Az evangelizációs istentiszteleteken hétfőtől péntekig Pótor László tokaji lelkipásztor hirdette Isten Igéjét, szombat este pedig a Menny kapuja és a pokol lángjai című filmet néztük meg. Vasárnap Őrhegyen is és Zemplénagárdon is úrvacsorás istentisztelettel zártuk a hetet.
Az esti alkalmak elején és végén is tanultunk énekeket a Hallelujah énekeskönyvből. Minden este zenés kísérettel énekelt a zemplénagárdi ifjúság. Az evangelizációs hétnek volt vezéréneke: „Mily drága nekünk ez a jó hír" (138. Hallelujah ének). Az igehirdetés előtt mindig egy fiatal tett bizonyságot a falumissziót végzők közül, csütörtökön pedig a tokaji Kékkeresztesek (alkoholmisszió) bizonyságtételét hallgathattuk. Isten Igéje minden este a vérfolyásos asszony történetéből szólt. A gyerekekre külön felügyeletet is vállaltunk, hogy azok is ott tudjanak lenni az esti alkalmakon, akiknek kicsi gyerekeik vannak. Az evangelizációra első nap sokan eljöttek, a terem teljesen megtelt. Még mi sem számítottunk rá és nagy döbbenettel léptünk be a terembe. Sajnos, ahogy teltek a napok egyre kevesebben jöttek el, de mindig voltak új arcok és rendszeres résztvevők.
A falumisszió maga minden reggel áhítattal, imaközösséggel és rövid megbeszéléssel kezdődött az aznapi és teendőkről, a meglátogatandó utcákról. Utána elindultunk a hosszú útra: első nap a Lányvári útra, második nap a Tuzséri útra és a Fő utca első felére, a kocsmába, a fogadóba, a konyhára, a polgármesteri hivatalba és a boltba. Harmadik nap pedig a Dózsa György, Petőfi, Nyilas utcák stb. következtek. Nem mindennapi dolgokkal néztünk szembe, kezdve az alkoholistáktól, nagy vérszomjas kutyákon keresztül a Jehova tanúkig. Érezhető volt, hogy Isten minél jobban munkálkodik az emberek szívében, a sátán annál jobban dolgozik, és próbál az emberekhez férkőzni és „keresztbe tenni" minden jónak. A közös ebéd után megbeszéltük, hogy mi történt az adott utcákban, hogyan fogadtak minket az emberek, szeretettel vagy éppen megvetéssel-e. Ezután imádkoztunk az emberekért, és egy rövid pihenő után, 4 órától az ifisekkel ismerkedtünk, vagy beszélgettünk, ifi órát tartottunk, vagy éppen egy jó focimeccset játszottunk; imaközösséget is tarthattunk velük. Aztán készültünk az áhítatra, bizonyságtételre, éneklésre. Az élmények, amelyekkel gazdagabbak lettünk, a vendégszeretet, ahogy fogadtak minket vagy éppen a közös szalonnasütés, összehozta az embereket, és jó barátságok szövődtek közöttünk. A vendéglátóink minden reggel és este ugyanolyan szeretettel fogadtak, majd engedtek útra minket vasárnap. Persze mi is nagyon megszerettük őket, ezúton is megköszönjük még egyszer nekik, és Hajdú Ferenc tiszteletesnek, amit értünk tettek. Reméljük, a jövőben még sokat fogunk találkozni, és a misszió más falvakba, városokba is eljuthat majd ilyen formában rajtunk keresztül.
Emlékszem, megérkezésünk híre gyorsan terjedt a faluban; remélem ilyen gyorsan terjedt Isten Igéje is. Személyes tapasztalatom az volt, hogy mindenki tudta, hogy mi is az, amit próbálunk megértetni velük, és a filmvetítéssel mi is valójában a célunk. Voltak persze kivételek, de ez sose lombozott le minket, hanem egyre lelkesebbek lettünk, és egyre szélesebb mosollyal beszéltünk az emberekhez. Volt egy család, ahol kérték, hogy imádkozzunk közösen velük, de volt olyan hely is, ahol a szomszédok haragban álltak, vagy épp nemrég halt meg valaki a családjukban, ott mi próbáltunk segíteni, beszélgetni velük. Reméljük, Isten békességet hoz a lelkükbe, megvigasztalja őket és enyhít gyászukon. Imádkozunk továbbra is ezekért az emberekért, és azokért, akik a hét alatt megerősödtek a hitükben, és abban, hogy Istent fogják követni elismerve Krisztust személyes Megváltójuknak. Imádkozunk értük, hogy hitük sziklaszilárd legyen, hogy sebezhetetlenek legyenek a hitükben és soha ne térjenek le a helyes útról.
„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik." Zsolt. 37, 5
Balogi Katalin
révleányvári ifjúsági tag