A szobájában szép rend fogad. Meglepődtem: a falon rengeteg családi fénykép. Színesen. Éppúgy mutatja be, mint bárki, aki értékeket hoz otthonról. Megkértem, mutassa meg nekem alkotásait. Láttam készülő subaszőnyeget, kész gyöngytulipánt, gyöngyszövést. Dobozokban tartja gyöngyeit, és furán érzem magam, mikor megmutatja: ez a fehér gyöngy. Ide van írva. Én nem látom, ő igen. Kicsit zötyögve kezdjük a beszélgetést. Első kérdésemre, bármilyen egyszerű is az, mindig gondolkodva válaszolnak a kérdezettek.

- Hogyan mutatnád be magad?

- Beganovics Fadila vagyok, Nagykapuson lakom. Ez innen egy órányira van Szlovákiában, Felvidéken.

- Nagyon érdekes neved van.

- Igen, mert én Líbiában születtem. Apukám és anyukám ott találkoztak. Ott is kezdtem tanulni. Aztán hazajöttünk. Apukámról régen nem hallottam, anyukámmal lakom, és a nagyszüleim is fontosak nekem.

- Miért épp a Sárospataki Református Gimnáziumban tanulsz?

- Egyrészt mert híres, jó színvonalú iskola. Másrészt azt is tudtam, hogy itt sok segítséget fogok kapni. Budapesten a Vakok Általános Iskolájába jártam, és egy ottani nevelőtanáromtól hallottam Örsi Anikó néniről, aki korábban szintén abban az általános iskolában tanított, most pedig itt. Így számíthattam arra, hogy sok segítséget fogok kapni. Nálunk, a mi környékünkön nincs is ilyen magyar nyelvű iskola. És az is fontos volt, ne közösítsenek ki.

- Korábban kiközösítettek?

- Nem, mert nem integráltan tanultam. A vakok általános iskolájában mindenki valamilyen szinten látássérült volt. De így is történhetne.

- Miben különleges a vakok iskolája?

- Egyrészt gyógypedagógusok tanítanak ott, akik ismerik a problémát és tudják kezelni. Hetedik osztályig speciális írógépeket használtunk, majd számítógépen is megtanultunk tíz ujjal gépelni. A Braille írást rövidítetten is meg kell tanulni az utolsó két évben. Sok más külön óránk nem volt. Sokkal kisebb osztályok vannak. Mi például sokáig heten voltunk. De én voltam egyedül lány.

- Hogyan fogadtak Sárospatakon a gimnáziumban, kollégiumban?

- Teljesen elfogadtak. Egyébként is az a fontos, hogy úgy kezeljenek, mint bárki mást. Fontos, hogy ne sajnáljanak. Minden vaknak fontos, hogy ne sajnálják.

- Milyen a kollégiumi élet?

- Általános iskolában is kollégista voltam, tehát ez nem újdonság. Itt hetente hazamehetek. Korábban csak havonta járhattam haza, mert nagyon sokat kellett utazni.  Persze szerettem ott is lakni, és itt is jó.

- Úgy láttam, már nyáron is voltál itt egy kicsit gyakorolni.

- Igen. Van egy közlekedés tanárom, akivel eljöttünk kétszer három napra, és megtanította a fontosabb útvonalakat, a támpontokat a városban és az iskolában is. Olyan, mintha egy kis térkép lenne a fejemben.

- Egyedül közlekedsz?

- Egyedül is tudok.  De sokan odajönnek, hogy segítenek, elkísérnek. Az osztálytársaimmal is jóban vagyok és a kollégiumi társaimmal is. És van egy jó barátnőm is, de ő nem kollégista.

- Itt külön szobában laksz. Ez jó, vagy nehéz?

- Nagyon jó. Nekünk nagyon fontos a rend. Például ha benyúlok a szekrényembe, tudom, hogy mi hol van. Mindennek a helyén kell lennie. Én egyébként is rendmániás vagyok. Azt hiszem, akkor is ilyen lennék, ha látnék. Az pedig a másik, hogy ha valaki olyannal raknának össze, aki nem tudja, hogy kezeljen, nehéz lenne. Sokan azt mondták, hogy így magányos leszek, de ez nem igaz. Gyakran járok be a tanáriba beszélgetni, a lányok is bejárnak hozzám, én is hozzájuk.

- A tanáraid tanítását tudod követni, mert ez nekik is feladat lehet...

- Nagyon odafigyelnek. Anikó néni is beszélgetett velük, és a budapesti tanáraim is segítettek.

- Hogyan tanulsz? Gondolom, nem könyvet használsz, látom, most is számítógép van előtted.

- Számítógépre jegyzetelek. Dolgozatot is így írok. Van a gépemen egy beszélő program, ami felolvassa, ami a képernyőn látható, így bármit fel tudok olvastatni.

- Miben más egy református, egyházi gimnázium?

- Nem ez volt a választásom fő szempontja, de jó választás volt. Járok hétfőnként templomba, vannak vallásórák, az emberek pedig megértőbbek, segítőkészek. A volt tanáraim, és az utazótanáraim is azt mondják, hogy nekem van a legjobb helyem. Aztán ott vannak a kedd esték, azokat nagyon szeretem. Nagyon jó beszélgetések szoktak kialakulni, és én egyébként is szeretek beszélgetni, emberekkel kapcsolatban lenni.

- Azt mondják, te alapvetően nagyon vidám vagy.

- Szeretek jókedvű lenni, és mindennek a pozitív oldalát szeretem nézni.

- Mi a legjobb az életedben?

- Az, hogy élhetek, hogy boldog lehetek.

Készítette: Barnóczki Anita