A tanítványokhoz hasonlóan gyakran a mi esetünkben sem a tanítványsághoz méltó szavak és tettek árulkodnak a bennük levő lélek, lelkület minőségéről. Nagy áldás az, ha bensőnk összhangban van küldetésünkkel. Tudatosulnia kell bennünk, hogy nélküle nem tudunk jót gondolni és jót szólni. Hogy ezt tehessük, a Lelket tőle kell kérnünk, tőle kell várnunk. Ígéretet kaptunk arra, hogy ha kérünk, adatik nekünk ebből a mennyei ajándékból. Isten Krisztusért a Szentlélek jelenlétét is megadja, így meglehet bennünk az erő, a szeretet és józanság lelke, egy kedves énekünk szavaival szólva: „hogy maradjunk útaiban, s ne csüggedjünk háborúnkban". Lelkével éri el, hogy ne a pusztítás indulata érvényesüljön bennünk, hanem az életé, mely általa diadalmaskodik akkor is, ha szenvedésen vagy áldozatvállaláson kell keresztül mennünk.
Ilyen felülről való áldások lehetőségei közt miért tudunk mégis olyan könnyen elcsüggedni? Talán mert földi sorsunkban külső elutasításokat, belső gátlásokat tapasztalunk meg, az életben átélünk kudarcokat, lelki csalódásokat, ezernyi veszélyt, és a halál közelségét. Mindezt nem könnyű feldolgozni. Könnyen megfáradunk a világ zajában, a mindennapok kötelességeiben, a hűséges helytállásban, kitartó imádságainkban is. Ha a nagyvilágra tekintünk, ijesztően kicsinek érezzük magunkat. Ugyanakkor saját személyünk, szeretteink, a hozzánk közelállók dolgai a legnagyobb jelentőségűek, legfontosabbak számunkra. Fontos esemény minden, ami velünk - velük - történik, és rosszul érint minden, ami az életbiztonságot fenyegeti. Könnyű elhinni, hogy nekünk van igazunk, és jogos a felháborodásunk. Innen már csak egy lépés, és elveszítjük jóindulatunkat. Az Ige mérlegére téve kell megkérdeznünk magunkat, milyen lélek az, amelyik úgy gondolkodik: pusztuljatok, mert nekem rosszul megy a dolgom, mert engem megsértettek, velem igazságtalanság történt. Nap mint nap hallunk arról, hogy mennyi fenyegetést mondanak, kapnak az emberek. A sértődöttség, bosszúvágy, a türelmetlenség a másik ember iránt ma is megvan. Ilyenkor értelmünket elfedik a sötét árnyékok, és nem tudunk Isten világos gondolataiba beleilleszkedni. Ilyenkor kell kérnünk és megkapnunk a Szentlelket, mert ezzel Isten egyrészt megment, másrészt megmentőkké is tesz.
Gyakorlati, valóságos példája lehet az Isten Lelke munkálkodásának, gyógyító, megtartó hatalmának dr. Olofsson Placid 91 éves, bencés szerzetes tanár, akit módom volt Sárospatakon meghallgatni. Elmondta életének, GULÁG-on való 10 éves rabságának tanulságait. A legnagyobb nyomorúságok közt is valóságosnak érezte a Szentlélek ösztönzését, amellyel felülemelkedhet a kiszolgáltatottságon, a megaláztatásokon, s az ő tulajdon értetlenségén, a súlyos miérteken. A Lélek tette boldoggá, amikor felfedezte, hogy az ő hivatása az, tartania kell a lelket fogolytársaiban. Ha testileg le is gyengültek, lelkileg nem, és közülük sokan haza is jöhettek. Szavaiból még most is olyan erő áradt, hogy arcunkra könnyes mosolyt csalt, szívünkben lelkesedét fakasztott. Bosszú, visszavágási vágy, önsajnálat egyáltalán nem volt benne, csak hálaadás az Isten megtartó kegyelméért. Talán így kellene előjönni az örömre, hálaadásra, szeretetre való készségnek a mi körülményeinkben is, hogy megmaradjunk, hogy túléljünk?
Mennyi minden van, amihez erős lélek és szeretet kell! Élni a mindennapokat kötelességben, hűségben, megbízhatóságban, alkotó tevékenységekben csak Istentől kapott erővel lehet. A bennünk lévő lélek önmagára hagyatva elárvul, kiábrándul, bizonytalanságok gyötrik, bűnök rágják. Az Istentől elnyert lelkierő pedig megmutatkozik, akár a fizikai erő, csak másképpen. Nem lehet nem észrevenni, amikor valakit képessé tesz hatalmas életterhek összeroppanás nélküli hordozására, fájdalmak elviselésére, vagy valami jó, olykor hősi tett véghezvitelére. Isten szeretetének áldása nem csupán az ünnepi szavakban, hanem a hétköznapok küzdelmeiben is megmutatkozik. Ha a családban vagyunk, akkor ott gyakoroljuk azt, hogy vannak gyermekek, akiket gyámolítani, előrébb juttatni kell. Vannak betegek, öregek, akiket gondozni kell. Vannak ellenszegülők és hitetlenek, akikkel jót kell tenni, és értük még kitartóbban kell imádkozni. Ha a gyülekezetben vagyunk, az atyafiak szeretetét gyakoroljuk, de ha népünk, emberiségünk ügyéről van szó, akkor is a szeretet parancsa kötelez bennünket. A szeretet lelkülete közösséget teremtő erő! Bizony ezeknek a szeretet-viszonyoknak vannak nehéz kérdései, mégis semmi máshoz, csak ahhoz a mintához kell igazodnunk, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek között volt.
A terhektől gyakran irtózunk, és elfordulunk személyektől, sőt elragadhat minket a szenvedély. De Isten adja az erőnek, szeretetnek, józanságnak lelkét. Így az erő nem lesz erőszak, a szeretet nem lesz formalitás, és a rajongás, sötéten látás helyébe a józan döntés lép. Szükségünk van erre a lelkületre, hogy biztosítsa szabadságunkat az ösztönök mindent uralni akaró hatalmával szemben. Ez a lélek szabályozza a bennünk lévő ösztönöket, s mindenből csak annyit javasol, ami az életet építi, és nem rombolja. Az élet elképzelhetetlen szabályozók nélkül, amit mindenki az egyedisége, az egyéni sajátossága szerint élhet meg. Ahogy a jó edző személyre szabja az edzés mértékét, és ahogy a jó orvos személyre szabottan állapítja meg az orvosságadagokat, úgy személyre szólóan adja meg a Szentlélek az ajándékok mértékét az összes emberi megnyilvánulásban. Gondoljunk ezért arra, hogy Isten sohasem csak elvesz valamit, hanem inkább megad. Olyat, ami önmagában hordozza értékét.
Milyen lélek van bennünk? Sokszor nem is tudjuk. Törekedjünk hát megismerni és kérjük: Isten Szentlelke legyen bennünk és velünk. Ő adjon mindnyájunknak olyan lelkületet, amely nem csüggedt, nem erőtlen és nem mámorba süllyedt, hanem vezet minket a keskeny úton az üdvösség felé.
id. Virágh Sándorné
ny. lelkipásztor, Sárospatak