Vasárnapi lelkészi szolgálatunkat elvégezve érkeztünk Berekfürdőre. Az első vacsora utáni foglalkozásunkon határoztuk meg témánkat: Fogynak a gyülekezeteink! Fogynak a gyülekezeteink? - címmel. Mindennapos tapasztalatunk, hogy elkeseregjük létszámbeli fogyásunkat, kegyes, istenfélő templomos híveink számának csökkenését. De igazából hogyan is nézünk ki, mi is jellemez bennünket? Ezeket a kérdéseket feltéve vettük nagyító alá mindennapos gyülekezeti tapasztalásunkat.

Dr. Hézser Gábor és dr. Fruttus Levente egyetemi tanáraink segítségével indultunk el az elemzés, az értékelés útján, kis csoportokat alkotva egy munkalap segítségével szedtük sorra az azonnal mérhető és tendenciájában fogható folyamatokat: a gyülekezeti létszámok változását az elmúlt 25 évben, benne az adott település változásaival. A minőségi jellemzők között szerepelt a gyülekezetünk átlagéletkorának változása, az istentiszteleti látogatottság, a bibliaórák megléte, a családlátogatások száma, keresztelések, esketések, temetések, kilépések, belépések jellemzői, adakozási hajlandóság mérhetősége létszámban, összegben.

Diakóniai jellemzők, intézmények jelenléte támogató szolgálatok, aktivisták, önkéntesek, szeretetvendégségek, gyülekezeti bálok, jótékonysági estek, kulturális alkalmak. Záró kérdésünk pedig a dilemma értelmezése: 25 év távlatában fogynak-e gyülekezeteink? Mi is történik igazából, merthogy az Egyház a gyülekezeteiben él a mindennapok valóságában!

Egy-egy konkrét gyülekezet jellemzőit vettük nagyító alá, pld. Ónodét, Sajóhídvégét, Mezőcsátét. Az esti felismeréseket másnap délelőttig hagytuk érlelődni, formálódni magunkban.

Hétfőn a reggeli áhítat után egy rövid áttekintést tettünk János evangéliuma segítségével arról, hogy Jézus hogyan „kezeli" a tanítványokat mint egy „csoportot", és hogyan figyel reájuk egyen-egyenként? A célunk az volt, hogy a Biblia igazságáig, Krisztusban nyert elhivatásunk gyökeréig menjünk vissza, és innen lássuk fontos kérdésünk kezelésének legjobb módját.

Hézser tanár úr a ma egyre inkább természetes, szokásos és befogadott számítógépes vetítés képeivel tartotta meg előadását a motivációról, arról, hogy mi történik egy-egy gyülekezeti életben szolgálatot végző elhivatott ember személyében, belső folyamataiban, amelynek végső eredménye, gyümölcse a növekedés.

Fruttus tanár úr a mindennapi életből ismert szervezeti magatartásról és vezetési ismérvekről szólt, amelyeknek törvényszerűségei a mai gyülekezeti élet szervezését jellemzik. Átgondoltuk, mit jelent a gyülekezetben tett értelmes erőfeszítés, ebből adódó teljesítmény és eredmény folyamata. Az erőfeszítéseinknél mennyire látjuk, használjuk a hívek képességeit, adottságait, erőforrásait, mennyire lehetnek ők hasznosak? A vezetők részéről a presbitériummal együtt mennyire vannak megfogalmazva, egyértelműsítve az elérendő célok? Vajon egy-egy gyülekezeti akció végén az elismerés ott van-e? Az elvégzett szolgálattal, munkával meg vagyunk-e elégedve, s ha nem, fogtunk-e valamilyen elemzésbe? Felelőssé vagyunk-e téve a szolgálatban, híveink, önkénteseink érzik-e, tudják-e?

A kiscsoportos foglalkozások beszámolói, a konkretizálás folyamata, a tények alapján a helyzetelemzés és értékelés meglepő elismeréseket is hozott. Egyrészt igen, mérhető a helyenkénti fogyás, amit komolyan kell venni, és foglalkozni kell vele, másrészt nem vagyunk rosszabb állapotban, sőt sokféle területen egy minőséginek nevezett változás felismerői és átélői lehetünk, de merni kell tenni, az újat felismerni, a mai ember szükségleteit, igényeit és hitvallásunk, küldetésünk szerint megélni az új szolgálatok adta alkalmak lehetőségeit. Változás, formálódás, alakulás történik, nem szabad tőle félni, sokkal inkább megragadni, beépíteni, az áldások forrásává tenni.

Kedden délelőtt dr. Tőkéczky László egyetemi tanárnak, a Dunamelléki Egyházkerület főgondnokának szokásosan tartalmas, magával ragadó előadását hallgattuk nagy figyelemmel és őszinte érdeklődéssel. A 20. század magyar történelme törvényszerűségeinek összefüggéseibe ágyazva értékelte az elmúlt 20 évünket és az előttünk álló lehetőségeinket, az azzal való élés fontosságát. Nagyon tanulságosan mutatta fel a konferencia témájához igazodva azt, hogy ami a Tiszáninnen fogyatkozásnak látszik, az a Dunamelléken növekedés, mert az ország lakosságvándorlása ezt mutatja. A gyülekezeti tag itt van, az egyházi infrastruktúra pedig mögötte maradt elköltözése helyén. Az országos összesítésben megvagyunk, de igen sok a tennivalónk számos területen. Ha a gyülekezet erősödik, ha ott élet van, az országos egyház is egészséges szolgálatról tesz bizonyságot, ami egy egészségessé váló nemzet alapfeltétele is.

Hálás vagyok ezért a konferenciáért, a szolgálat lehetőségéért, az együttlét megerősítő, bátorító áldásaiért. Legyen látható itthoni gyülekezetet erősítő szolgálatunkban ennek minden jósága!

Gazda István esperes