A halál közeli élmények tapasztalata, hogy a halál kísérőjelensége a fény. Mintha bibliai üzenet hordozója lenne ez a mai tapasztalat: a halált sohasem önmagában kell megértenünk, mert akkor fennáll annak veszélye, hogy valóban nincs értelme az életnek. A halált a világosság összefüggésében érthetjük jól, ha tudatosítjuk, hogy a világosság nem csak kísérőjelensége a halálnak, hanem amint Isten a teremtésben győzelemre vitte a világosságot a sötétséggel szemben, már a teremtés kezdetén hirdetve mindenek célját, az életet, ugyanúgy gondoskodik Ő az újjáteremtés erőinek, az életnek a végérvényes győzelméről is.
A halál erős kézzel formál, mélyen tud belenyúlni az életbe. Az Ószövetség bizonyságtétele szerint a halál eszköz Isten kezében, mellyel Ő az életet alakítja. Akik ezt értették, formálódtak is az Ószövetségben, akik nem értették, lázadtak mindenféle szenvedésben, mert nem hitték el, hogy a keserűség minden formájának célja az áldás, az élet. Isten szép életre teremtette az embert, s az Ószövetség emberét a halál is erre a szép életre akarta tanítani. Ennek megértésére nyit utat az Ószövetség.
A mindennapi élet tapasztalata valóban az, hogy ahol a fény, ott az árnyék.
A halál tehát megtalálható az élet minden területén, és győzelmének jeleit hirdeti az élet, de győzelme mégis a legnagyobb vereség csupán, mert végül a halál által is csak teljesen Istené lesz, az Ő halottja marad az ember a halálban, ezért a halál is az élet győzelmét jelenti.
Isten azonban nemcsak a halálban akarja magáévá tenni az embert, hanem földi életében is. Az életnek ezt az értelmét segíti megtalálni az Ószövetség, miközben apró tapasztalatokon keresztül szoktatja hozzá az embert a jó végső győzelméhez, és biztosítja őt Isten jóindulata felől, aki diadalra viszi a jót a rosszal, az életet a halállal szemben.
Az embernek mindennapjaiban komoly kérdéseket vet fel a jó és rossz problémája, az élet és halál harca. Nem akar kevesebb lenni doktori munkám, mint keresés, mely abból a vágyból fakad, hogy Isten adja meg az élet-halál kérdésére a választ. A világ számára persze sokféle válasz létezik. Természetes, hogy én teológiai választ keresek és előttem járó mestereimtől tanulva, beállítottságomból fakadóan ezt az Ószövetség bizonyságtételében kerestem.
Az Ószövetség az életet Isten-ember viszonyában képzeli el, melynek alapjait Isten a teremtésben vetette meg. A teremtés egyedülálló tevékenységét a héber Biblia azzal is kifejezte, hogy a „ bara" igét a teremtéssel kapcsolatban kizárólag erre az Istent és csakis Őt jellemző tettre engedte alkalmazni. Ez a tény önmagában véve is hirdeti: Ő az egyetlen Úr. Ha pedig Ő az egyetlen, akkor rajta kívül nincs más ura sem az életnek, sem a halálnak.
Az élet fogalmának meghatározását sok irányból lehet megközelíteni. Az Ószövetség emberének életét nem a halál utáni élet váradalma befolyásolta legjobban. Elsősorban nem az előrenézés, hanem a visszatekintés volt az élet megfogalmazásának alapja. A kezdet volt a meghatározó, és a kezdet foglalta magába a célt is. Még pontosabban: nem maga a kezdet volt a meghatározó, hanem Aki a kezdetet meghatározta, az határozta meg a célt is. Isten volt a kezdet, ezért volt Ő az élet végcélja is. Aki visszanézett, az tudhatta csak, ki a Teremtő, az mérhette fel reálisan a jövendőt, az újjáteremtés esélyeit. Aki így értette a Teremtőhöz kötött élet lényegét, az soha nem látta azt értelmetlennek, hanem tudott annak kialakuló voltáról, sőt arról is, Aki azt alakítja. Márpedig Isten szövetsége nem korlátozódott az Ószövetségben a halál által uralt életre, hanem magába foglalta a halál megsemmisítését és az örökkévalóságot is (Ézs 25,8; Dán 12,1-3).
Mindennek megértése és megértetése tanulmányi munkám célja. Gyülekezeti szinten ez természetes, hiszen csak erről van értelme prédikálni, mert ez a segítség. A bibliai teológia sem tehet mást, ha nem akar mellébeszélés lenni. Mindezt az Ószövetségnél kezdeni kézenfekvő, hiszen azzal kezdődik a Biblia. Csak annyival jutok majd tovább elért eredményeimnél, melyeket doktori dolgozatomban összegeztem, amennyivel tovább élek. Felismeréseimben a halál ténye engem is formál, de csak az életért, s tanulmányaimnak is csak annyi értelme lesz, amennyiben az életet teszi minőségivé. Az enyémet és másokét.
Enghy Sándor