„Református magyar vagyok" - hangzik a régi vers első sora, amit talán már az iskola első osztályában megtanultak eleink, és ezzel meg is határozták hovatartozásukat. Reformátusként tartozni Istenhez, magyarként pedig egymáshoz. Ez a két fontos tény megtartó erő volt évszázadokon át népünk számára. Aztán jött egy nap, 2004. december 5-e, amikor sokan nem így gondolták. Szükség van tehát arra, hogy újra emlékezzünk! Emlékezzünk és emlékeztessünk! Ez a szándék vezérelte a Kárpát-medence magyar református nőszövetségeit, hogy minden év decemberében legyen egy nap, amikor ezért közösen imádkozunk. Kérjük, hogy az a Krisztus, akihez egyként tartozhatunk, bontsa le az emberi válaszfalakat, és tanítson bennünket a szeretetben eggyé lenni.

Az imanap anyagát minden évben más-más egyházkerület asszonyai, ebben az évben a Horvátországi Református Nőszövetség tagjai készítették elő. A leírt betűk az életről szólnak és szeptember 17-20. között számunkra is valósággá lettek, amikor Kórógyra utaztunk a Tiszáninneni Egyházkerület Nőszövetségének küldötteiként (dr. Börzsönyi Józsefné elnök, Földesiné Kántor Mária titkár és még négyen a Nőszövetség tagjai közül), hogy részt vegyünk az imanapot előkészítő konferencián.

Már az érkezés után nyilvánvalóvá lett: itt nem idegenként fogadnak bennünket, hanem régen látott testvérként. József fogadhatta így az őt megtagadó testvéreket. Vendégül látta, majd mindent megbocsátó szeretettel ölelte szívére az övéit. Az itt élők is megjárták a „kút mélyét", a fájdalom és kilátástalanság sötétjét a hét esztendő alatt, amíg háború dúlta szét, rombolta le otthonaikat, templomaikat. De ma hittel tudják vallani, ahogyan Andel Ilona Hedvigtől a Horvátországi Református Nőszövetség elnökétől is hallottuk: mi gyengék vagyunk, de az Úr erős. Ez az erős Isten tartotta meg mindig az övéit. A reformáció korában is, és ma is. Mert a reformáció bölcsőjében jártunk, ugyanis Sztárai Mihály, e vidék, Laskó papja volt. A reformáció egész korai időszakában, már 1544 és 1551 között 120 gyülekezetet alakított Szlavóniában.

Erről is, valamint a Drávaszög egyháztörténetéről átfogó és lenyűgöző előadást hallhattunk Dr. sc. Lábadi Károly professzor úrtól. Előadását azzal a reményt adó Igével fejezte be, amelyet Jób könyvében olvashatunk: „Még a fának is van reménysége, ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai." (Jób 14,7)

Nem volt kevésbé izgalmas a ma élő Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházról hallani Lángh Endre püspök úr tolmácsolásában. Elmondta, hogy a 2001-es népszámlálás során mindössze 4054-en vallották magukat reformátusnak Horvátországban. A 14 ősi magyar gyülekezetből öt külön egyházkerületet alkot. A háború okozta sebek nehezen gyógyulnak, de az újjáépült templomok, az élő közösségek mégis hálaadásra adnak okot.

A pénteki előadások komolyságát oldotta a kórógyiak vendégszeretete, amivel egész nap körülvettek bennünket. Tánccsoportjuk, zenekaruk és a kórógyi balladát éneklő Ilonka néni - aki házigazdánk is volt - igazi meglepetést okozott.

A szombati nap azt gondolom, nagyon megrázó és tanulságos volt számunkra. A diabolos, a szétdobáló gonosz munkájának eredményét láttuk. Amikor úrrá lesz a gyűlölet, és kihal minden érzés, csak egy marad, a pusztítás vágya. Miért? Hatalomért? Újabb területért? Csak mert a másik nem olyan nyelven beszél? Lerombolt házak Szentlászlón és Eszéken, kiégett templom Bellyén, ma is létező aknamezők és emlékművek Vukovár környékén. Ezek jelzik, hogy nagyon nagy szükség van mindnyájunk imádságára! Imádságra, melyek azért hangzanak, hogy azt a békességet kapjuk, amelyet csak Jézus Krisztus adhat nekünk - hallottuk a vasárnapi igehirdetés alapigéjéből is.

Hiszem, hogy ebből a békességből nyertek erőt az újjáépítésre a kórógyiak, a karancsiak, a rétújfaluiak, ahol a toronysisak éppen a földön volt, mert renoválják a tornyot.

Élet van a romok felett, mert az élet felülről, az Élet Urától jön! Az Élet Ura pedig fel akarja építeni, amit mi leromboltunk. Emberi kapcsolatokat, melyeket nem lehet határvonalakkal elválasztani, falakat, amelyek között lehet Őt dicsérni, Neki hálát adni, és otthonokat, ahol lehet a házastársaknak, testvéreknek békében élni.

Kálvin azt mondja: „Ahol - és akik - megismerik Istent, ott és azok művelik az emberséget is." A Kárpát-medence magyarságának fel kell ismernie ezt a lehetőséget! Ha emberséget és nem embertelenséget akarunk örökül hagyni gyermekeinknek és unokáinknak, akkor Sztárai Mihály énekének gyönyörű soraival, hittel és reménységgel tehetünk vallást „...minden emberek előtt, hogy az Isten igaz mindenek fölött; Hamisságot soha nem cselekedett, mint kőszikla Ő ád nagy erősséget."(255. dicséret 8. vers)

Kívánom és kérem, hogy egyre többen legyünk december 6-án itt a Tiszáninneni Egyházkerületben is, akik együtt imádkozhatunk: Krisztus, aki az élet Ura vagy, őrizd meg a mi magyar református népünket.

Hangóné Birtha Melinda lelkipásztor

Miskolc-Avas