A könyv borítóján hátul a Kolumbán család címere ékeskedik színes nyomatban. A nemesség kötelez. Aki elolvassa ezt a mindössze 81 lap terjedelmű könyvet, az meggyőződik arról, hogy a Kolumbán család a nemességhez méltóan élt, szolgálta a hazát. Tizenhárom református lelkipásztor, köztük az első világháborúban hősi halált halt Kolumbán Kálmán debreceni hittanhallgatóval, beszédes bizonysága annak, hogy csupán 1800 óta az olaszteleki Kolumbán család mennyi értékes embert, a nemzet mennyi napszámosát adta a hazának, a nemzetnek.
Feltárulnak a lelkipásztori sorsok, amelyekből kiderül, hogy nem volt könnyű pálya a magyar református lelkipásztoré soha sem. Olaszteleken persze nem szolgálhatott 1800-tól tizenkét református lelkipásztor a Kolumbán családból. Kirajzottak a Kolumbán lelkészek és az ország különböző részeiben, a Székelyföldön, Erdélyben, a Tiszántúlon és a Tiszáninnen találták meg eklézsiájukat, amiket rájuk bízott az egyház Ura. És ők pásztorolták azokat. Nem béresként, hanem pásztorként. A béres elfut a nyájtól, ha jön a veszedelem, a pásztor helytáll. Ezeknek a helytállásoknak a szép példái sorakoznak előttünk.
Kolumbán György születésének százéves évfordulójára jelentette meg könyvét a szerző, hogy tisztelegjen édesapja emléke előtt. A helytállás kitűnő személyisége volt Kolumbán György Miskolc-perecesi lelkipásztor. Bányatelepi misszióra alkalmazta az iparvállalat az oroszok bejövetele előtt. A telepi iskolák hitoktatója és a munkások lelkipásztora lett. Egyházközséget szervezett. A Vállalat segített istentiszteleti hellyel az iskolában, lelkészlakással, megélhetéssel. Több bányatelep tartozott szolgálati körzetébe. Nem kényeztették a szolgálati helyek bejárása terén. A kerékpár volt közlekedési eszköze és az apostolok két lova, ha az útviszonyok miatt a „drótszamár" használhatatlanná vált.
Aztán jött a Vörös Hadsereg és maradt. Moszkva helytartói kiirtandónak tekintették a vallást. Útban lett Kolumbán György perecesi lelkész is. 1949-ben megszűnt az iskolákban a kötelező vallásoktatás. A lelkészcsalád anyagi létalapja szűnt meg ezzel. Aztán jöttek a megszorító intézkedések. Elvették az istetisztelet számára épült iskolai helyiséget. Ki akarták üldözni a bányától kapott lelkészlakásból a családot, sőt a kitelepítések idején rajta volt a kitelepítendő listán. Kis híján a Hortobágyon vagy más kényszerlakhelyen kötött volna ki néhány kilós csomaggal. Egy kitelepítendő bányafőtanácsos családjánál éppen vendégek voltak. Vitték azokat is, ezzel kitelt a létszám, a lelkipásztor családjával maradt. Isten hatalmasan közbe avatkozik olykor. Szinte nem lehet könnyek nélkül olvasni a későbbi évek történetét sem, mert volt még nehézség bőven, ha nem is a kitelepítés. Megtudjuk, hogyan tanulhatott a szerző a „vörös" teológián, aztán volt majdnem egy évtizedik esperesi segédlelkész, majd beosztott lelkész. Amikor kortársai már mindannyian régen önálló lelkipásztori állásban, családot alapítva éltek, ő principálisa akaratához igazodva élt. Vezette az esperesi hivatal adminisztrációját, írta a rengeteg levelet, a szolgálati engedélyeket, mert engedély mindenhez kellett, írta a végnélküli körleveleket, gondja volt a missziói munkatervek, költségvetések, zárszámadások, egyházlátogatási jelentések beérkezése, a közalapi hozzájárulás állásának figyelemmel kísérése, az egyházkerületi közgyűlés előkészítése és, ha valahol helyettesíteni kellett ő volt az, aki kapta a palástját, Bibliáját és már ment is. Aztán az ő életében is eljött az az idő, amikor Kazincbarcikára megválasztották lelkipásztornak, családot alapíthatott és gyermekeket nevelhetett. E gyermekek közül egyből, Gábor fiából lelkipásztor lett, aki édesapja nyugdíjba vonulása után örökébe lépett Kazincbarcikán.
Elismerés illeti a szerzőt, hogy fáradságos munkával és kitartással összegyűjtötte az adatokat és megírta tanúságtételül a kortársaknak és az utókornak. Tudományos missziót teljesített, de nem csupán azt, hanem egyházépítési szolgálatot is. Dicséret illeti Gazda István borsod-gömöri esperest, aki könyv kiadását támogatta és ajánlást írt hozzá. Szükség is van arra, hogy az egyházi vezetés erkölcsileg és anyagilag támogassa az egyházi könyvkiadást, könyvterjesztést, mert az ilyen iratok megjelentetése, terjesztése misszió.
Dr. Csohány János