A lustácskák még most készítették ajándékaikat, a szorgos méhecskeként tevékenykedők pedig már csak az utolsó simításokat végezték. Délután mindenki a karácsonyfa körül szorgoskodik majd, addig pedig mindennek rendben kell lennie. Zizegtek hát a papírok, szalagok végeláthatatlan hosszúságban tekergőztek. Peti és Ferkó el is botlottak benne, aztán kacagva birkózásba kezdtek. A folyosókon étvágygerjesztő, finom sütemények illata szállt, ilyenkor Manyóka, a szakács néni minden szeretetét belesütötte a buktákba a kis árváknak. Az öreg fűtőmester, a nagybajszú és nagyszakállú János bácsi pedig egy csodálatos fenyőt állított fel az ebédlőteremben. A szokásostól eltérően minden csillogott-villogott, jókedv és derű honolt az ódon ház falai között.

Végre eljött a várva várt este. Minden gyerek felakaszthatta pici csengettyűjét a fenyőfa ágaira, Julika néni pedig, az öreg dadus gyertyát gyújtott, és a zongorához lépve csodálatosan eljátszotta a melódiát: „Csendes éj, szentséges éj..." Az aprócska gyermekek cérnavékony hangja belengte az éjszakát. Egy pillanatig áhítattal állt mindenki a csodálatos fényekben pompázó fenyőfa alatt, s a kis Jézusra gondolt, aki sok-sok éve eljött közénk, hogy elhozza végre a szeretetet a világba. Aztán a kis lurkók megtöltötték éhes bendőjüket, majd egy hatalmas zsákból előkandikáló ajándékok várták kis gazdáikat: színes üveggolyó, piros kisautó, virágos hajcsat, egy szép kis barna mackó, és még sok minden más, amit jószívű gyerekek, mostoha sorsú kis bajtársaiknak ajándékoztak. Mindenki boldog volt, ajándékával játszott, csak Sári gubbasztott búsan a sarokban. Julika néni, a jóságos, őszülő halántékú daduska észrevette, valami nincs rendben a kislánnyal. Kedvesen lehajolva megkérdezte tőle: - Sárikám, kis csillagom, miért könnyes az arcod? S az üres kezeket megpillantva rögtön megértette a kislány bánatát. Sárika nem kapott ajándékot, de zsebéből kikandikált egy gyönyörű rajz: egy pici ház állt rajta, amelynek szép kertjében gyerekek játszadoztak. Az ő ajándéka lett volna ez a rajz a kapottért cserébe. De nincs kinek adnia, s nincs kitől kapnia. Julika néni nagyot sóhajtva szétnézett a szobában, gyengéden megölelte a kislányt, megfogta a kezét, és az ablakhoz vezette. Nézd csak csillagom. S az ablakon lévő jégvirágokra mutatott. Tiéd a legértékesebb ajándék. Neked maguk az angyalok rajzoltak ajándékot. A sok kisgyermek felkapta fejét erre a csodára, és odarohantak mind az ablakhoz. Bámulták a csillagok fényében fürdő hatalmas jégvirágokat, s ujjongva kiáltották: Sárikáé a legszebb ajándék! Sárika felvidult, és apró mosoly jelent meg az arcán. De eszébe jutott valami, és ismét elkomorodott. Észrevette János bácsi is, az öreg fűtőmester és megkérdezte tőle: - Hát most mi a baj drága lelkem? Az angyalkák nem várták meg az ajándékomat - válaszolta Sári. Hogyan fogom most odaadni nekik? János bácsi levette kalapját, megvakargatta a fejét, és azt mondta: - Hát, az angyalok tudják ám, milyen szép ajándékot készítettél. Hiszen, azért rajzoltak ők is neked virágot cserébe. Hagyd csak kint éjszakára, meglátod, eljönnek érte azok az angyalok. Sári újra elmosolyodott, az ágyához rohant, s kitette szekrénykéjére ajándékát.

Eltelt az este, s az új élményektől elfáradva a ház lakói hamar álomba zuhantak. Csak egy valaki maradt talpon. János bácsi a hálóterembe osonva zsebre tette a Sári rajzát, nagykabátot, bundasapkát öltött magára, és nekiindult a mezőségnek. Mikor az erdő szélére ért, megpillantotta a kis házikót, ahol a favágó lakott feleségével és karon ülő gyermekével. Az öreg János bácsi benézett az ablakon, és látta, amint a kis család körülüli a szép fenyőt, és kihallatszik az énekszó: „Krisztus Urunknak áldott születésén, angyali verset mondjunk szent ünnepén." Gondolt egyet a jó öreg, elővette Sárika rajzát, és girbe-gurba betűkkel rákanyarította: „Az angyaloknak Sárikától." S még alá azt is odaírta: Árvaház. Mikor befejezte, rátűzte a favágó ajtajára, majd eltűnt.

Reggel kopogtattak az árvaház ajtaján. Julika néni meglepődve nyitott ajtót, ki lehet az ilyenkor. Elámult, mikor megpillantotta a favágót feleségével együtt az ajtóban. Csak egy rajzot mutattak, és annyit mondtak: Sárikát keressük. Julika néni ránézett az ismerős vonásokra a rajzon és könny szökött a szemébe. A gyermekek új játékaikkal voltak elfoglalva, mikor betoppantak a szobába, Sárika pedig boldogan nézegette, és másolta a jégvirágot az ablakról. Örült, mert reggelre nem találta ajándékát a szekrényen. Fénylő szemekkel szaladt Juli nénihez és a fülébe súgta: Itt jártak az angyalok. A jó öreg dadus az égre nézett, s csak annyit tudott mondani: Nézd csak Sári! Az angyaloknak úgy tetszett a rajzod, hogy életre keltették neked. Sári kipirulva, kérdőn nézte a szép fiatalasszonyt. Az lehajolt, magához ölelte Sárit és megkérdezte tőle: Akarsz-e hazajönni abba a kis házikóba? Sárika pedig boldogan omlott ölébe: Anyukám! Angyalanyukám!

Azóta a ház körül, csendes téli estéken angyalszárnyak suhogását hallani.

Szalay Ibolya

lelkipásztor, Telkibánya