A hálaadó istentiszteletre hívogató meghívón egy igevers olvasható: „nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel", hiszen vallják, hogy másként nem lett volna lehetséges a 17 évig tartó hosszú építő munkát véghezvinni, és a száz évvel ezelőtt élt ősök sem építhettek másként. „Amikor olvassuk a századforduló jegyzőkönyveit, elámulunk, hogy egy 460 lelkes gyülekezet hogyan tudott ekkora, majdnem 500 férőhelyes templomot építeni?
Az az érzésünk, hogy óriások jártak előttünk - és nem tévedünk: óriások voltak ők lélekben, nagyvonalúságban, áldozatkészségben.
Korszakunknak nemcsak csúcstechnikát kellene tanulnia eleinktől, hanem olyan áldozatkészséget és nagyvonalúságot is, mellyel ők - eleink rendelkeztek." - hívta föl az egybegyűltek figyelmét Vass-Nógrádi Béla lelkipásztor az évszázaddal ezelőtt történt templomépítés mai tanulságaira. Bár azóta sokan próbáltak tenni a neoklasszicista épületért, a hosszú évtizedek alatt annak állaga leromlott. A lelkipásztor és családja 1990-ben az erdélyi Szinérváraljáról Újcsanálosra érkezve szomorú állapotban találta a templomot: a mennyezet ázott, olyannyira, hogy a karzat fölött csüngött a nádfonat, a tető palái hiányosak voltak, csakúgy mint az ablakszemek, a harang folytonosan újításra szorult, a külső falakon hámlott a vakolat, mindenhol teret engedve a vörös téglák felszínre bukkanásának. Az orgona is igen rossz állapotban volt.
Ennyi munkát nem lehetett egyszerre elvégezni, apró lépésekben kezdett hát hozzá a gyülekezet a felújításhoz. Legelőször - 1990-ben - a tető paláit pótolták, és új ereszcsatornát szereltek föl. A következő két évben a falak megújítása következett, melyhez a gyülekezeti tagok a gondok és három presbiterasszony szervezése által munkájukkal járultak hozzá, így csökkentve az építés költségeit. Sor került a villámhárító cseréjére, a toronysüveg lemezeinek javítására, majd festésére. Megújult a harang is: immár elektromágneses meghajtású, programozható. Vasbetonkerítés készült a parókia köré, híd a parókiához, járda a templomhoz és a parókiához. Később megtörtént a templomhajó teljes külső átfedése, a toronysüveg alumíniumborítást kapott, melyet nem kell festeni, felújították az orgonát, és elkészült a teljes falfelület újra színezése esőnek ellenálló festékkel. Mindezeket 2004-ig végezte el a gyülekezet, mely ezután sem maradt tétlen, pedig eddigi tevékenységeiknek már csak felsorolása is hosszú. Azóta elkészült a templom padlása és padok alatti szigetelése is. Az ajtókhoz új lépcsőfeljárók vezetnek, megújult a kerítés. Mindez pedig sok-sok önkéntes munkával.
A templom berendezése is folyamatosan újult, szépült szőnyegekkel, csillárokkal, lámpákkal, ülőpárnákkal, úrasztali terítővel, szószékkoronával, de felújították az úrasztalát is, és márványtáblát készíttettek az itt szolgáló lelkipásztorok nevét megörökítve.
A hosszú és szorgalmas munkáról így vall a lelkipásztor: „Egy kicsiny lelkies magnak köszönhetően - akik húzóerőt jelentettek a gyülekezeten belül - mindig meg lehetett tenni a következő lépést. Nálunk a „kis lépésekkel előre" receptje vált be. Amint a kicsiny mag vonta maga után a többieket, lassan megértették, hogy önbecsülésük záloga, jelképe a templom..."
A templom megújításában az Egyházkerület és Egyházmegye is segítséget nyújtott építési segélyekkel, a lelkipásztori állás fenntartásának támogatásával, és az Önkormányzat is hozzájárult a szépüléshez az éjszakai kivilágítással, vagy az épületet veszélyeztető fák kivágásával. Két pályázat is hozzájárult a megújuláshoz, és közben folyamatosan gyűjtöttek a kitűzött célokra, megszólítva a faluból elszármazottakat és az Erdélyből idetelepülteket is. Ugyanezt a célt szolgálta egy alapítvány létrehozása. A templom építése és folytonos újítása mellett jutott energiája a gyülekezetnek a parókia épületével kapcsolatos szükséges munkálatok elvégzésére is.
A sok munka és felújítás elvégzése azonban nem jelenti a munkálatok végét, akad még tennivaló - ahogy a lelkipásztor fogalmazott: „Tovább kell menni, nincs megállás. Ahol megállnak, ott valami baj van. Ott valószínűleg nem érzik magukénak a templomot. Ezzel szemben ahol sajátjuknak érzik a parókiát és a templomot, ott képesek áldozni is érte."
A hatékony közös építő és gyülekezetéleti munka a közös hang megtalálása, mely általában érvényes minden gyülekezetre, „akár képzett, akár képzetlen tagokból áll, akár nagy, akár kicsiny létszámú az egyházközség, akár városi, akár falusi jellegű". „Mindenkinek lehetőséget kell adni, hogy tegyen, építsen, ha akar, és ha tud, szóljon a gyülekezet érdekében. Mindenki érezze magát szükségesnek és fontosnak, mint akire számítani lehet. A szegényebbet a tehetőssel egyformán kell kezelni... Szerintem nagyon fontos a csapatmunka. Ezt nemcsak éreztetni, hangoztatni, hanem gyakorolni is kell. A munkamegosztás csak jót tehet a gyülekezet életében."
(a szerk.)