Hálát adunk Istennek azért, hogy a dél-borsodi térségben is adott olyan buzgó lelkű testvéreket (lelkészeket és presbitereket egyaránt), akik a maguk gyülekezetében munkálkodtak az új szervezet létrehozásán. Ezáltal válhatott motorjává - egyebek között - Diósgyőr, Mezőcsát, Tiszakeszi az együttes munkának.

A presbiterképzést nagyon fontosnak tartjuk, ezért erre az évre négy alkalomból álló sorozatot terveztünk különböző helyszínekre. Az egymásra épülő tervezett témák:

A presbiter helye a

- gyülekezetben,

- gyermek és ifjúsági munkában,

- családban,

- diakóniában, lelkigondozásban.

Egy-egy témára mindig más, az adott területen elismert előadót kérünk fel. Minden konferenciának a tanító előadás mellett része lesz az evangelizáció és a bizonyságtétel is.

A Miskolc-Diósgyőri gyülekezetben 2007. március 4-én került sor az első konferenciára. A templomot megtöltő mintegy 250 dél-borsodi presbitert először dr. Fodor Bertalan, a dél-borsodi területi szervezet elnöke, majd - házigazdaként - Péter András lelkipásztor és Almási Gyula gondnok köszöntötte. A konferenciát Csomós József a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke nyitotta meg. A csipetnyi kovász - ami, akár három mérce lisztet is megkeleszt - példáján arról szólt, hogy presbiteri szövetségünk is ilyen kovász kell, hogy legyen. Az eredmény nem a sok liszten, hanem a csipetnyi kovászon múlik.

Sípos Alpár Szabolcs Budapest-Nagyvárad téri lelkész „A presbiter helye a gyülekezetben" címmel tartott nagyon építő és érdekes előadást. A gyülekezetépítés fogalmából kiindulva arról szólt, hogy a gyülekezetet Isten építi, nekünk az Ő eszközeivé és munkatársaivá kell válnunk. Ehhez mindenek előtt látás, biblikus gondolkozás és ismeret szükséges. Istennel való kapcsolatunk legfőbb formája az imádság. A presbitérium ezért nem ügyintéző testület, hanem imádkozó közösség. Imádkozás nélkül elkerülhetetlenek a meddő viták, versengések, sértődések. Fontos a személyes kapcsolatok kiépítése, fenntartása, a pásztorolás. Ez nemcsak a lelkészre, hanem a presbiterre is igaz, ezért (is) kell a presbiternek rendszeresen részt venni a gyülekezeti alkalmakon. Végül a vezetésről szólt, ami elsősorban azt jelenti, hogy a presbiter járjon elől a hitben, személyes életében, családjában, munkájában is példa legyen. Mindennek a feltétele: hogy a presbiter evangéliumot értő és evangéliumból élő ember legyen!

Az előadás után a gyülekezet átsétált a közeli Diósgyőri Református Általános Iskolába, ahol 14 csoportra oszolva, egy-egy vezető irányításával ismerkedtünk egymással és mondtuk el a gyülekezetépítéssel, illetve az előadásban hallottakkal kapcsolatos gondolatainkat.

Az évi négy konferenciát egy kb. 20 fős segítő csapat szervezi, amely elsősorban a csoportvezetőkből áll.. Elengedhetetlenül fontosnak tartjuk ezeket az előkészítő alkalmakat, amelyekre az adott konferencia előtti héten kerül sor. Ezeken az Ige körüli együttléttel és komoly imaközösséggel - imaharccal készülünk az összejövetelre. A konferenciát követő héten hálát adva szintén együtt vagyunk, ahol a tapasztalatainkat is megosztjuk egymással. Ezen az alkalmon is láttuk, hogy milyen nagy és színes az a csokor, ami az egyes megnyilvánulásokból összeállítható.

Többségében voltak azok a testvérek, akik megérezték, hogy a presbiter felelőssége a gyülekezet lelki építésében sem kisebb, mint a tárgyi, anyagi építkezésben.

Voltak, persze olyanok is, akik szerint a lelki építés a lelkész dolga, a presbiteré ebben vonatkozásban a példaadás. Mások rámutattak arra is, hogy könnyű ott a lelkész szolgálata, ahol imádkozó hátterű presbiteri közösség áll mögötte. Sokakban megnyilvánult az elmondás vágya: „...mi így csináljuk, nálatok hogy van ez...?" Voltak, akik a gondjaikról szóltak (anyagiak, közömbösség, hiányos ismeretek, laza kapcsolat), mások inkább az örömöket mondták el (jól működő kis közösségek, a fiatalok jelenléte, áldott testvérgyülekezeti kapcsolatok stb.). Úgy gondolom, mindnyájan azzal az érzéssel a szívünkben tértünk vissza a templomba, hogy jó volt együttlennünk és szeretnénk újra találkozni, beszélgetni.

A templomban folytatódott a konferencia, ahol először Király István, a tiszakeszi gyülekezet gondnoka tett bizonyságot és beszélt az 1Sám 30,24 alapján (...amekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak a része is, aki a fölszerelésnél maradt. Egyforma részt kapjanak!) arról, hogy nem mindenki frontharcos az Isten seregében, meg kell becsülnünk a látszólag kis szolgálatokat is.

Az evangelizációs istentiszteleten D. Szabó Dániel a Magyar Református Presbiteri Szövetség Elnöke Zákeus története alapján szólt arról a nagyszerű alkalomról, amikor Jézus bevonul az életünkbe. Jézus nem vádolt, Zákeusban a kegyelem kezdett el dolgozni. A Római levél 8. része alapján szólt Isten irántunk tanúsított nagy kegyelméről, aminek létét és működését oly sokszor megtapasztalta már a világ sok részében.

A templomi együttlétet Szentpéteriné Máday Zsuzsa énekszolgálata és a diósgyőri gyülekezet fiataljainak kis hangszeres koncertje színesítette.

A konferencia a gyülekezeti házban szeretetvendégséggel ért véget.

Benke László

Miskolc