300 esztendős - 1707 májusából való - az az adományozó levél, melyben a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc az ónodi országgyűlés idején egyik birtokának használatában megerősítette a már második évszázada református hiten lévő elődeinket, kifejezve ezzel „szakadatlan, folyamatos kitartásukat" a nemzet igaz ügye mellett.
100. esztendeje volt annak, hogy Kerékgyártó István néhai debreceni orgonaépítő 201. orgonáját Hernádnémetiben, 1908-ban felállította. Most van annak alkalma, hogy az év folyamán kétmilliós költséggel teljesen felújított, helyreállított, modernizált hangszert a gyülekezet ünnepélyesen használatba vegye. A BKM Orgonaüzem nagyon alapos, tisztességes, magas színvonalú szakmai munkát végzett.
50 esztendős - 1957-ből való - az a két harang, amelyeket a II. világháborúban odaveszett öreg harang helyett öntettek az előző nemzedékek tagjai, hihetetlen nagy bátorságról és áldozatkészségről bizonyságot téve. A harang anyaga is közadakozásból gyűlt össze, sárgaréz, vörösréz, bronz tárgyaikat adták össze, mert nem volt alapanyag a harangra. A harangnak nevet adtak: „Kegyelem" lett a neve, 1956-ot és 1957-et írtak elődeink.
25 éve van annak, hogy a gyülekezet közösségébe érkezett Földesiné Kántor Mária lelkipásztor férjével és kisfiával. E 25 éves szolgálati időről is szólt természetesen a megemlékezés. Beszámolót hallhattunk a 25 évről, a megtett útról, a külső gyülekezetépítésről, a belső épülésről, sok-sok szolgálatról, az időközben vezetőmérnöki munkája mellett teológiát végzett és lelkipásztorrá felszentelt férjről, Gyula testvérünkről.
Az ünnepség óta eltelt több mint öt hónap. Úgy gondoltam, hogy felkeresem a nagytiszteletű asszonyt, Máriát, hogy az azóta eltelt időről, az ünnepség emlékeiről, tanulságairól megkérdezzem. Az ünnepség anyagát megtaláljuk az egyházközség honlapján www.refhnemeti.t-online.hu/HALAADAS - ajánlom elolvasását.
Gazda István: Az ünnepség után mi változott? Mi kristályosodott ki az akkori történésekből, lelkedben hogy ülepedett le?
Földesiné Kántor Mária: Ha megkérdezik, hogyan emlékszem rá, felmelegszik, átmelegszik a „belső emberem", mert összefoglalása volt az az október 14-i ünnep a 25 évnek. Amit Isten kegyelméből adhattam 25 év alatt, azt visszakaptam, sőt azóta is folyamatosan érzem, mert emlegetik, emlékeznek rá, élnek belőle.
Bobkó dr. úgy fogalmazott:
„Nagyon kellett Hernádnémetinek ez az ünnepség, hogy újra lássuk, hogy kik vagyunk, mi mindennel rendelkezünk."
A gyülekezet egész közösségének, de azon túl is a település számára is üzenete volt. Fogható és befogadható üzenete. Emlékeznek az ünnepre, az igehirdetésedre, a beszámolókra, az egész lelkületére, a köszöntésekre.
G.I.: Hogyan emlékszel a 25 évi szolgálat szakaszaira?
F.K.M.: Az első hét év nagyon küzdelmes volt. Az első szeretet érzése nekem Edelény-Borsodon megélt valóság volt. Sok küzdelmembe került, amíg a lelkemben megszületett a válasz, miért kellett nekem azt az első gyülekezetet otthagyni, ahol az első szeretettel igazán szerettek. Lelki tenyerükön hordoztak a Bódva völgyén. Ez egy más világ lett számomra, ebben kellett megtanulni élni és szolgálni.
Régi jegyzőkönyveket forgattam, a múlt tanulságait kerestem. Azt, hogy mit kell tennünk ezen a szolgálati helyen. Én egy szép világból jöttem. Tiszakarád, a szülőfalum egy egyszerű és nyitott világ volt számomra. Ott az igen az igen, a nem nem. Egyenesen beszélnek egymással. Itt pedig meg kellett tanulnom lefordítani az emberek gondolatait, megérteni azt, hogy mit is akar mondani. Hét év kellett hozzá.
Ki akartam menekülni ebből a világból, de Isten nem engedte ezt, itt kellett maradni. Egy baleset nagy próbája kellett hozzá, és elfogadtam őket Isten akaratából, kezéből! A további esztendők már természetesen jöttek sorba, minden terhükkel és örömükkel.
G.I.: Amit vártál az ünneptől, valósággá lett?
F.K.M.: Igen, hiszen nemcsak németiek voltak a templomban, hanem máshonnan is érkeztek, például környékbeli gyülekezetekből, ahol helyettesíthettem. Érkeztek családok is, akik között életük egy-egy adott pontján szolgálhattam.
G.I.: Személyekben felmutatható eredményeidet lehetett látni, fiatal lelkészek szolgálata, egészen nagy értékei a 25 évnek.
F.K.M.: Amit adtam, adhattam, hálásan vették és elfogadták, és azóta is megvan a kapcsolat. Verseket is kaptam ajándékba, éppen ezektől a tanítványaimtól.
G.I.: Hogyan szolgáltál az ünnep után, milyen érzés volt tovább szolgálni?
F.K.M.: Megerősödtem abban, hogy itt van a helyem! Még több felelősség ébredt bennem a gyülekezet iránt és az egyes emberek iránt. Ez az ünnep engem megújított, megerősített. Karácsonyra például másképpen készültem és készültünk az ifjakkal együtt. Megerősödött a gyülekezet is. További lendületet kaptam. Nekem személy szerint is még fontosabb a felkészültség. Fontos, hogy tudjam, kit keresztelek, esketek, temetek. Tudjam, mi lehet a legjobb, leghelyénvalóbb üzenet az Igéből. Szeretek itt lenni, szeretek dolgozni, szeretek foglalkozni az emberekkel, tudják, be lehet jönni, sőt érdemes bejönni. Meghallgatok, odafigyelek, segíteni igyekszem. Igyekszem felmutatni: a parókia is lelki hajlék a gyülekezetnek. Szolgálatomat komolyan és odaadással igyekszem megtenni.
G.I.: Az ünnepség gondolata kiben fogalmazódott meg elsőként, hogyan készültetek?
F.K.M.: A presbitériumból indult el. E közösség volt a húzóerő. A gyülekezetet csodálatosan mozgósították, életre keltek, volt miért tenni, cselekedni. Hihetetlen nagy összefogás történt. Meg is köszöntem az ünnep utáni gyűlésen, most a zárszámadáskor is. A lelkipásztori jubileumban magát is megbecsülte a gyülekezet, tartásukat erősítette. A római katolikus közösség kialakulása is serkenti például a gyülekezet életét. Az ünnepi megjelenés a településen igen fontos. Itt tisztességgel dolgozni, megjelenni, szolgálni kell. Itt rendje van minden dolognak.
G.I.: Férjedről szeretnélek kérdezni.
F.K.M.: Gyula személyében csodálatos családi hátterem van. Hihetetlen segítséggel, türelemmel van, ugyanakkor nagyon komoly, figyelmeztető szeretettel is van irántam. Nagyon jól ismer engem, tudja, mire van szükségem és tudja, ha elakadtam, hogyan segítsen. Ő a férj és a férfi, aki más szempontok szerint lát és értékel, és ez nekem nagy segítség. Mi mindent meg tudunk beszélni. Gyula nélkül a család és a szolgálat rendszere nem működhetne így, ilyen jól!
G.I.: Az ünnep segített a „hogyan tovább" megfogalmazásában?
F.K.M.: Feltétlenül segített. Az ifjúságra kell kiemelten figyelnem. A családokhoz kötődő szolgálatokra. Az ifjúsággal való foglalkozás, összegyűjtésük, koordinálásuk kérdése fontos. Középiskolások, egyetemisták; mikor találkozzunk velük? Nem könnyű szervezni az időpontot! Szemmel tartom őket. Már nemzedékeket látok 25 év után. Elmennek és visszajönnek azért!
G.I.: Az ünnepen láttam sok száz örömteli tekintetet, örültek a 25 esztendőnek, szolgálatodnak. De volt, aki többet is látott, mint 25 évet, hálás, meghatódott tekintetében több is volt, ahogy érzékeltem.
F.K.M.: Igen, ha az Édesapámra gondolsz, ő az, aki életem eddig eltelt útját teljes mértékben látja és vele együtt - az egész család - hálásak vagyunk az Úr kegyelméért.
G.I.: Összefoglalva tehát életed és szolgálatod egyik legértékesebb léleképítő szakaszát élted és éled meg az ünnephez kapcsolódóan, és úgy látom, jó testi-lelki egészségben vagy, dolgaid rendben vannak, amit kívánok továbbra is a remélt évekhez, évtizedekhez.
F.K.M.: Köszönöm a jókívánságot, a látogatást, jólesett az érdeklődés. Egy kis humorral azt is mondhatnám: ha én magas sarkú cipőt veszek, és abban járok, mint most is, akkor nálam minden rendben van, és jól vagyok.
G.I.: Úgy legyen.
Gazda István
esperes