A megjelent vendégeket Kovács Zoltán főgondnok köszöntötte. A köszöntések sorát Papp Géza, az Erdélyi Egyházkerület püspöke kezdte meg, az ünnepségsorozat mottójának választott igeversre mutatva, és feltéve a sokakban megfogalmazódott kérdést: „hogyan lehet javunkra Trianon, az üldöztetés, a kommunizmus?". A választ a megváltoztatott hangsúlyozás teszi érthetővé: azoknak van minden javukra, akik szeretik Istent. Az ilyen keresztyén ugyanis megéli annak igazságát, hogy „ha Isten velünk, kicsoda ellenünk". Egyházkerületünket a Jubileumi Közgyűlésen Dr. Rózsa Tibor világi főjegyző és Kölönte Sándor lelkipásztor, egyházkerületi tanácsos képviselték. Dr. Rózsa Tibor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy 1989 után a határ két oldalán élő református magyarok már egymás mellett, együtt, egymás kezét fogva élhetünk. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek többek között arra hívta fel figyelmünket, hogy nem az számít, milyen régi egy egyházrész, vagy mekkora, hanem hogy mennyi szeretet van tagjaiban. Köszöntötte még a római katolikus egyház részéről a Királyhágómelléki Egyházkerületet Tempfli József nagyváradi megyéspüspök és Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök. Az evangélikus egyházat P. Geréb Árpád esperes, az unitárius egyházat pedig Szabó László képviselte. Felszólalt vendégként Gulyás Kálmán államtitkár is, aki a magyar kormány köszöntését adta át, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. Köszöntötte még a Jubileumi Közgyűlést Székely József, a Romániai Református Lelkészértekezletek Szövetségének elnöke, illetve a királyhágómellékiekkel jó viszonyt ápoló amerikai presbiteriánusok és ír presbiteriánusok is elküldték követeik útján áldáskívánásaikat.

A Közgyűlés második felében két előadás hangzott el. Először Dr. Molnár János professzor az Egyházkerület 1990-ig tartó történelméről tartott beszámolót, sajátos szempont köré csoportosítva történelmi beszámolóját. Előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyire töltötte be a Királyhágómelléki Egyházkerület a Máté evangéliumában megfogalmazott küldetést: ti vagytok a világ világossága, illetve ti vagytok a föld sója. A Trianon utáni első két évtized az építkezésről szólt: ki kellett alakítani az egyház intézményrendszerét az elszakított részeken. Ezt a professzor úr úgy summázta, hogy ha nehéz körülmények között is, de Sulyok István püspöksége idején a lehetőségekhez képest az egyház az Igének engedelmeskedett, só és világosság igyekezett lenni. A II. világháború utáni időszak azonban már arról szólt, hogyan tért át az egyház az Istennek való engedelmességről az elnyomó államhatalom előbb részleges, majd szinte teljes kiszolgálására. Ennek a szomorú átalakulásnak különböző lépcsőiről, fázisairól kaptunk képet, és megérthettük, hogy ez a változás nem egyik napról a másikra ment végbe, így nagyon mélyen áthatotta az egyházi élet különböző szintjeit. Első lépésként csak a vezetők váltottak, és kialakult egy szakadék a papság és a vezetés, illetve az egyháztagok és a vezetés között. Ezt azonban a teológia igyekezett elméletgyártás szintjén kiszolgálni, ideologizálni. Előbb csak előnyökkel járt a „baloldaliság" felvállalása, később már kifejezetten hátrányokkal a más nézetek vallása. Az idő múlásával elmentek, kiestek azok a meghatározó személyiségek, akik még igyekeztek megtartani, amit lehetett. Az egyházi vezetés nemzedékváltásával egyre inkább szabad utat kapott az államhatalom a mind szélesebb körű beavatkozásra. Anyagilag is teljes állami függőséget alakítottak ki a lelkipásztorok életében, s az egyház elveszítette iskoláit, intézményeit, és az államhatalmat kiszolgálva híveinek bizalmát is. Az átpolitizálás és egyháziatlanítás folyamatának eredményeként az egyházkerület immár csak közvetítő volt az állam és a gyülekezetek között. Később Papp László püspök programja már teljesen egyszerű és egyértelmű: az egyháznak azonosulnia kell az állami törekvésekkel. Az egyházon belül is kialakult egy pártként működő réteg, nemcsak a vezetés, hanem az egyes gyülekezetek presbitériumi szintjén, vagy aktivisták által. Az egyházkerület életét a püspök már a közösségi döntéshozás látszatát sem igyekezve fenntartani, egyszemélyes, gyakran be sem jelentett csak végrehajtott döntésekkel irányította. 1982-től meghirdetett jelszó a lelkipásztori és gyülekezeti szabadság maradékát is eltiporta: „az egyházi közérdek mindenek felett.". Ezzel szemben mégis voltak, akik ellenálltak az állami és egyházi erőszaknak, akár mártíromságot is szenvedve hitükért. Voltak, akik élték az Ige igazságát: boldogok, akiket hitükért üldöznek. Ilyen szempontból tehát az 1989-90-es változások sem voltak előzmény nélkül valók. Ezen évtizedek tanulságának megfogalmazása azonban, és a tanulság gyakorlatba ültetése a ma egyháztagságának, akár a jelenlévő hallgatóságnak a feladata.

A közgyűlés szünetében alkalmunk nyílt Tőkés László püspököt megkérni, hogy foglalja össze a Sárospataki Református Lapok olvasói számára, mi lehet e jubileumok üzenete? Előadásának összegzése helyett inkább ezeket a gondolatokat adjuk közre.

Az olvasók kedvéért szeretném elsőként azt hangsúlyozni, hogy amikor Trianont követően létrejött a Királyhágómelléki Egyházkerület, a II. világháborúig terjedő rövid időszak nem volt elégséges és kedvező az egyházépítésre. A hétköznapok hősiességével mégis sikerült felépíteni ezt a székházat, melyben most is vagyunk. Alighogy felépült a Királyhágómelléki Egyházkerület egyetlen központi ingatlana, máris jött a világháború, aztán a kommunizmus, az államosítás, és alig-alig használhattuk saját épületünket. A kommunizmus pusztai vándorláshoz hasonlító időszakában minden inkább leépült, mintsem megépült volna. Ráadásul egy szélsőségesen kommunista-barát, kollaboráns vezetője volt hosszú ideig az egyházkerületnek. Így aztán megdöbbenéssel ébredtünk rá 1989 végén, 1990 elején, hogy úgy állunk, mintha most esett volna meg Trianon, mintha most kellene elölről kezdenünk az építkezést. Ráadásul tíz évbe telt, amíg egyetlen nagy értékű egyházkerületi épületünket, ezt a székházat vissza tudtuk szerezni. 2000 körül, amikor ezt az épületet is visszakaptuk hosszú küzdelem után, felgyorsult a fejlődés, és ha valamiben, akkor éppen az ingatlanépítésben, az infrastrukturális fejlődés terén könyvelhetünk el eredményeket. Ez nagyon könnyen kifejezhető abban, hogy ezen a helyen, a székház körül kialakult a Sulyok István Oktatási és Közművelődési Központ, melynek középpontjában az Újvárosi Kétágú Református Templom áll. Ennek lelkipásztora volt az egyházkerület első püspöke, Sulyok István. A templom körül található a székház impozáns épülete, melyet felújítottunk, valamint az Arany János Kollégium régi és új épülete, illetve más ingatlanok.

Az átvételkor - úgy emlékszem - 183 gyülekezete volt az új egyházkerületnek. A későbbiekben kiegészült az egyházkerület a szilágysági egyházmegyékkel, és egyéb területi gyarapodásokat élvezett. Így 260 körül volt akkor a gyülekezetek száma. Mi az utóbbi 15 évben mintegy 15 gyülekezettel gyarapítottuk az anyaegyházközségek számát, így 275 gyülekezetet tudhatunk a magunkénak, nem számítva a számos leányegyházat és szórványegyházközséget. A gyülekezetek száma viszont relatív gyarapodást jelent, hiszen ezzel szemben meredek apadás tapasztalható az egész egyházkerületben. Az elmúlt 15 esztendőben mintegy 50-60 ezerrel apadt a 350 ezernyi reformátusság lélekszáma. Ugyanez mondható el az Erdélyi Egyházkerületről vagy például a római katolikus egyházról. Természetesen, amikor Trianonra emlékezünk, vagy az apadást siratjuk, nem a reménytelenség vagy a hitetlenség beszél belőlünk, hanem egyszerűen a valós helyzettel való szembenézés szükségességéről van szó. Meg kell állapítanunk előbb a diagnózist, hogy utána megfelelő terápiát alkalmazhassunk. Egyházkerületünk azon van, hogy nagy lendülettel, erős hitbuzgalommal, az „Áldás, népesség" mozgalom keretében, missziói mozgalmak kiterjesztésével hozzájáruljon ahhoz, hogy megforduljanak ezek a kedvezőtlen folyamatok, és jövendő teremjen számunkra a Partiumban.

Azt mondhatnám, hogy ez az a tipikus eset, amikor egyik szemünk sír, a másik nevet, mert nem nagyon van mit ünnepelni a trianoni békediktátum következményeiben, abban hogy elszakítottak bennünket debreceni testvéreinktől, a tiszántúli egyházkerület maradékától. Viszont akár tetszik, akár nem tetszik, mindenképpen kínban, vérben, verítékben jön világra egy új élet. A háború borzalmai közepette született a Királyhágómelléki Egyházkerület. Maga a Szentírás is azt mondja, hogy az asszony fájdalom között szül, utána azonban elfelejtkezik erről, mert felülmúlja fájdalmát az öröm, hiszen új élet született a világra. Ezt az új életet érdemes ünnepelni, nem öncélúan, hanem azért, hogy erőt merítsünk belőle. Ezzel éppenséggel azt a gyászt s fájdalmat küzdjük le, amely a tavalyi magyarországi népszavazáson is olyan érzékeny módon vetődött fel újból, és amelyet jóvá kellene tennünk. Amint a beteg gyógyulásra szorul, azonképpen Trianon sebeit is be kell gyógyítani. Egyházkerületünk hivatásának tekinti ezt a gyógyító, vigasztaló munkát, mely Isten kegyelméből akár felvirágzáshoz is vezethet.

Mindenekelőtt az elkötött, vagy éppenséggel elvágott tagokat kell összevarrni. Az amputált tagokat újból odailleszteni a testhez, hogy helyreállhasson a megcsonkított, de helyreállított test egészséges vérkeringése. Amint a népszavazásból is kitűnt, ez a vérkeringés, ez a lelki kommunikáció nagymértékű károsodást szenvedett az elmúlt nyolc és fél évtizedben. Tehát van bőségesen munkánk. A nemzet felemelkedése európai összefüggésben számomra azt jelenti, hogy az európai integrációt meg kell előznie a magyar integrációnak. Mert hogyan is vágynánk mi Európára, hogyha nem jutunk el egymáshoz sem? De ez egy legalább olyan hosszú folyamat eredménye lehet, mint amilyen hosszú idő telt el Trianon óta.

Barnóczki Anita