Hatalmas feladat volt, rengeteget dolgozott rajta, míg elkészültek a tervek. De amikor az építkezés elkezdődött, kiderült, hogy kb. 2,5 méter mélyen egy kb. 20 méter vastag puha sárréteg található az építkezés helyszíne alatt. Ekkor nagyon kétségbe esett: hogy fogja ez megtartani az épületet? Sokat gondolkodott ezen, és egyszer csak rájött, hogy éppen emiatt fog az épület megállni. Mi lenne, ha az épület szinte lebegne vagy úszna ezen a sárrétegen, ami aztán elnyelhetné a földrengések okozta rázkódásokat? - gondolta. Évekig építették az óriási szállodát. Sokan kételkedtek, és sokan gúnyolódtak rajta: nem hitték, hogy sikerülni fog. De egyszer csak elkészült az épület, és rövidesen kiderült, hogy az építész ötlete működött-e. Olyan nagy erejű földrengés jött a városra, amilyen nem volt az azt megelőző 52 évben. A szálloda körül minden épület romba dőlt. De az Imperial Hotel sértetlen maradt, mert az először rossznak és károsnak vélt sárréteg valóban elnyelte a rázkódásokat, és megvédte az épületet a pusztulástól. (Paul Fritz lelkipásztor mondta el ezt a történetet.)

Milyen érdekes, hogy olykor életünk kellemetlenségein, szenvedésein, fájdalmain keresztül is valami jót munkál Isten. Valahogy a rosszat is képes a javunkra fordítani. Ahogyan Pál írja: „...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róm 8, 28). És Pál tudta, miről beszél, hiszen neki „tövis adatott" a testébe, amitől Isten nem szabadította meg, bár többször imádkozott ezért. És azt is felismerte, hogy a maradandó szenvedés a javára szolgál, hiszen így nem bizakodik el, annak ellenére, hogy Isten hatalmas ajándékokat adott neki, és csodálatosan munkálkodott általa. „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2Kor 12,9) - vigasztalta őt az ő Ura.

Az az Úr vigasztalta Pált, aki maga is átélte, hogy valami nagyon rosszból valami nagyon jó származhat. Az első karácsonykor nagyon rossz körülmények közé érkezett meg a Megváltó. Nyoma sem volt a karácsonyi romantikának, ami elandalít minket évről évre. A jászolbölcső a legnagyobb nyomorúság jelképe. Megérthetjük ezt, ha arra gondolunk, hogy országunk törvényei még azt sem engedik, hogy valaki otthon, meleg szobában, vetett ágyban szülje meg a gyermekét, hanem csak jól felszerelt kórházban, steril körülmények között, magas szintű orvosi eszközök közelében, és szakértői felügyelet mellett lehet csak megtenni ezt. Ehhez képest igazából megrendítő az, hogy Jézus Krisztus istállóban született, ahol nyilván nemcsak az állatok lehelete, hanem trágyájuk is ott gőzölgött. Elnézést kérek, de enélkül nem értenénk, hogy milyen szörnyű mélység az, ahová a Megváltó megérkezett ebbe a világba. És ezt a rosszat Isten nem Jézus javára, hanem a mi javunkra fordította, mert ezen keresztül megérthetjük, átérezhetjük, hogy Isten valóban közel jött hozzánk, sokszor nagy mélységekben vergődő emberekhez.

Olyan nagy szükségünk van erre a felismerésre nekünk, mai magyar reformátusoknak, akiket olykor sok gond, baj és probléma terhel. Természeti és egyéb katasztrófák, gazdasági válság, házassági-családi problémák, csökkenő népesség, elvándorló fiatalság, munkanélküliség, sokféle betegség és függőség. A fény az alagút végén az első karácsonykor ragyogott fel: a legmélyebb nyomorúságba alászálló Isten neve Immánuel! Ő velünk van ezekben a nagy mélységekben, és a rosszat is javunkra tudja fordítani. A valódi kérdés az, hogy mi Vele vagyunk-e, teret engedünk-e Neki, megbékélünk-e Vele (és így magunkkal, a saját életünkkel is), és befogadjuk-e, amikor minket is így vigasztal: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz"? Kérjük ehhez az Ő segítségét, Szentlelkét, hogy karácsonykor átélhessük: velünk van a rosszat is jóra fordító Isten.

Anda Tibor, Noszvaj