A hely szűk volta miatt csak a legfontosabb elemeket emelem ki a könyvből:
Manfred Josuttis drámai cselekményként értelmezi az istentiszteletet. A középkori misztika útjának lépcsői szerint: purgatio-illuminatio-unio. Az istentiszteletben egy titokzatos drámát lát.
A prédikáció út, tapasztalati út Isten valóságába. Pontosabban a feltámadott Úr jelenlétébe.
Ha a prédikáció a titokhoz vezető út egy lépcsője, akkor a prédikáció egy megtervezett mozgás. (plotted mobility) .
Phillips Brooks mondja: Prédikációnk olyan, mintha betegeknek tartanánk előadást a gyógyszerekről. De az előadás még nem gyógyszer. A prédikátor kötelessége, hogy beadja a gyógyszert, nem pedig az, hogy előadásokat tartson róla.
A prédikáció az új homiletika szerint esemény (event) . A mai élménytársadalom maga alakítja az eseményeit. Mi azonban Isten cselekvésétől várjuk az eseményt. Ha valami eseménnyé lesz, az Isten munkája nyomán megy végbe.
Belülről kell prédikálnunk. A „prédikálni valamiből" más mint „beszélni valamiről." Istenről, világról, gyülekezetről. Beszélni valamiben azt jelenti: megszólalni Isten tettében, az itt és mostban, és remélhetőleg az eseményben. Az ilyen prédikáció már nem a vigasztalásról beszél, hanem vigasztal.
Henning Luther úgy látja, a textus nem önmagában hordozza jelentését, mint „a doboz a kekszet". A hagyományos úton a szövegből kiemelhető annak alapjelentése (explikáció), amit át kell ültetnünk az aktuális szituációba (applicatio). A mai hermeneutika szerint ez az út járhatatlan. Ez a keksz keresése a dobozban. Martin Nicol úgy látja, hogy nekünk fordítva: az eseménytől kell a textus felé haladnunk. A komplex prédikációs folyamatban nem léteznek lineáris utak. A hermeneutikai mozgás alapvetően cirkuláris. Fel kell fedeznünk a textust az eseményben! Látásom szerint a mai, bibliai alapok nélküli gyülekezetet ezen az úton könnyebben érhetjük el.
A dramatizált homiletika nem a megoldásokra koncentrál. Elsősorban a feszültségeket keresi, a textusok és kontextusok kölcsönhatásában. E szerint az új prédikáció: feszültségeket megjelenítő beszéd.
A prédikáció nyitott mű. Értelme a textussal együtt a recepció folyamatában tárul fel. A cél nem egy üzenet „veszteségmentes" továbbítása, hanem az, hogy a kommunikáció folyamatában minden hallgató egyénileg találja meg helyét a bibliai igében. Így az igehallgató felértékelődik...
A prédikáció belépés a képek világába. Aki nem akar elmenni a csipkebokor mellett, annak meg kell állnia a csipkebokor előtt!
A dramatizált homiletika alapmotívuma: Egymást képbe helyezni. A média éjjel-nappal képeket közvetít. Ezért helyes, ha a prédikáció is ezt teszi - a Biblia képeit is a képek közé helyezi. Abban a reményben teszi ezt, hogy a képek harcában győzedelmeskedhetnek az Isten közelében zajló életet megmutató képek.
A Biblia szavait, képeit a szószéken „játsszuk el," interpretáljuk. Isaak Stern, a híres hegedűs mondja: Tevékenységemben nem a munka, hanem a szeretet a mérvadó. A darab, az ige mindig ugyanaz. De ha szeretettel dolgozunk rajta, tud mindig újat mondani!
Minden prédikáció Istennel kezdődik és Istennel végződik.
A prédikátor Isten igéjével birkózik a szószéken. A prédikáció egyszerre Isten, a prédikátor és a gyülekezet teremtménye. A prédikátor feladata, hogy mindhármukat szóhoz juttassa.
A prédikáció készítése az elmondott és meghallgatott, megélt és megszenvedett prédikációban éri el csúcsát.
Végül: a prédikáció eseményére csak a hit nyelvén adható visszajelzés (feedback) .
A prédikáció megítélésének joga - Luther szerint - a gyülekezetet illeti meg.
Mindezek csak pillanatképek a műből, de remélem, kedvcsinálónak ennyi is elég. A könyvet a Luther Kiadó adta ki, és hozzájárulhat igehirdetésünk megújulásához.
Tóth Sándor
Kazincbarcika-alsói lelkipásztor