Csillagpont 2005

Talán az alapos, szívós szervezőmunka eredménye is, hogy idén júliusban mindenkinek rendkívüli élményben lehetett része, aki ellátogatott a Csillagpontra. Sokszínűség, igényesség, és a legkülönbözőbb igényeknek való megfelelés jellemezte a rendezvényt, ahol, mondhatni, mindenki megtalálta a neki megfelelő programot. Mind a lelki, mind a szabadidős, vagy kulturális tevékenységek széles választéka állt a fiatalok előtt. Nagyon örültem annak, hogy az, aki akart, magába szállhatott a Csillagponton, lehetőség volt személyes elmélyülésre, elcsendesedésre; ugyanakkor a közösség megélésére, kapcsolatépítésre is sor kerülhetett.

A változatos programból egy-egy szeletet kiemelve szeretném megemlíteni azokat a területeket, ahol egyházkerületi vonatkozásban is fontos dolgokat tapasztaltam. A Lehetőségek piacán örömmel láttam a két kerületi gimnázium közös standját, ahol kreatív módon mutatták be a tanulók az intézményeket. A „Meghallgat-lak" lelkigondozói sátrat egy egykori pataki diák vezette, aki körül időről időre csoportos beszélgetés alakult ki a volt iskolatársakból - most már lelkészekből.

A kiscsoportos beszélgetések lebonyolításában is oroszlánrészt vállaltak a kerületi fiatalok, lelkészek. Nagy örömmel töltött el, hogy résztvevőként sok tiszáninneni ismerőssel találkozhattam. Voltak gyülekezetek, ahonnan majdnem az egész Ifi eljött, hogy együtt lehessenek egymással és a mintegy 2000 fiatallal.

Az áhítatot tartó lelkészek között is voltak a „mieink", akár csak a zenei részlegben: a központi énekcsoportban, a KIE kávéházban zenélők között, az Összevont Dicsőítő Csoportban.

Jó volt látni lelkes segítőket, akik ebédosztásnál egy-egy kedves mosollyal is megtoldották az aznapi adagot, vagy derűsebbé tették a regisztráció amúgy nem túl kellemes procedúráját. Sokszínűség és egység - ez jellemezte a Csillagpont találkozót. Legyen érte hála Istenünknek, aki áldását adta szervezőkre és résztvevőkre egyaránt, és jelen volt közöttünk szeretetben, örömben, a Rá való figyelésben.

Thoma László

lelkipásztor, Miskolc