Örömünkben, hála az Istennek sokan kívántak osztozni, s az ezer férőhelyes templom teljesen megtelt. A szószéki szolgálatot Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke végezte. Gyülekezetünk vezérigéje, a Sámuel 1. könyve 7:12 alapján - „Sámuel pedig vett egy követ, felállította Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített minket az Úr!" - arról beszélt, hogy a bennünket ért próbák hátterében nem Isten pusztító szándéka van, hanem a megjobbítás lehetősége. A soha nem látott ítéletidő - mondta - mindannyiunkat megítélt és elgondolkodtatott, de a megújulásának a lehetőségét hordozza magában. Isten látott egy népet, és ledöntötte a tornyát, hogy az ítélet alatt megvizsgálja a szívét, és eldöntse, ki az ő Istene. Hogyha majd ránéz ez a nép az új toronyra, eszébe jusson, Isten tanösvényeit jártuk végig, s az új élet útján segített előre minket az Úr. Ahogy az ószövetségi emlékoszlop Isten hűségét hirdette az akkori népnek, úgy ez a torony is Isten nemzedékről nemzedékre megmaradó hűségéről tanúskodik.
Gazda István, Borsod-Gömöri esperes több helyről olvasta Istennek Igéjét: „A bölcs asszony építi a maga házát..." (Példabeszédek 14:1) „Erős torony az Úr neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz." (Példabeszédek 18:10) „És megépítik fiaid a régi romokat, és az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem téve, foglalkozást nem találva, hamis beszédet nem szólva: akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain..." (Ézsaiás 58:12-14) Emlékeztetett minket, milyen utat kellett megjárnunk, hogy eljussunk a mai napig. Hogyan született meg a pásztor nélkül való gyülekezetben a gondolat: saját lelkészt szeretnénk. Nem volt nehézségek nélküli időszak, amelyet meg kellett tapasztalnunk, hogy ma kettős ünnepünk lehessen. Gelejen utoljára 1937-ben, hetven évvel ezelőtt volt lelkészbeiktatás. Az akkor szolgálatba álló Nagy Sándor nagytiszteletű úr távozása után nem volt itt helyben lakó lelkész. A parókia üresen maradt egészen 2004 augusztusáig, amikor megérkezett a jelenleg közöttünk szolgáló lelkésznő férjével, és akkor még egy, azóta két kisfiával. Mindannyiunk számára nagy jelentéssel bírtak hát a felolvasott igeversek: „És megépítik fiaid a régi romokat, és az emberöltők alapzatait felrakod." Hálával beszélt arról esperes úr, hogy Kopcsikné Gecse Mariann valóban bölcs asszonyként építette ezt a házat.
A templomkulcs és a pecsét átadása után gyülekezetünk gondnokának, Bársony Lajosnak a köszöntése következett: „Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt." (1Timóteus 6:11-12) Köszöntő szavainak elmondása után a gondnok úr meghatódva adta át gyülekezetünk ajándékát, egy új palástot.
Kopcsikné Gecse Mariann a „Szeretethimnusz" első verseit olvasta fel: „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok." (1Korinthus13:1-2) Prédikációjában életének meghatározó dolgaira emlékezett. A szülőfalura, a ma már távoli otthonra, a hívő szülők áldozatkészségére, a példaként előtte álló idős lelkipásztorra. Hálát adott Istennek gondviselő szeretetéért, amellyel társat adott mellé; a gyermekeiért, akiknek továbbadhatja őseinek hitét; az őt befogadó gyülekezetért, ahol feladatai várják.
Az ünnepi alkalom utolsó részében megszólalt a szülőfalu polgármestere, és szeretettel köszöntötte a lelkésznőt az új otthon polgármester asszonya is. Bársony Lajosné szívhez szóló imádsága után a jelenlévő lelkipásztorok egy-egy igével kívántak áldást. Az istentiszteletet követően szeretetvendégséggel zárult ez a számunkra nagyon fontos nap.
Vályi Nagy Lajos presbiter és családja