Vagy otthon. A felvidéki Hanván, a partiumi Dobrán, vagy a horvátországi Harasztiban. Sorolhatnánk a „balsors, akit régen tép" részleteit, színeit és hangjait, másoktól gonoszul jövő, vagy önsorsrontóan előidézett tapasztalatait. Szólhatna erről egy testvérgyülekezet találkozó. Ideje lehetne ez a licitálásnak: ki az, aki legtöbbet dolgozik, legrosszabb körülmények között, legnagyobb terhek alatt. Kinek nehezebb a magyarság öltözete, kinek nehezebb magyar reformátusnak lenni. Keresztyénnek.

Az immár hagyományosnak tekinthető, harmadik testvérgyülekezeti találkozón közös étkezések, kirándulások, beszélgetések és éneklések által élték meg az egymást gazdagító közösséget gyülekezeti tagok, gyülekezeti elöljárók és lelkipásztorok.

Örömök örömteli megosztása. A szeptember végi hosszú hétvégés találkozó kötetlen együttléteket és szervezett kirándulást követő vasárnapi istentiszteleti alkalmára nem véletlenül választotta Nagy Ákos Róbert hanvai lelkipásztor, gömöri esperes a címben megfogalmazott állítást alapgondolatul. Gondolatban végigfutva a magyar századok vészes és gyászos pillanatai, vagy a jelen keseregnivaló eseményei fölött, arra hívta az ünneplő gyülekezetet, hogy figyeljünk föl az életből, a keresztyénként elnyert Életből, az élők közé számláltatásból származó reménységre, és egymás arcát nézve merjünk örülni, és ünnepelni. Több mint reménykedve: valódi reménységgel látni a közös, az ünnepi, az otthoni és a hétköznapi eseményeket.

Ezt erősítették meg a testvérgyülekezetek lelkipásztorai, Kurta-Tőtös Szabolcs a dobrai gyülekezet lelkipásztora, és Szenn Péter, aki Harasztiban és Brekinszkán végzi szolgálatát. Mindketten bizonyságot tettek arról, hogy egymást erősítő, örömmel feltöltő találkozón vehettek részt, áldás lehettek egymás számára. Az ilyen közösségen pedig meglátszik, tükröződik Isten dicsősége.

Az istentisztelet második fele egyedi volt. Szabó Sándor tanár úr, akit bármely normálisabban működő országban művésznek nevezhetnénk, tárogatón muzsikált. Nem játszott: játéknál komolyabb dolgok történtek zenéje által. Megmozgatta a lelkeket, amit jól mutatott egy eddig általam soha nem tapasztalt jelenség. Amikor már zenésszel együtt a hallgatóság is a zene részének tekintette magát, sokan együtt dúdoltak, énekeltek a tárogatóval.

Aki másokat felüdít, maga is felüdül. Adjon a Mindenható Isten sok ilyen gazdagító, felüdítő lehetőséget a találkozón részt vetteknek és mindnyájunknak.

Barnóczki Anita