Beszámoló az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség nyári programjairól - Segítség Gutenbergtől

A 2007/2008-as tanévben az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség keretein belül sokféle gyűjtés volt (pl. ruha, élelmiszer), ezért úgy határoztunk, hogy most könyveket fogunk gyűjteni. Utánajártunk, hogy tényleg van-e értelme, azaz van-e szükség rá, és ha igen, akkor hol. A részletek tisztázásával megnyílt a lehetőség, hogy meghirdessük a könyvadakozás célját, az adományok eljuttatásának hogyanját és mikéntjét is elkezdjük szervezni.

Ezután várakoztunk... és lassan elkezdett gyarapodni a könyvek száma. Hála Istennek, a későbbiekben ez az egész vállalkozás egy nagyobb méretű összefogássá nőtte ki magát, hiszen többen is csatlakoztak a könyvgyűjtéshez. Az összefogásban részt vettek az egyetemi kezdeményezőkön kívül a Hejőcsabai Református Egyházközség, az Avas-Déli Református Missziói Egyházközség, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon és az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola is. Ennek az összefogásnak köszönhetően tudtunk 40 banánosdoboznyi szállítmányt elvinni Csíkszeredára.

A könyvek kétféle célt szolgáltak. Az egyik, hogy Csíkszeredán, a helyi cserkészcsapat által berendezni kívánt ifjúsági könyvtárat gyarapítsuk, míg a másik, hogy a kijuttatott tankönyvekkel a csángók tanulását segítsük. Az adományokat 2008. augusztus 18-án vittük ki Erdélybe, és másnap megérkezve pakoltuk ki a könyveket Csíkszeredában. A továbbiakban az ottani cserkészcsapat segít abban, hogy a tankönyvek eljussanak a csángókhoz.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden adományozónak, mindenkinek, aki segített abban, hogy a könyvek elérjék céljukat és eljussanak magyar testvéreinkhez. Isten áldja meg a jókedvű adakozót!