Volt itt doktornő, szociális munkás, nyelvtanár, természetvédő, történész, mentálhigiénés, újságíró, teológus, hitoktató, filozófus, katonatiszt, és lelkészből amennyi csak kell. Egy dologban egyeztünk, ilyen jellegű tábort még egyikőnk sem vezetett.
Rá kellett jönnünk, saját evangéliumot nem adhatunk át, csak a Krisztus evangéliumát. Bizony nem volt zökkenőmentes a tábori rend kialakítása, betartatása. A szabadidős foglalkozásokat - kézművesség, bábjáték, szerepjáték - Horváth Anikó lelkésznő szervezte. A logisztikai feladatokért, túrákért Horváth Imre ricsei kántor és Tóth Zoltán lelkész felelt. Evangélizációs alkalmakon esténként Zimányi József missziós lelkipásztor szolgált. A tábor célja Krisztushoz vezetés volt. Urunk emberi gyengeségeink ellenére is csodát tett, szívek zárját nyitotta szeretetével. A táborzárást az egész közösség zokogása kísérte, jelezve, egymás felé és Isten felé való kitárulkozás a teljes embert igényli.
A tábor légköre hónapok elmúltával is élénken él bennem. Hálás szívvel, de a tanulságokat levonva szabad csak tovább lépni.
1) A speciális feladat miatt a tábor előkészítésekor akár többször is találkozni kell a vezetőknek, tisztázva a szerepeket, stratégiai és taktikai elemeket.
2) A jó szándék, eddigi ismeret nem elég, hatékonysághoz holisztikus megközelítés, interkulturális koncepció szükséges.
3) A Krisztushoz vezetés egyben Krisztus népéhez való vezetés, hogy a megtérést, döntést hitben való növekedés kísérje.
Mindezeken felül pedig a legfontosabb a SZERETET, ahogyan Zsolt gitárja mellett énekeltük:
Annyi szeretetet mint a tenger....
Annyi roma testvért mint a fűszál....
Annyi magyar testvért kaptam tőled Istenem!
Tóth Zoltán
lelkipásztor, Ricse