50 év nagy idő. Mennyi minden történt ebben az 50 évben! Az anyakönyvben végzett rövid kutatás szerint 1959. február 8-tól, amióta a nagyharang a toronyban lakik 560 gyermeket kereszteltek meg Alacskán, 228-an kötöttek házasságot és 554 ember hunyt el. 50 év alatt legalább 4000 alkalommal kondult meg a harang, és hívta hangjával az embereket a templomba vagy végső búcsúvételre a temetőbe.
Az akkori presbitérium 1958. február 2-án megtartott gyűlésén tárgyalta a megrepedt nagy harang levételét a toronyból és elszállítását Szlezák Rafael harangöntő mesterhez Budapestre. A harang 1959. január 23-ra készült el. A presbitérium 1959. január 29-én megtartott gyűlésén a gondnok a harang keresztanyai tisztségre Soltész Pálnét, a lelkipásztor feleségét ajánlotta, mint a legméltóbbat erre a megtisztelő tisztségre. A nagytiszteletű asszony elfogadta a tisztséget, és a harangnak a következő nevet adta: „Isten szava: legyen béke."
1959. február 8-án, vasárnap a sajószentpéteri állomásról négy szekér hozta haza a nagy harangot, amit Darányi Lajos püspök, Soltész Pál helybeli lelkész, Balogh József sajószentpéter-bányai lelkész, Soós Lajos sajókápolnai lelkész fogadott. Az ünnepi istentisztelet keretén belül adott hálát a gyülekezet egész közössége, hogy a templom tornyába újabb lakó költözött, így újra két harang hívta Isten népét az Ő házába. Püspök úr igehirdetését követően a harang is felkerült helyére, és első megkondulása után az alacskai és sajószentpéteri énekkarok szolgálata következett, kifejezve az egybegyűltek örömét.
A helybeli lelkész beszámolójában ismertette a gyülekezet történetét és áldozatkészségét, amely által egy új, 210 kg súlyú harangot öntetett, és a régi bádog fedél helyett a toronytető is új palafedést kapott. Köszönetet mondott Isten és a gyülekezet előtt az egyházhoz hű szívek adományaiért, a gondnok és presbiterek fáradozásaiért.
Az elmúlt 50 év meghatározza jelenünket és jövőnket is. Látjuk-e, milyen jövő áll előttünk a következő 5, 10, 25 vagy éppen 50 évben? Mit hagyunk mi magunk után, milyen a mi életünk? Mire fognak emlékezni 50 év múlva a mai gyülekezeti életből, vagy Alacska község jelenéből? Tudunk-e olyat tenni, ami lehet nem olyan nagy jelentőségű, mint az 1959-es harangöntés, de évek vagy évtizedek múlva is lesz hatása, eredménye és áldása? Hányszor megtapasztaltuk már mi is Isten szabadítását, vezetését, gyógyítását, segítségét az életünkben? Hányszor érezzük, ha megkondul a harang, hogy indulhatunk a templomba, ahol Isten vár minket? Megkondul a harang és egy közösség jön létre, amelynek mi is a tagjai vagyunk, amelynek mi is fontosak vagyunk. Egy közösség, amely vár reánk, amely a miénk.
50 év elteltével nemcsak az emlékezés a mi feladatunk. Életünk akkor lesz méltó örökségünkhöz, ha ma is hirdetjük Isten szavát: Legyen béke!
Kemény István lelkipásztor