Mivel az elmúlt évben nem volt más felekezetnek ifjúsági alkalma, ezért hozzánk jöttek mindnyájan, akik vágytak egymás társaságára, egy kis kikapcsolódásra, és nem utolsó sorban Isten közelségére. Együtt is táboroztunk a nyáron, hogy az egy év alatt formálódott közösség erősödjön. Természetesen a legfontosabb cél nem a közösségépítés, hanem Isten országának építése volt: fiatal életek újjászülessenek, és elköteleződjenek az őket feltétlen szeretettel szerető Istenüknek. Isten áldásával jöttünk haza Simáról, és számoltunk be a gyülekezetünknek arról, hogy mennyire közel jött hozzánk az Úr, és milyen nagy dolgokat cselekedett velünk. Közösen elhatároztuk, hogy folytatni szeretnénk azt, amit a zempléni hegyek között elkezdett velünk, bennünk és közöttünk Megváltó Krisztusunk. Második Ifjúsági Napunk terve már akkor megfogalmazódott bennünk, hisz jól emlékeztünk még arra, milyen jól sikerült az első, amikor majdnem ötven zemplénagárdi ifjú énekelhetett együtt a református gyülekezeti teremben olyan lélekkel és lelkesedéssel, amelyhez hasonlót még számos ifjúsági csoportban megfordult vendégeink, barátaink is ritkán tapasztaltak. Volt hát miből merítenünk, amikor ez év november harmadikára meghirdettük gyülekezetünk ifjúsági napját.

„Én vagyok a te Istened" - ez lett a címe és a témája alkalmunknak. Ahogyan az előző évben, most is az őszi szünetre időzítettük az összejövetelt, hogy minél több fiatal vehessen részt evangelizációs jellegű rendezvényünkön. Ifjúsági közösségünk személyesen szólított meg minden fiatalt a községben felekezeti hovatartozástól függetlenül; nemcsak külön meghívót kaptak a fiatalok, hanem még az „esti barlangjukba" is (ami az egyik helyi kocsma) elmentünk utánuk, hogy onnan is hívogassunk azzal a reménységgel, hogy minél többen rátalálhassanak Istenre, életük Urára és Szabadítójára. Ezúttal azonban már nem csak az volt a cél, hogy a falu fiataljait gyűjtsük össze, hanem az is, hogy megismertessük őket olyan fiatalokkal, akik már Isten igéjének világosságában járják életútjukat; lássák, hogyan élik meg mások Istenbe vetett hitüket, és általuk egy kicsit kiszakadjanak ebből a zárt világból, ahol sokszor a fiatalok között is farkastörvények uralkodnak, és nem éppen Isten szeretetével van tele a legtöbb ifjú szíve. Így hívtuk meg a SZIKRÁ-t - fiatal lelkipásztoraikkal és lelkes ifjú tagjaival, hogy a Tisza melletti, hajdan még élettel teli, mára már kissé elnéptelenedő község Református Egyházközsége adjon helyet számukra is az örömteljes találkozásra, valamint az ő hitüket is erősítve a szolgálaton keresztül, lehetőséget teremtsünk a közöttünk való zenés bizonyságtételre. Hisszük, hogy nemcsak mi éreztük jól magunkat, hanem ők is feltöltődve indulhattak haza a nap végén. Hála a zemplénagárdi vendégszeretetnek, mindenki jól megtömhette éhes pocakját is egy kis finom babgulyással - amelyet rögtönzött szabadtéri konyhánkban készítettek segítő és áldozatkész férfiak és asszonyok -, ráadásul egészen estig lehetett csipegetni a helyi nőszövetség tagjainak finom süteményeiből. Mégis reméljük, hogy nem csak a „milyen jót ettünk!" élményével, hanem a „milyen csodálatosan megelégített az Úr!" megtapasztalásával lettünk mindnyájan gazdagabbak.

A lelki megelégítés alkalma volt a reggeli áhítat, a délelőtti előadás, a kiscsoportos beszélgetés, s közös éneklés, a délutáni filmvetítés, valamint az esti koncert, bár mi inkább zenés bizonyságtételnek vettük a HAJNALCSILLAG szolgálatát.

Naámán történetén keresztül próbáltuk a reggeli áhítaton megfogalmazni Isten nekünk szóló üzenetét. Nemcsak a fiatalokat, hanem minden lelket tanít Naámán példáján keresztül az Élet Ura arra, hogy egyedül Ő az Isten, rajta kívül nincs isten a földön, nincs senki más, aki megszabadíthatja az embert a halálos veszedelemtől. Az Úr egyszerű dolgot kér az embertől, mégis sokan inkább valami nagy csodát várnának, hogy azon keresztül szabadítsa meg őt Isten nyomorúságaiból. Sajnos (nemcsak) fiatalok százai és ezrei vesznek el azért, mert nem hajlandóak leszállni saját büszkeségük lováról, vagy éppen azért, mert nincs senki, aki kérlelné és győzködné őket arra, hogy azért tegyenek egy próbát, és cselekedjenek Isten szava szerint. Hiszen mit veszíthetnének rajta? Közösen megértettük, hogy Teremtő és Gondviselő Atyánk csak akkor tud segíteni rajtunk, ha mi megalázkodunk előtte; valamint azon is elgondolkodtunk egy kicsit, hogy egész életünkkel kell meghajolnunk Szabadítónk előtt. Bár ez nem kényszerből, hanem hálából fakad mindazoknál, akik úgymond visszakapták életüket Istentől.

A délelőtt folyamán azt is megtapasztaltuk, hogy nem tudjuk lerajzolni Istent. Mindenkiben más kép rajzolódik ki akkor, amikor Istenre gondol, és ezek a képek mind csak szimbólumok, amelyekkel Isten tulajdonságait próbáljuk valahogyan megérteni. Rácsodálkoztunk együtt arra is, hogy a Szentek Szentje, akit igazából elképzelni sem tudunk, aki a halandó és bűnös ember számára megközelíthetetlen, akinek jelenlétében vesznie kell a bűnösnek, az Ő Fiában az Úr Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk, hogy életünket megváltsa, s bennünket közel engedhessen önmagához olyannyira, hogy gyermekeivé fogad. Legcsodálatosabb mindebben az, hogy annak, aki uralkodik ég és föld felett, aki Úr élet és halál felett, akinek a hatalma nem változik attól, hogy hányan imádják nevét, aki attól sem lenne kisebb, ha minden ember elfordulna tőle - ennek az Istennek egy vágya van: hogy az én Istenem is legyen. Nem azért, hogy uralkodjon felettem, nem azért, hogy irányíthasson, nem azért, hogy szolgájává tegyen, nem azért, hogy angyalaival jót szórakozhasson rajtam (a délután vetített film „Truman Show" tanulsága is ez volt), hanem azért, hogy gyermekeként szerethessen, és én Őt gyermekeként viszont szeressem. Mindannyiunk szívére így beszélt az Úr: „Mindennél jobban szeretném, ha te is kimondanád egyszer: Te vagy az én Istenem!"

Erre az őszinte és szívből jövő vallomásra buzdított bennünket, kicsiket és nagyokat egyaránt, a beregszászi református fiatalok együttesének zenés bizonyságtétele is. A HAJNALCSILLAG evangelizációs töltésű szolgálatának idejére már teljesen megtelt a régi református iskola, hiszen nemcsak gyülekezetünk minden tagját, hanem az egész települést biztattuk és buzdítottuk, hogy ily módon is keressék Istenüket. A beregszászi testvéreinkkel együtt énekeltük: „Ó, Uram, szívem Tiéd, s én kereslek Téged, Jézusom, kérlek vezess. Ó, Uram, szívem Tiéd, s én kereslek, Kedves áldozat hadd lehessek. Dicsérlek Téged, szeretetedért. Ahogy arcod ragyog rám, szépségedről éneklek." Így mentünk együtt az Úr jelenlétébe, és láthattuk egymás arcán az Úr örömének ragyogását; vihették haza ifjak és vének Isten magasztalásának szépségét és boldogságát.

Ahol szombat este abbahagytuk, ott folytattuk vasárnap délelőtt az istentiszteleten. Rendhagyó módon ifjúsági istentiszteletet tartottunk a HAJNALCSILLAG vezetésével.

Miközben ezeket a sorokat papírra vetettem, újra átéltem mindazt, amit velünk cselekedett az Úr. Egyedül Őt illeti mindezért hála és dicsőség!

Hajdú Ferenc

lelkipásztor