A nyári táborokat a tanév közben mindenki nagyon várja. A napköziseket is, amelyekben számolhatatlanul vettek részt a gyermekek, és annak ellenére, hogy tombolt a nyári szünet, lelkesen sorolták a „hetes szorzót", készültek a történelem vagy nyelvtan pótmeccsekre, vagy töltögettek feladatlapokat - a játék mellett persze. Zárásként az éves fődíjak kiosztása: iskolatáskák, kannák, gitárok kerültek kiosztásra, amelyek által sajnos azt is megtapasztalhatták fiaink, hogy hogyan lehet egy éves keserves munkával megszerzett csodát percek alatt elveszíteni, mert valaki más italos mérgében széttöri, vagy pénzre szorulván eladja, pedig nem is az övé...

A bentlakós tábor az abszolút jutalom, melynek élményeit senki sem veheti el. Egy teljes hét tavaly megismertekkel és sohasem látottakkal. Délelőtt tanulással, délután kreatív foglalkozással és világra csodálkozó kirándulásokkal. És mindezeken túl tökéletesen méltó templomi viselkedéssel, amelyre csak meghatottan tudok visszaemlékezni.

Mégsem a táborokat szeretném bemutatni, inkább röviden felvillantanék néhány következményt. Éves munkánkban, nyári táborainkban csak hátrányos helyzetű (jobbára „háromhás"), általában cigány gyermekek vesznek részt. Néhányan közülük már tavaly is szerettek volna konfirmálni, azt azonban csak komoly elhatározással lehet. Megszülettek hát a komoly elhatározások, és akiben ez megszületett, az azóta minden vasárnap templomba jár. Ha nem tud a délutáni ifjúsági alkalomra eljönni, akkor a nagyokhoz jön délelőtt. És végtelenül büszke, hogy konfirmálni fog. És külön csoportba jár kátéoktatásra Tiszteletes Bácsihoz.

Még egy pozitív következmény a „miénk a ház" élmény. Bentlakós táborunk idején lelopták néhány cserepünket. Akkor mordultak fel először: tőlünk loptak! Majd hívásra eljöttek és segítettek pótolni a cserepeket. Azóta maguktól járőr párokat szervezve óvják a közösségi házat. Figyelnek, hiszen az övék. És fontos. Napközben is benéznek, segítenek polcot összerakni, vagy a lányok lemosni az ablakokat. Mert „miénk a ház". Valódi közösségi ház.

Tábori segítségként az önkormányzat „közmunkára rendelt" két fiatalt, akik nem csak ott voltak nagy segítségünkre. Ők korábbi lelkipásztorok konfirmandusai. Most újra aktivizálták magukat, igyekeznek mindent megtenni, mert „miénk a ház", és „miénk a közösség".

Apróbb eredmények, hogy akik most felsősök lettek, nagyon igyekeznek, hiszen ha „jók", jöhetnek táborba. A Kicsik is igyekeznek, hátha. Más településen plusz csoport indult, megint máshol a tartalom bővült.

Táborok és folyományaik. „A jó munka jutalma a még több munka" - mondta egyszer egy nagyra becsült barátom. Igaz. Isten kegyelméből jó munkát végezhettünk.

Barnóczki Anita