Az év első, márciusi presbiteri gyűlésen merült fel az a gondolat, hogy a közösség évében - 2007-ben - minél több gyülekezetet formáló és erősítő programot szervezzünk. Ilyen volt az ifjúsági, a felnőtt bibliaiskolások, a 40-esek köre, a családi kör számára tartott összejövetel, valamint a Vakációs Gyermekhét a gyermekek és a családok számára. Ezeknek sorát a gyülekezeti kirándulás zárta, és ilyennek terveztük a Jubileumi Konfirmáltak Találkozóját is. A 2007-ben teljes évfordulójukat ünneplőket - 5 évenként - igyekeztünk megszólítani, elérni levél, telefon útján. A találkozót több hónapos előkészület előzte meg: helybeli évfordulósok megkeresése, a nevek és címek pontosítása, közös imádságok, beszélgetések. Végül 235 név gyűlt össze, ebből 130 főnek sikerült a címét is egyeztetni, s mintegy 30 fő tudott eleget tenni a meghívásnak.

A kiküldött levelekben kértük, hogy hozzanak magukkal régi fényképeket, emléklapokat. A régi anyakönyvben is találtuk fotókat. Így az együtt összegyűjtött anyag is segített visszatekinteni a múltba.

Az ünnepi istentiszteleten a János 6:51 volt az alapige: Jézus mondja: „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér amelyet én adok oda a világ életéért az az én testem." Az igehirdetés fő gondolata az volt, hogy Jézus Krisztus önmagával akar táplálni minket. Ő az élő kenyér, mely jól tud lakatni, hogy soha többé ne legyen a lelkünk éhező, és Ő az a megtöretett kenyér, akinek a kereszthalálával részesei lehetünk az örök élet ajándékának. Jézus azt is tudja, hogy az ember gyomorközpontú lény, s ezáltal vezet az út a szívéhez és sokszor az eszéhez is. Jézus látja a mi valóságos testi szükségleteinket, de ezekkel együtt akar megtanítani egy magasabb igényű táplálkozásra, a lelki táplálék szükségességére. Ennek a mennyei kenyérnek az óhajtása Istenre hangoltságot jelent. Jézus életünk maradandó részévé akar lenni, táplálni akar, és mennyei hazát adni számunkra. Az elhangzott igehirdetés mintegy rávezető, ráhangoló lehetett az utána kezdődő ünnepélyes köszöntéseknek és úrvacsoravételnek.

Pótor László lelkipásztor egyenként, név szerint szólította a jubiláló testvéreket, akik Tokajból, Rakamazról, Szerencsről, Abaújszántóról, Csobajról, Vámosgyörkről, Miskolcról és Budapestről érkeztek. Lakatos Lajos gondnok adta át a számukra már előre elkészített ajándékcsomagot, mely egy emléklapot, egy könyvet és egy aznapi prédikációvázlatot foglalt magába.

Egy idős asszony 70 éve, négyen 65, illetve 60 éve konfirmáltak. Legtöbben az 55 és 50 éve fogadalmat tettek közül jöttek el, ők kilencen voltak. Ezután a 45 éves, majd a 25 éves, 15 éves, 10 éves, illetve 5 éves évfordulósok következtek. Hat lelkész neve hangzott el a jubilálók nevei mellett. Megható volt a legidősebb és legfiatalabb nemzedéket együtt látni. Soraik között anya és leánya, és testvérek álltak együtt. Kedves vendégeink a szószékkel szembeni padokban kaptak külön helyet.

A köszöntő szavakat három gondolat köré csoportosította a lelkipásztor: emlékezés, hálaadás, előretekintés. Emlékezni arra, hogy Isten színe előtt fogadalmat tettek valamikor, hálát adni azért, hogy Isten megtartotta, s hűségükben erősítette őket, s előretekinteni, hogy a mostani gyülekezetükbe elvigyék a jókívánságot, a szeretetet, s a példát, hogy jó Istenhez s Vele járni.

Imádság és áldásmondás zárta ezt a részt, majd Négyesi József presbiter mondta el Túrmezei Erzsébet „A boldog út éneke" című versét. A gyülekezet is készült két köszöntő énekkel: „Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el...", „Bús sötét éjből börtönömből Jézus jövök..."

A Jubileumi Konfirmáltak közül öten mondták el hálaadó, emlékező gondolataikat. Dr. P. Csikai Miklós a 65 éve, Gönde Mihályné Szoboszlai Ilona a 60 éve, Kiss Istvánné Szabó Hajnalka és Lukács Tiborné Tamás Margit az 55 éve, és Zsólyominé Dargai Ilona a 10 éve konfirmáltak nevében szólt.

Az istentisztelet harmadik szakaszában az úrvacsoraosztás következett. Először a jubilálók járultak az úr asztala elé, meghatódva, sokan könnyekkel küszködve.

Az istentisztelet után vártuk szeretetvendégére a meghívottakat. Az asszonyok nagyon szorgos munkával és szeretettel készítették elő a vendéglátást. Hideg sültek, kenyér, üdítő, kávé, finom házi sütemények mellett még lehetett beszélgetni, fényképeket, emléklapokat nézegetni - a múltat idézni. A templomkertben közös fotó készült az ünnepi konfirmandusokról. Isten iránti hála töltötte el a szívemet, amikor erre a szép gyülekezeti alkalomra emlékeztem.

Megfogalmazódott bennem egy vágy a mai konfirmandusokkal kapcsolatban: bárcsak példa lenne számukra az a hűség, amely a régieket idehozta Isten házába!

Tokaj, 2007. szeptember 23.

Pótorné Jäger Krisztina