„Szánd oda az időt, a pénzt, az embereket és a kreativitásodat olyan programokra, amelyek változást hoznak a fiatalok életében!" - vallják az ifjúsági munkáról szóló könyvek. Jó, hogy ezeket nem olvastuk előre, megszeppenve, hiszen ha éppen nem is hályogkovács módjára, de az sem mondhatjuk el, hogy ideális körülmények között szolgálhatunk.
A szikrától várjuk, hogy belobbanjon a tűz. Kell a tűzcsiszoló szerszám, kova, acél, és gyúlékony anyag. Faforgács, moha is megteszi, a tapló már komolyabb tűzforrás.
Egyházunkban őrizzük a tüzet, féltve hideg templomokban. Sokszor a gyülekezet nem észleli a gyermek és ifjúsági munkát, a fiatalok pedig nem tudnak a gyülekezet létezéséről.
Hányszor melléütünk, az Ige acélja még csak nem is a köves talajba, hanem „taplóba" ütközik. Lélek nélkül nem megy. „Palacsintasütés Jézusért", jegyezte meg egy fiatal egy lagymatag ifjúsági alkalmon. Ricsén éppen ezért mindig babgulyás készül Szikra alkalmával. Amíg az üst alá gyújtott gyülekezetünk kántora, Horváth Imre, addig a pácini lelkipásztor Fejér Zoltán biztatott minket a napi igével. Kérjetek és adatik nektek! Merjetek kérni Istentől! „... Mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" (Lukács 11,10-13)
Az éneklést, dicsőítést a sátoraljaújhelyi fiatalok vezették. A helyiek közül a konfirmáló csoport amatőr színdarabbal készítette elő az előadást. A You tube-on fellelhető darab címe Isten tortája. Gyönyörű gyümölcstorta érkezett (nőszövetségünk ajándéka). Hősünk - a minket megszemélyesítő fiú -, Dani buzgón nekilát szétosztani. Kap a ház, az első autó, a második, a divat, a bankkártya szeletére még tejszínhab is jut, morzsák jutnak az oktatásra, ínyenc falat a hobbinak, az utolsó darab pedig Dani tányérjára kerül, ki elégedetten leül. Emelkedik a villa, de megzavarja egy asztaltárs. „Hé, ember, ő hozta a tortát" - mutat az asztal végén üllő fehér lepedőbe burkolódzó csöndes szereplőre. Kínos csend, majd ki-ki megeszi a neki jutott darabot. Isten tányérja üres marad.
Beidek Endre a Sárospataki Gimnázium vallástanára tartotta az előadást. Ne kívánd! Természetesen a tizedik parancsolatról volt szó. Aggódtam, a vérbeli tanár kikérdezi 8. osztályos tanítványaimat, mivel jeleztem, többen közülük a Refibe jelentkeztek. Fellélegezhettek, egy idősebb ifisünk megelőzve őket hibátlanul elmondta azt.
Már második éve a Tíz Ige tanítását vesszük találkozásainkkor. Szép összefoglalása volt e mostani alkalom. Beidek tanár úr rámutatott, hogy a kívánság korában élünk. Mindent Most Azonnal! Mert megérdemlem! Semmiért valamit! Miért lehet a legvacakabb dolgokat is az érzékiség reklámjába csomagolva eladni? Mert elhisszük, hogy a kívánságunk tárgyának megszerzése, birtoklása megelégít. Az Ószövetség idején még a feleség is vagyontárgynak számított. Státusszimbólumok igézete nyomorítja meg a fiatalok életét, torzítja fejlődésüket. Tanár úr megmutatta a telefonját, egy középiskolás nagy ívben elhajítja az ilyen elavult jószágot, pedig tökéletes, lehet vele telefonálni. Az a csalás a kívánságban, hogy mindig van jobb, szebb, újabb. Jézusnál mi lehet a fontos? Hogyan lehet kikerülni a kívánság mocsarából?
A csoportos beszélgetésekben korosztályonként lehetett megvitatni a felmerült kérdéseket.
Az ebéd elfogyasztása kiváló alkalom volt a beszélgetésre, tervek készítésére.
Záró áhítatában az imádság nélkülözhetetlenségére mutatott rá Pótor László lelkipásztor. Nehémiás 1,4. Szemléltette is az üzenetet, egy üvegbúra alá égő gyertyát tett, amikor elfogyott az oxigén, kihunyt a fény. Megértettük. Indult ki-ki otthonába. Jó volt együtt lenni. Jó az Úrhoz tartozni.
Tóth Zoltán lelkipásztor, Ricse