A Magyar Színház Continental vendégszereplése Tokajban

A társulatról pár szóban: Amerikában 40 éve kezdte meg működését a CONTINENTAL csoport, amely zenével szolgált Istennek és hirdette az evangéliumot, Jézus Krisztus megváltását! Az amerikai Continental küldetése volt a kezdetektől fogva, hogy minél több országba be tudja indítani saját zenés szervezetét. Az elmúlt 40 évben több mint 65 ezer ember lépett fel a Continental valamelyik csoportjában. E világméretű szolgálat elsődleges célja, hogy földrészeket, országokat, városokat és falvakat bejárva tisztán és egyértelműen felemelje és bemutassa Jézus Krisztus királyságát, és hirdesse evangéliumát az erőteljes, energikus zenén keresztül. A szervezet másik töretlen célja: képezni és fejleszteni a munkában résztvevő fiatalokat.

Magyarországon 1990 óta tevékenykedik a MAGYAR CONTINENTAL, jelenleg 4 csoportban dolgoznak: Continental Singers, Contini, Kölyök Continental, végül, de nem utolsó sorban pedig - Amerikán kívül csak Magyarországon működik - a SZÍNHÁZ CONTINENTAL csoport 2005 óta. A formáció a színészet mellett énekkel is kifejezi a mély, elgondolkodtató mondanivalót közvetítő színdarabjait. A hozzánk is ellátogató 24 fiatal egész augusztusban járja az országot, és hirdetik ily módon Isten igéjét! A csoport vezetője Budai Tibor.

A közel 2 és fél órás előadás egy család történetét dolgozta fel, akik lányuk esküvőjére készültek. A történetnek keresztyén mondanivalója volt, hiszen a lány dilemmájában Isten akaratát kereste. A humorral átszőtt előadás közben keresztyén dalok is felhangzottak. A színdarab végén pár percben evangelizációt tartott a társulat vezetője. A teltházas előadást a közönség nagy tapssal zárta. Úgy gondolom, hogy mindenki vidáman, és lelkiekben feltöltődve tért haza.

A Tokaji Református Egyház szervezői nevében szeretném megköszönni Tokaj város vezetőségének, hogy ingyen biztosították az előadás helyszínét, a Tokaji Művelődési Ház vezetőjének és dolgozóinak a szervezésben végzett munkájukat, a vendéglátó családoknak a szeretetteljes vendéglátást, és az ebédről és vacsoráról gondoskodó asszonyoknak áldozatos munkájukat!

Remélem, hogy jövőre is hasonló nagysikerű előadás szervezésében vehetünk majd részt!

Gógné Liszkai Judit

a Tokaji Református Egyházközség presbitere