„A napok egymásnak Tudományt mutatnak” (19. zsoltár) – A felejtés ellen –

Többféle választ is próbáltak megfogalmazni. Az egyik válasz egy kérdés volt, amelynek lényege úgy maradt meg bennem, hogyan is tudna egy ünnep méltó helyet elfoglalni, hiszen egyrészt 33 évig letagadva ellene mondtak, másrészt nem lehetett róla beszélni. Illetve egy helyen lehetett róla beszélni: egyedül a családban. Megállapították, összefoglalták: az elmúlt 3-4 évtized történelmét igazán a családok történelmeként kellene feltárni, megírni és bemutatni. Ez lehetne hiteles, tényekkel, eseménysorokkal alátámasztható. Dolgok, gondolatok helyére kerülését igazán segítendő.

Október 28-án délután 2 órára egy különleges istentiszteletre szólt a meghívás a ládbesenyői templomba. 11 esztendeje annak, hogy a gyülekezet egykori lelkipásztora, Fazekas Gábor nagytiszteletű úr elhunyt, és 1 éve annak, hogy kedves felesége, Erdődy Katalin követte őt. A Fazekas család fiai és leányai hazavágytak, vissza a forráshoz, oda, ahonnan annak idején az 50-es, 60-as, 70-es évekből elindultak. A forráshoz, amelynek tiszta vizéből az áldott emlékezetű szülők merítettek és adtak a család tagjainak: védelmet, oltalmat, hűséget, tartást, hitet, reményt, szeretetet és még mennyi mindent, amit nem is tudunk nevesíteni. A hazaérkező népes családot népes gyülekezet vette körül szeretettel, őszinte örömmel. A gyülekezet megláthatta azokat, akik itt felnőttek, akik innen elindultak. A család tagjaiban még inkább elmélyülhetett az immár elment szülők iránti nagyrabecsülés és csodálat, hogy abból az igen nagy szegénységből hogyan formálhattak akkora emberi, hitbeli gazdagságot, nem csupán nekik, hanem a gyülekezetnek, akiknek fiait, leányait tanították, óvták, erősítették, bátorították.

Akikre emlékeztek, emlékeztünk, el lehetett mondani róluk, hogy nem üres tarisznyával engedték el fiaikat, lányaikat, most pedig végig lehetett gondolni: Mit hoztam haza? Mivel érkeztem meg? A földi atyák már nem állhattak sem a parókia, sem a templom ajtajában, pedig lett volna mit mondani. Mégis egyszerre volt elgondolkodtató, látva mindkettő szerény hajlék mivoltát, mert ha ott Fazekas Gábor bácsi hirdette az Igét, akkor az „sasszárnyon repült" (Reményik Sándor), és akkor is igaz volt és legyen igaz ma is, hogy „ország lappangott itt, mikor nem vala ország" és „megtartódat benne becsüld magyarság" (Csanádi Imre). Évtizedek távlatából derül ki igazán, hogy a perifériára szorított lelkipásztor és családja micsoda megtartó erőként jelentkezett már csak puszta megjelenésével, hétköznapi, vasárnapi, ünnepi szolgálataival, merthogy az élete volt Krisztus - ahogy Csomós József püspök úr hirdette az Igét reá emlékezve. Amint Pál küzdött az ügyért a gyülekezeten belül és azon kívül a világban, erre a hűségesen küzdő és a küzdelemben el nem eső lelkipásztorra emlékezünk, és érette hálát adunk.

Az igehirdetést követően Ráki Tibor lelkipásztor ismertette az életutakat tényszerűen, pontosan. Majd ezek után Hajnalka lánya és Zoltán veje családi és gyülekezeti fényképek vetítésével hozták egészen közel életük útját, annak jeles ünnepi és hétköznapi történeteit. Igen tanulságos volt számomra. A dokumentumértékű fényképek önmagukban is olvasható, látható üzenetet hordoztak. A gyülekezet felélénkült, életre kelt a velünk élő, életünkbe épült történelem. Baksy Mária esperes asszony úrvacsorát osztott. Az első asztalt a lelkipásztorok, a családtagok alkották, áldott pillanatok voltak. Majd számomra régen látott szent igyekezettel jöttek volna egy-egy asztalhoz a férfiak és a nők, de rá kellett döbbenni a szent ajándékra: többszörösen vagyunk, mint gondoltuk és így türelemmel több asztalt alkotunk, valószínű éppen úgy, mint annak idején.

„Tapasztaljuk kis gyülekezetek ünnepein, hogy a 20-30 fős hűséges gyülekezet és temploma képes magába fogadni 200-300 embert is, akik hazajönnek, mert még van hová hazajönni. De ha a kis falu annyira leépül, ahonnan már nem lehet visszahozni, és nem lesz még 5 hűséges gyülekezeti tag sem - elhibázott politikai döntések végzetes következményeképpen -, évtizedek múlva vajon lesz-e hová hazajönni? Így lesz hontalanná egy nemzedék a maga hazájában." (Csomós József)

Köszönöm, és azt gondolom köszönhetik a résztvevők e délutánt a népes Fazekas családnak, Hajnalkának, aki összegyűjtötte a „házanépeket", és megajándékoztattunk az evangélium szerint való méltó emlékezés és hálaadás alkalmával, ahonnan - én úgy láttam az arcokon - mindnyájan egészséges evangéliumi reménységgel, megerősítettséggel, örömmel és derűvel indultunk tovább.

Nemzetnek, egyháznak történelme valóban tetten érhető a családok történelmében. Fel kell ezt mutatni, le kell ezt írni, meg kell tanítani a felejtés ellen, mert ha a napok tudományt, akkor az évek mennyivel inkább a bölcsesség tudományát mutatják.

Gazda István esperes