követte, mely a gyülekezet huszadik századi képeiből állt össze. Így elevenedett meg, ha csak 3 perce is a múlt, és így tekinthettek vissza a jelenlevők a gyülekezet elmúlt évszázados múltjára. Volt, aki édesapját, nagyapját, vagy éppen önmagát láthatta viszont a régi képeken.
A diavetítést köszöntések követték, melyek egyikében Kulcsár Lajos gondnok úr külön kérte a gyülekezetet arra, hogy segítsék a tiszteletes úr és feleségének munkáját - aki a kórust vezeti.
A hármas ünnepet egy állófogadásszerű szeretetvendégség követte, ahol a megjelentek tanúi lehettek Mályinka és a gyülekezet vendégszeretetének, megízlelhették a helyi asszonyok keze nyomán az asztalra került ízes húsokat s más falatokat.