Mert ebben a harmóniában éreztem Isten jelenlétét. Az istentisztelet ezt a harmóniát jelenti számomra!
Megújuló istentiszteleti formákról sokat beszélnek mostanában. Szükséges, vagy nem? Mi maradjon, és mi változzon? Nem akarok erre választ adni, csupán arról szól a beszámolóm, hogyan lehet készülni egy istentiszteletre, hogyan lehet részesévé válni, és mi lehet a folytatása.
Amikor megszületett az elhatározás, legyen egy istentisztelet, ahol a gyülekezet fiataljai végzik a szolgálatot, és elkezdtünk erre készülni, egyikük azt kérdezte: mit fogunk csinálni?
Természetesen azt, amiről minden istentisztelet szól - válaszoltam nekik - Isten elé fogunk állni, előtte hajtunk fejet, és hozzá emeljük a szívünket! Erre készüljünk. De hogyan is fogjunk hozzá?
Először is ki kellett választani az Igét. Mit szeretnek a mai fiatalok? Hát bulizni! Akkor valami nagy buliról kellene beszélni. Valaki éppen nagy utazás előtt állt, és azt mondta, ő nem tud itt lenni. Hát persze! A téma adott: a királyi menyegző története (Máté 22,1-14). A király fia nagy vendégséget készít, elküldi a meghívót, elkészíti a lakomát, de a meghívottak nem jönnek el. Természetesen mindenki megmagyarázza: én éppen földet vettem, én most nősültem... Vajon ma milyen magyarázatot talál az ember? Fordítsuk le mai nyelvre! Miért nem jönnek ma a vendégségbe, miért utasítják el a király fiának, Jézus Krisztusnak a meghívását? Jöttek a válaszok, a mai magyarázatok, a példák, a történetek. Néhány ok arra például, miért nem mosakszik valaki: mert, gyermekoromban rám erőltették, mert csak különleges alkalmakkor mosakszom, például karácsonykor, meg húsvétkor, mert egyetlen barátom sem mosakszik, mert nyáron a fürdőszoba túl meleg, télen meg túl hideg, majd elkezdek mosakodni, ha idősebb leszek, meg több időm lesz rá. Milyen ismerős magyarázatok! Csak be kell helyettesíteni: miért is nem járok istentiszteletre? Aztán eljutottunk odáig, hogy mégis vannak, akik odaülhetnek a király asztalához. Nem a hivatalosok, hanem azok, akik kegyelmet kapnak, akik végül asztalközösségben ülhetnek együtt a királyi asztalnál. Nem azért, mert különbek, mert jobbak, hanem mert ünneplőbe öltözött a szívük, mert betöltötte őket a találkozás öröme. Mint a kis herceg rókájáét, akit megszelídített. „Mit jelent az, hogy megszelídíteni? - kérdezte a kis herceg. Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka -, azt jelenti: kapcsolatokat teremteni. (Saint-Exupéry)
Akik pedig kapcsolatba kerülnek Krisztussal - éppen úgy, mint ezek a fiatalok -, kiállnak a nagy gyülekezet elé, ahogy a zsoltáros fogalmazza, és bizonyságot tesznek hitükről. Hogyan tapasztalták meg Krisztus jelenlétét a hétköznapokban és hogyan váltak ezek a találkozások ünneppé. Hogyan értették meg Jeremiás üzenetét: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek... Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahová csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok" (Jer 1,5-6).
Énekben, zenében, imádságban, szóban hangzott a hívás és szólt a hitvallás: nekünk Ünnep, ha az Úr házába mehetünk, ha Vele találkozhatunk.
Hogyan élték meg mindezt, mit jelentett nekik maguknak így szolgálni? Többet, mint amit kívülről láttak vagy hallottak sokan. Mert nem a forma, nem a külső volt más, hanem az igazán lényeges, ami ott belül, a lelkükben fogalmazódott meg: jó hozzá emelkedni, és az ÚRNAK SZOLGÁLNI!
Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor